Mit tegyünk a téli hajhullás ellen?

Lelapul, zsírosodik, törik, hullik – télen mintha valamivel élettelenebbnek látszana a hajunk, mint a melegebb hónapokban, ráadásul a tél végi évszakváltás is megviseli. De mit tehetünk a szépségéért és a téli hajhullás enyhítése érdekében?

A hajhullás alapvetően természetes dolog, hiszen a hajszálaink folyamatosan cserélődnek. A szakemberek szerint napi 60-100 hajszál elvesztése még belefér a normális mértékbe. Ha viszont rendszeresen ennél több hajszálat veszítünk el naponta, ráadásul ez a helyzet tartósan fennáll, akkor érdemes utána járni, mi okozhatja a problémát. Sokszor ugyanis gyulladásos góc (például egy rossz fog), vashiány, vagy más, orvosi kezelést igénylő probléma áll a hátterében.

Fontos a sapka, de ne legyen túl meleg alatta!

A hideg évszak azonban már önmagában is kockázati tényezőt jelent a hajunk egészsége, szépsége szempontjából. A hirtelen hőmérséklet-változás, különösen a hideg megviseli a fejbőrt, a hajhagymákat. Épp ezért a hideg napokon fontos, hogy sapkát viseljünk – persze nem mindegy, milyen anyagút. Ha hajmosás után, frissen szárított, vagy akár még nyirkos hajjal lépünk ki a mínuszokba, az is sokkolhatja a hajszálainkat, hiszen sokat romlik a fejbőr, és ezáltal a hajhagymák vérellátása, oxigén- és tápanyag-ellátottsága.

A rosszul szellőző, műszálas sapka alatt viszont olyan fülledt klíma alakulhat ki, amely szinte egyenes út a fejbőr faggyútermelésének felborulásához, a  zsírosodáshoz, korpásodáshoz, és akár a hajhulláshoz is. Épp ezért fontos, hogy a sapkánk meleg, de egyszersmind természetes anyagú, és szellőzést engedő legyen. Amikor hajat mosunk – lehetőleg este, hogy legyen ideje a hajunknak a lakásban teljesen megszáradni -, ne állítsuk túl forróra a víz hőmérsékletét, és a hajszárítót sem. Válasszunk kímélő, akár hajnövekedést segítő gyógynövények, például csalán vagy bojtorján kivonatával dúsított sampont.

Vitaminok, ásványi anyagok a hajhullás ellen

A fizikai betegségek és a lelkünket érő stressz is rányomhatja a bélyegét a hajunk állapotára. A téli fertőzések az egész szervezetet megviselik, de a lelki feszültség, a munkahelyi túlterhelés, a pihenés hiánya is okozhat, akár az aktuálisan feszült, beteges időszak után pár héttel hajhullást. Ezekben a hónapokban ráadásul a szervezet vitaminraktárai is kezdenek már kiürülni. A vashiányt, de más vitaminok hiányát is laborvizsgálat tudja igazolni, ha ilyesmire gyanakszunk, érdemes felkeresni a háziorvost a beutalóért. Persze addig is fontos, hogy változatosan, kiegyensúlyozottan táplálkozzunk, különösképp sok zöldséget, gyümölcsöt, húsfélét, hüvelyest, tojást, tejet fogyasszunk, hogy hozzájussunk a haj növekedéséhez szükséges tápanyagokhoz: fehérjékhez, cinkhez, vashoz, a B-vitamincsaládhoz, A-, C-, E- és D-vitaminokhoz. A hiányzó tápanyagokat étrend-kiegészítőkkel is a szervezetünkbe juttathatjuk, ám ezek szedését először mindig beszéljük meg az orvosunkkal. Jó tudni, hogy a hajvitaminoktól csak huzamosabb idejű, több hónapos szedés után várhatunk látható eredményt.

A Hush & Hush Deeply Rooted hajnövekedést segítő étrend-kiegészítő például igazoltan gyorsítja a hajszálak növekedését és növeli azok sűrűségét. A Forcapil készítmények többféle formában, például gumivitaminként is elérhetőek. A Bloom Robbins termékei a hajnövekedéshez különösen fontos B7-vitamint, azaz biotint tartalmaznak, a termékcsaládot sampon, szérum és hajmaszk is kiegészíti. A jól ismert Plantur 39 és Revalid samponok és szérumok helyi hatását is kiegészíthetjük a termékcsaládhoz tartozó étrend-kiegészítő szedésével. A Hair Clinic kapszula a vitaminok és ásványi anyagok mellett aranyköles-kivonatot és búzacsíraolajat is tartalmaz, a Biovanne szépségvitamin plusz pedig ligetszépe olajjal, élesztővel és szőlőmag-kivonattal is támogatja a haj, a bőr és a köröm egészségét.

Csiki Judit, a Zöldsaláta self care életmódblog (https://zoldsalata.hu) alapító-szerkesztője

Képek: freepik.com