Szilézia ezer csodája: Katowice és környéke meglepően gazdag élményprogrammal várja a családokat!

Szeretjük, ha családi nyaralásunkba jut egy kis természet, történelem és kultúra, de helyet kap benne a szórakozás és a gasztronómiai kalandok is. Aki Lengyelország felfedezését határozza el, biztos lehet benne, hogy az előbb említett kívánságlistának minden eleme megvalósul. A tagadhatatlanul legnépszerűbb Zakopane-Krakkó vonalon mindenképpen érdemes túllépni, és felfedezni például a Sziléziai Vajdaságot, melynek fővárosa Katowice, ami igazán megérdemel néhány napot, de a környék is bővelkedik kirándulóhelyekben, vidámparkokban, szakrális emlékekben és kulináris élvezetekben.

Mit is érdemes tudni Felső-Sziléziáról?

Akár iskolás emlékeink is lehetnek Sziléziáról, erről a gazdag történelmi vidékről, melynek legnagyobb része ma Lengyelországhoz tartozik, kisebb részei Csehországban és Németországban vannak. Bányák, várak, erődök, folyók és erdők jellemzők erre a változatos szépségű régióra, melyet legkönnyebben fővárosáról, Katowicéről tudunk beazonosítani.

Katowice nagyjából 600 km-re található Budapesttől és a Krakkótól nyugatra fekvő területet nevezzük ma Felső-Sziléziának. Néhány órát autóznunk kell tehát, hogy elérkezzünk ide, a cseh-lengyel határvidékre.

Katowicében érdemes szállást foglalni, aztán csillagtúra-szerűen felfedezni a környéket. Kitűnő szállodaként ajánljuk a csupán 48 szobás Hotel Mariacki-t Katowicében, amely a népszerű Best Western szállodalánc tagja.

A szálloda Katowice központjában található, mindössze 5 percre a város főterétől – a Mariacka utcában, ahol számos látnivaló található, de kihagyhatatlan a szálloda saját sörfőzdéje is, akárcsak a Sziléziai múzeum, ahol fantasztikus kiállításokban gyönyörködhetünk különleges helyszínen, ugyanis a múzeumot egy régi bányában hozták létre a város azon folyamatosan megújuló területén, amit Kulturzónának hívnak.

Rengeteg gyönyörű festmény, portré és szobor várja a művészetre éhes szemeket a föld alatti modern múzeumban. Érdemes megtekinteni az egyházi művészet nagy gyűjteményét bemutató tárlatot, valamint nagyon érdekes a bányászat és Szilézia történelme köré épülő, valamint az ország történelmét – a középkortól a második világháború borzalmain át egészen napjainkig – feldolgozó, minden érzékszervünkre ható kiállítás is (a feliratok a lengyel mellett angolul és németül vannak elhelyezve).
Itt, a hajdani iparnegyedben nemcsak a múzeum, de egy páratlan akusztikájú koncertterem is található, a Lengyel Nemzeti Rádió Szimfonikus Zenekarának otthona, illetve itt van a Spodek sportcsarnok, Katowice szórakoztató központja uszodával, szaunával, jégpályával és koncertekkel.

Nikiszowiec Szilézia egyik leghíresebb munkásnegyede és Katowice szimbóluma, amelyet a XX. század elején építették, 2011-ben pedig felkerült a Lengyel Történelmi Műemlékek listájára. Az egykori iparnegyed pirosablakos téglaházait familokinak nevezik. Jelenleg Nikiszowiec tele van élettel, kedvelt lakóövezet, ahol hangulatok éttermek, kávézók szórakozóhelyek üzemelnek.

Old building in Historical district Nikiszowiec in Katowice, Silesian, Poland

Feltétlenül kóstoljuk meg az izgalmas helyi ételeket is, melyek magukon viselik a cseh, német, osztrák és zsidó hatásokat. A tipikus sziléziai ételek közül pedig jó szívvel ajánljuk a húsos roládot krumpli gombóccal és lilakáposztával, a hering salátát, a krumplis kolbászos levest (zalewajka) vagy a különleges sült krumplit.

A kulináris élmények szerelmeseinek eláruljuk, hogy létezik egy „Sziléziai Ízek” kulináris útvonal, amit számos helyen érinthetünk Felső-Sziléziában.

Katowicéből indulva fűzzük fel sziléziai csillagtúránkat, például az alábbi nevezetességek meglátogatásával:

  • Ogrodzieniec vára: A podzamczei Ogrodzieniec vár, amelyet Nagy Kázmér király uralkodása idején emeltek a Jura Krakowsko-Częstochowska fennsík legmagasabb dombján, a legnagyobb és legfelismerhetőbb kastély a Sasfészek-útvonalon. Tökéletes példája a régi építőmesterek mesterségbeli tudásának. Az Ogrodzienieci Fényerőd napjainkban egyedülálló turisztikai látványosság. Izgalmas fényjáték világítja meg a látványos romokat és megjelennek az erőd történetéhez kapcsolódó fényfigurák is, például a fehér hölgy és a fekete láncos kutya. Várjátékoknak, kulturális eseményeknek is helyszíne a vár. Kihagyhatatlan élmény!

