A SYNLAB Családtervező vérvételi szűrőcsomagja fontos információkkal segíti a leendő édesanyákat a babavárás előtt.
Amikor megszületik bennünk a gondolat, hogy édesanyává szeretnénk válni, a vágyakozás és babatervezés mellé szépen felsorakozik a tudatos felelősségvállalás érzése is. Reménykedünk benne, hogy anyai szervezetünk semmiben nem szenved hiányt, hogy makkegészségesek vagyunk, és szívből szurkolunk a mielőbbi sikeres fogantatásért. Annak érdekében, hogy minden a legnagyobb rendben zajlódjon a várandósság előtt és természetesen majd a kilenc hónap alatt is, nagyon sok mindent tehet a leendő édesanya. Egészségesen táplálkozik, sokat mozog, örömben-boldogságban él, és roppant egyszerű módon, elmegy egy vérvételre, hiszen tudjuk, hogy a vérünk gazdag információforrás szervezetünk állapotának felmérésére.
Mikor is érdemes elkezdeni a felkészülést a babavárásra?
A szakértők szerint nagyjából 3 hónappal a tervezett teherbeesés előtt, hogy az esetleges elváltozásokra, vitaminhiányokra, gyulladásokra vagy lappangó betegségekre fény derüljön, és ki is lehessen kezelni ezeket. A terhességre felkészítő szűrővizsgálatok szerepe létfontosságú, és ezen nemcsak a nőgyógyászati vizsgálatot, de vérvételt is értjük.
A SYNLAB laboratóriumok országszerte közel 100 helyszínen nyújtanak segítséget a leendő kismamáknak, hogy tudatosan felkészülhessenek életük egyik legnagyobb feladatára. A SYNLAB Családtervező csomag-ot 35 év alatti, gyermeket tervező hölgyek terhesség előtti kivizsgálására állították össze. Válaszd ezt a szűrőcsomagot az egészséges babaváráshoz, ha panaszmentes vagy, rendszeres és szabályos a ciklusod. A vizsgálati csomag eredményei alapján természetesen van lehetőség bővíteni vagy célzottan kiegészíteni a vérvételi szűrővizsgálatokat, de első, induló lépésnek tökéletes döntés a SYNLAB Családtervező csomagja. 35 év feletti egészséges pácienseinknek a SYNLAB ajánlja például az AMH (Anti Müllerian Hormon) vizsgálatot is a Családtervező csomag mellé, mert ez a paraméter megbízható információt nyújt a petefészek tartalék peteérési kapacitásáról, esetleges kimerültségéről. Fontos tudni, hogy ez a szűrőcsomag önmagában nem alkalmas meddőségi kivizsgálásra.
Mit is vizsgál a SYNLAB Családtervező csomag?
A 40 értékre kiterjedő vizsgálati csomag magában foglal általános vizsgálatokat (vérkép, vércukor, máj-és veseműködés, ionok, vas-és zsíranyagcsere), gyulladással (CRP, süllyedés) és véralvadással (prothrombin, APTI) összefüggő méréseket, a pajzsmirigy (TSH) és nőihormon-háztartás vizsgálatát (LH, FSH, prolaktin, ösztradiol, progeszteron), illetve az inzulin rezisztencia esetleges fennállásának kimutatását (éhgyomri vércukor és inzulin szintek). A vizsgált értékek között megtalálhatjuk a sikeres teherbeeséshez és a köztudatban ún. „magzatvédelemhez” is szükséges D-vitamin, B12 és folsav szint vizsgálatát is.
Júliusi akció egészséges gyermekvállaláshoz! A SYNLAB Családtervező csomag kedvezményes 40.000 Ft áron elvégeztethető a kijelölt vérvételi helyeken!
Ha 35 év alatti, egészséges ciklusú fiatal hölgyként babatervezés szerepel a terveitekben, érdemes megragadni a SYNLAB kedvezményes szűrővizsgálati akcióját, most 40.000 Ft áron foglalhatod le a gyermekvállalás szempontjából fontos esetleges kórfolyamatok, hiányállapotok felderítésére alkalmas Családtervező csomagot. Mivel a vizsgálati csomagban levő hormonvizsgálatok nagy része menstruációs ciklustól függő, ezért a vérvétel inkább a ciklus elején, a 3-5. napon ajánlott. Fontos, hogy éhgyomorra történik a vérvizsgálat, ezért a kora reggeli vérvételi időpont a jó döntés.
A gondtalan várandósságért és az egészséges, gyönyörű kisbabáért tennünk kell! Kezdjük a tudatos szülői felelősségvállalást egy komplett vérvételi szűrővizsgálattal, melyhez a SYNLAB Családtervező csomagja tökéletes választás! Induljon a babaprojekt szakértők támogatásával!