Egy mézért rajongó mackó, egy félénk malacka, egy borongós kedvű szamár és egy örökké ugrándozó tigris. A Százholdas Pagony lakói generációk óta kísérik végig a gyerekeket és a felnőtteket az élet apró vagy éppen óriási kalandjain. A. A. Milne első Micimackó-kötete száz évvel ezelőtt jelent meg, történetei mégis generációk óta megszólítják az olvasókat. A jubileum alkalmából, kizárólag a Libri könyvesboltokban kapható Az élet apró csodái című kötet Micimackó világán keresztül hívja fel a figyelmet mindarra, ami mellett a mindennapokban könnyen elsietünk. A kerek évfordulót pedig november 9-én különleges eseménnyel ünneplik a Libri Nyugati téri könyvesboltjában: Halász Judit, Mikó István, Puskás-Dallos Péter és Ember Márk ezúttal nem a színpadon, hanem a könyvesbolt kirakatából olvasnak fel Micimackó történeteiből.
Van, akinek a gyerekkori esti meséket idézi, másnak pedig egy kedves barátot juttat eszébe vagy éppen azt az időszakot, amikor először olvasta fel a történeteket a saját gyerekének. Micimackó azon kevés mesehősök közé tartozik, akikkel újra és újra találkozhatunk, és akik minden életkorban valami mást tudnak adni az olvasónak.
A gyerekeket a kalandok, a különös helyzetek és a szerethető szereplők ragadják magukkal. A felnőttek pedig a történetekben gyakran ráismernek saját örömeikre, aggodalmaikra, barátságaikra vagy csak egyszerűen visszaemlékeznek saját gyerekkorukra. Talán éppen ez Micimackó egyik titka: a Pagonyban történtek egyszerre szórakoztatóak és ismerősek, függetlenül attól, éppen hány évesen látogatunk oda.
Együtt ünnepelhetjük Micimackót
A százéves évforduló alkalmából november 9-én 17 órától különleges eseményt rendeznek a Libri Nyugati téri könyvesboltjában, ahol a résztvevők rendhagyó módon találkozhatnak a Százholdas Pagony történeteivel. Az ünnepi felolvasás helyszíne ugyanis maga a könyvesbolt kirakata lesz, amely erre az alkalomra különleges mesebeli színpaddá változik.
Az ikonikus Micimackó-dal előadója, Halász Judit az eredeti műből, Micimackó legendás magyar hangja, Mikó István a Disney 5 perces mesegyűjteményből, a fiatalabb generáció képviseletében pedig Puskás-Dallos Péter és Ember Márk az Az élet apró csodái című kötetből olvas fel részleteket.
A különleges helyszínnek köszönhetően Micimackó történetei ezúttal kilépnek a könyvek lapjairól és a könyvesbolt falai közül, hogy a város forgatagában is felidézzék a Százholdas Pagony világát. Az esemény egyszerre kínál alkalmat a közös emlékezésre és arra, hogy a gyerekek egy újabb generációja is találkozhasson a százéves mesehőssel.
Egy kisfiú játékmackójából világhírű mesehős
A. Milne első Micimackó-történeteket összegyűjtő kötete egészen pontosan 1926. október 14-én jelent meg Angliában, E. H. Shepard illusztrációival. A történeteket az író kisfia, Christopher Robin – a magyar olvasók számára Róbert Gida – és a fiú játékállatai ihlették. A mesebeli erdőhöz pedig a család angliai otthonának közelében fekvő Ashdown-erdő tájai adtak inspirációt. Micimackó eredeti angol nevéhez egy igazi medve is hozzájárult: Christopher Robin gyakran látta a londoni állatkertben élő, Winnie nevű medvét, akiről később a játékmackóját is elnevezte. A kisfiú kedvencéből így született meg az irodalom egyik legismertebb mackója, akinek kalandjai könyvekben, majd számos feldolgozásban is eljutottak a világ minden tájára.
Magyarországon Karinthy Frigyes fordítása sokat tett azért, hogy a Százholdas Pagony és lakói a kulturális emlékezet részévé váljanak. Micimackó és barátai kalandjai ma már sok családban generációról generációra öröklődnek: a hajdani gyerekek felnőttként saját gyerekeiket, unokáikat vezetik be a történet világába.
„Piacvezető kereskedőként fontos számunkra, hogy a rendszeresen olvasók mellett azokat a vásárlókat is megszólítsuk, akik inkább ajándékot vagy kulturális élményt keresnek. Ez a karácsonyi időszak közeledtével különösen felértékelődik. A Micimackó jó lehetőséget kínál arra, hogy új olvasói és vásárlói rétegeket is elérjünk, hiszen kevés olyan történet van, amely száz év elteltével is képes ilyen széles körben megszólítani a különböző generációkat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jubileumi kötet iránti érdeklődés minden várakozásunkat felülmúlta, és a könyvet mindössze néhány nap alatt elkapkodták”
– mondta Metykó Tibor, a Libri-Bookline kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
A Micimackó születésének 100. évfordulója alkalmából jelent meg Az élet apró csodái – Útravaló a mindennapokhoz című, illusztrált kötet, amely kizárólag a Libri könyvesboltjaiban. Catherine Hapka Kolibri Kiadó gondozásában megjelent könyve Micimackó világának kedves gondolatait és meghitt hangulatát idézi meg, arra hívva az olvasókat, hogy fedezzék fel a hétköznapok apró örömeit, és időnként álljanak meg egy pillanatra.
Micimackó varázsának töretlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jubileumi kiadás rövid idő alatt elfogyott, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban már ismét kapható a Librinél.
























