Tartsunk visszaszámlálást könyvekkel!

A nagy decemberi izgatott készülődés és izgalmak után mindig egy végtelennek tűnő, szürke időszak köszönt ránk. Az idő sem a legeslegszebb ilyenkor, kirándulásokról, utazásokról a legtöbben ilyenkor még csak tervezés szinten álmodoznak. Sokak már ilyenkor megkezdik a tavaszi szünetig tartó visszaszámlálást.

Mi is lehetne a legeslegjobb mérőzsinór erre a 9 hétre, mint egy jó kis könyves kihívás!

Olvassatok el minden héten egy könyvet, meglátjátok, hogy az idő ugyanolyan tempóban fog telni, de a várakozás súlypontja szinte biztosan áthelyeződik a kérdésre: ezen a héten mit olvasunk?

Éppen ezért ebben a könyvajánlóban most nem ’egy szuszra’ elolvasható könyveket fogunk nektek ajánlani, hanem olyanokat, amik legalább egy hétig kitartanak. Önálló és felolvasásra is ajánljuk őket.

Bodor Panna: Széna Bogi és az elveszett reggel

Egy nap Széna Bogi fájós torokkal, zúgó fejjel ébred – ráadásul délben!

Sajnos be kell telefonálni az óvodába, hogy Bogi otthon marad az anyukájával, míg meg nem gyógyul.

Szerencsére ez alatt a három nap alatt is annyi érdekes dolgot lehet csinálni:

  • ágyban reggelizni,
  • takaró alatt nyulasat játszani,
  • bebújni anya és apa közé az ágyba,
  • mesélni és rajzolni – akár egy saját mesekönyvet is!
Egy kis pihenés után pedig még izgalmasabb visszamenni az oviba!

3 éves kortól ajánljuk

Gertheis Veronika: Kerek erdő

Mesék tavasztól télig Vajon hogyan fér el a napsugár egy virágban? Milyen kalandokat tartogat az erdei tó? Ki túrta ki a mogyorós pelét a téli fészkéből? Hová tűnnek a pettyek az őzikéről? Sok-sok olyan kérdés, amely bármelyik kisóvodásban felmerülhet! Keressétek meg a válaszokat együtt.

Az erdőlakók élete csupa izgalom, de végül mindig minden megoldódik. Ismerd meg, miként változik a természet változásával együtt az állatkák élete. Gyovai Katalin elragadó rajzai pedig még szerethetőbbé teszik ezt a különleges mesevilágot.

3 éves kortól ajánljuk

Malina Prześluga: Zuzi

Szeretitek a kicsit kifacsart látásmódot? Akkor Zuziértrajongani fogtok!

Zuzi egyik szeme szürke, a másik zöld, ezért kicsit másképp látja a világot. Folyamatosan új ötletei támadnak, amelyek egyenesen a köldökéből bújnak elő (elvégre a köldököt is használni kell valamire). És soha nem unatkozik. Hogyan is unatkozhatna, amikor elszökdöső kupac- kukacokat kell keresnie? Vagy amikor a répa – ha már egyszer megrajzolta a szemét – utazást szervez a Paradicsomos Káposzta Királyságba? Vagy amikor az ágy minden figyelmeztetés nélkül felszáll az éjszakai égboltra, hogy Zuzi megölelhesse a síró csillagokat? Persze mindezek mellett Zuzinakkötelességei is vannak. Meg kell keresnie az esőben eltévedt kiscica gazdáját, új nevet kell kitalálnia az apukájának, segítenie kell nővérének az első sminkje elkészítésében, ki kell derítenie, hogy a lányok, amikor felnőnek, miért nővé és nem robotokká válnak. Zuzisokszínű szemében elbűvölő és lenyűgöző a valóság. A könyv minden korosztályú és szemszínű olvasó számára ajánlott.



Figyelmet érdemelnek Zuzi szülei is, ahogyan a lányaikat nevelik. Mindig nagy érdeklődéssel és empátiával hallgatják őket, jó tanácsokkal és vigasszal szolgálnak számukra. Nagyon türelmesek, de képesek meghúzni a határokat, és betartatni azokat.

5 éves kortól ajánljuk

M. Kácsor Zoltán: Utazás ​Dínómdánomba (Zabaszauruszok 1.)

Ismered Rilexet, a világ legbékésebb tirexét?

És tudtad, hogy a valaha élt legravaszabb keselyű, Kunyiépp az ő szájából irányítja (na jó, legalábbis szeretné irányítani) a világot? Új barátjukkal, Barmollal, a raptorral útnak indulnak, hogy eljussanak Dínómdánomba. Csak hát ahhoz előbb egy sárkánybarlangba is be kell merészkedniük… Vajon sikerül a kis csapatnak átjutnia az Áldozatok völgyén, és belépni a dinók földi paradicsomába? Hiszen ki ne szeretne egy csúszdán megérkezni a Halászlé-tó, a pattogatottkukorica-mezők és egyéb nyalánkságok hazájába, ahol még a lakópark is fehér csokiból van?!

6 éves kortól ajánljuk

Jantek Gyöngyvér: Pisztrángok, szevasztok!