 

Ruins of a castle, Ogrodzieniec fortifications, Poland.
  • Jasna Góra (Fényes-hegy), Częstochowa: magyar pálosok által alapított kegyhelyen őrzik a híres Fekete Madonnát, Lengyelország Királynője kegyképét, mely talán Európa legismertebb Mária-ábrázolása. Érdemes felidézni, hogy 1656-ban János Kázmér lengyel király Lembergben fölajánlotta Lengyelországot a Szent Szűznek, hasonlóan István király 1038-ban történt országfelajánlásához.

Evening aerial drone view on Czestochowa and Jasna Gora monastery. The Jasna Gora Luminous Mount Monastery in Czestochowa Poland is a famous Polish shrine to the Virgin Mary and one of the country’s places of pilgrimage
  • Sziléziai Park, Chorzów: Igazi családi szórakozást nyújt ez a hatalmas területen elhelyezkedő szabadidős komplexum, ahol több tó, kerékpárút, stadion, állatkert, libegő, Planetárium és sok-sok más látnivaló található. A park egyik fő attrakciója Lengyelország legrégebbi vidámparkja, a Legendia, több mint 40 élmény található 5 tematikus részen, 26 hektáron, gyönyörű zöld környezetben, az egyik hangulatos tó mellett. Itt működik Lengyelország első hurokkal rendelkező hullámvasútja, amely akár 70km/h sebességgel is száguldhat, 20 méter magasra emelkedik és a 40 másodperces út alatt az adrenalin szint garantáltan az egekig emelkedik. Remek hely pihenésre és kikapcsolódásra az egész család számára.

  • Éjszakai sörtúra a Tychy sörgyárban: A sör igazán népszerű ital Lengyelországban is, több híres sörgyárat is felkereshetünk. A turistáknak javasolt „Technikai emlékek útvonalán” – nemcsak a Tychy, de a Żywiec sörgyárak is kiemelt fontossággal szerepelnek. A Tyskie Sörgyár Múzeuma a két egykori gyárépületben található, megismerkedhetünk a sörkészítés egykori és mai technológiájával, alapanyagaival, eszközeivel. A Tychy sörgyár felnőtt programja, az éjszakai túra igazi misztikus élmény.

  • Guido szénbánya, Zabrze: Itt a föld mélyére utazhatunk, a 170, vagy 320 méteres leszállás már magában is érdekes, de a működő bányászgépek megtekintése vagy a földalatti kisvasútazás Európa legmélyebben lévő bányájában egyedülálló élmény. Ha valakit érdekel a bányászok munkája 355 m mélységben, akár bányásznak beöltözve ki is próbálhatja.
Suspended train in a old coal mine in Zabrze, Poland
  • Bielsko-Biala: Természeti szépségek és szecessziós épületek között akár több napot is eltölthetünk. Ez a lenyűgöző város Dél-Lengyelországban, a Beszkid hegylánc lábánál fekszik, a Biała folyó mellett, amely a múltban határfolyó volt Szilézia és Kis-Lengyelország között. Műemlékei az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosának a stílusára utalnak, ezért a várost „Kis Bécsnek” is nevezik. Legszebb épületek a Lengyel Színház (Teatr Polski), a főposta, a városháza, a vasúti pályaudvar, a” President” szálloda épülete, valamint több bielskói iparosnak a villaháza. A városban működő rajzfilmgyárra emlékeztetnek a különböző helyeken felbukkanó bájos rajzfilmfigura szobrok. A Magyarországon is egykor népszerű Lolka és Bolka (lengyelül Lolek és Bolek) figuráknak is megtalálható a szobra. A város határain belül több hegycsúcs is található, melyek kitűnő terepet nyújtanak az aktív túrázáshoz, kirándulásokhoz. Felgyalogolhatunk a Dębowiec hegyre, vagy felvonózhatunk a Szyndzielnia csúcsra. Dębowiec és Szyndzielnia csúcsáról tovább is túrázhatunk a közeli Klimczok, Błatnia, Kozia Góra csúcsokra. Bielsko-Biała területén több mint 100 km túraútvonal található.

Meglepően gazdag és változatos régióba csöppenhetünk Felső-Sziléziában, amit a család apraja-nagyja könnyen a szívébe zár. Lehet, hogy első alkalommal nem is lehet mindent megnézni és átélni, de visszatérhetünk akár télen is, amikor Katowice mellett Szczyrk városát, a Sziléziai Vajdaság téli fővárosát érdemes szálláshelyként és bázisként választani, különösképpen a síelési lehetőségek miatt.

Lengyelország és Szilézia minden évszakban páratlan élményeket nyújt, bátran fedezzük fel szépségeit!