Ezt a könyvet tuti több ideig fogjátok forgatni, mint egy hét! Talán minden szülőt foglalkoztat. manapság, hogy hogyan készítse fel a gyerekét az online világ kihívásair.

Ebben a könyvben lebilincselő történetek és beszélgetésindító feladatok segítségével tehetitek ezt meg! Az író azt vallja, hogy bár az okoseszközök az életünk részévé váltak, de mi döntjük el, milyen szerepet szánunk nekik a családunk életében

Történetek határokról, cyberbullyingról, testképről, közösségi médiáról 7-12 éveseknek és szüleiknek: hogy a gyermeked magabiztos legyen az online világban.

A 9 éves Samu a családjával tölti a nyári szünet első heteit a nagyszülők vidéki házában. 7 éves húga, Janka mellett két kamasz unokatestvére, Anna és Andris is csatlakozik hozzájuk. A gyerekek világa gyönyörű, de nem egy vattacukorral kibélelt, sziruppal lelocsolt tökéletes világ. Nem! Nekik is megvannak a maguk kihívásai, őket is érik bántások, küzdenek a saját testük elfogadásával, a közösségi média által generált irreális elvárások torzításával. Találkoznak a pornográfiával (sajnos sokszor hamarabb, mint azt a szülők gondolnák), kiközösítéssel offline és online is, és a lista nem teljes.

7-12 éveseknek ajánljuk

Milena Wartecka-Ducki: Papryka és Ribiszke

Egy szép nyári napon egy kis balatonparti faluban nagy barátság veszi kezdetét. Méghozzá nem is akárhogyan:

Ááááááá!” – sikít ijedten Zsuzsi, „Áááááá!” – kiált a rémült Karolina. Mindketten vízben ólálkodó szörnynek nézik a másikat. A helyzet tovább bonyolódik, mert kiderül, hogy Karolina Lengyelországból érkezett nyaralni, és Zsuzsi – a balatonparti falu lakója – nem érti egy szavát sem.  A kislányok különböző országokban laknak, más-más nyelvet beszélnek, ám ez nem akadályozhatja meg őket abban, hogy izgalmas kalandokba keveredjenek. Ezen a nyáron közösen győzik le a vaddisznóktól való félelmüket, belopóznak egy elhagyatott házba, tűzzel táplálnak egy éhes kályhát, és ami a legfontosabb – megtalálják azt a barátságot, amire már régóta vágytak.

7 éves kortól ajánljuk

Huizing Annet: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?

Abszolút kreatív, abszolút érzelmes, abszolút napló!

Katinka imád történeteket kitalálni. Még csak tizenhárom éves, de már pontosan tudja, hogy író szeretne lenni, méghozzá híres író. Szerencsére a szomszédban lakik egy írónő, aki szívesen fogadja, és némi kertészkedésért cserébe kijavítja az irományait, és írói tanácsokkal látja el. Katinka pedig egyszer csak azon veszi észre magát, hogy az életéből egy regény lett, és az írás során egyre jobban megismeri önmagát, és feldolgozza fájdalmait.

A könyv írói tanácsait bármelyik írói ambíciókkal rendelkező gyerek és felnőtt bátran megfogadhatja, és a könyv végében található vonalas lapokra pedig megírhatja a saját történetét!

Az egyszerre megható és életteli történetből Véletlenül írtam egy könyvet címen nagysikerű mozifilm készült magyar-holland koprodukcióban.

9 éves kortól ajánljuk

David Almond: Angelino Brown története

Ti hisztek az angyalokban? Mert Bert és Betty Brown igen. Bert, a mindig morcos buszsofőr fel is fedezett egyet az ingzsebében, akit befogadtak, és Angelinónakneveztek el.

Angelinót mindenki hamar megszereti, legfőképp a gyerekek az iskolában, ahol Betty dolgozik. De nem mindenki jó szándékkal közeledik az angyalhoz. Egy titokzatos, fekete ruhás figura ólálkodik az iskola körül, és valószínűleg nincs egyedül.

Sikerül Angelinót megóvnia a gyerekeknek? Vajon az angyal tényleg olyan gyámoltalan és elveszett, mint elsőre tűnik?

A Pagony Abszolút Könyvek sorozatába olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland- vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!

9 éves kortól ajánljuk

Mari Mancusi: Disney – Sorsfordító történetek – Tolvajok hercegnője

A Manó Könyvek gondozásában jelent meg a Disney – Sorsfordító történetek sorozata, amiben a népszerű történetek egy alternatív befejezést.

Ebben a kötetben a Robin Hood történetét feldolgozó, klasszikus rókás mese kapott egy másik véget.

Párizsi útjáról visszatérve Marian kisasszony nyomban észreveszi, hogy szeretett Angliájában minden megváltozott.

Legjobb barátját, Robint száműzték; szeretett nagybátyja, Richárd király meghalt; Nottingham lakói pedig elszegényedtek a rájuk rótt adóktól. Hűséges dajkájával összefogva Marian úgy dönt, hogy kezébe veszi a dolgokat és segít a falu éhező lakóinak. Közben a sherwoodi erdő mélyén megtalálja Robint és barátait. Vajon csatlakoznak Marianhoz, vagy hagyják, hogy a rókalány egyedül hajtsa végre veszélyes tervét?

12 éves kortól ajánljuk