A szállás kiválasztása komoly fejtörést okozhat, ha nyaralni készülünk. Természetesen a lehető legkényelmesebbet szeretnénk a családunknak, de úgy, hogy azért a családi kasszát se viselje meg túlságosan a választásunk. És mi lesz a programokkal? Lássuk, melyek a különféle szállástípusok előnyei és hátrányai.
Kemping: olcsó és izgalmas szállás
Előnyei:
- A kempingek még a viszonylag kisebb büdzséből gazdálkodóknak is megfizethető árú szállást kínálnak. A legolcsóbb persze, ha saját sátorral vagy lakókocsival érkezünk, de telepített sátrat, lakókocsit, sőt, mobilházat is foglalhatunk. Aki pedig ennél igényesebbre vágyik, annak romantikus és divatos alternatívakánt ott vannak a szafarit idéző, luxuskategóriás glamping-sátrak.
- A kempingek általában a tengerhez, fürdőhelyhez közel fekszenek, és nem egy közülük saját medencével, sőt, akár csúszdaparkkal is rendelkezik. De van itt étterem, fagyizó, kisbolt, sportpálya, vagyis aki nem akar, annak ki sem kell mozdulnia a kemping területéről.
- A programok is „házhoz jönnek”. A kempingek túlnyomó többségében lelkes animátor-csapat szórakoztatja a gyerekeket és a felnőtteket. A sportversenyektől a kézműveskedésig, az esti koncertektől a gyerekdiszkóig a nap minden órájában történik valami.
Hátrányai:
- Ha a sátrat vagy a lakókocsit választjuk – legyen az akár a sajátunk, akár a telepített – meg kell hoznunk bizonyos kompromisszumokat a kényelem terén. A közös vizesblokk használata is ellenérzéseket válthat ki egyesekből, míg másoknak mindez nem okoz gondot.
- A mobilház ennél valamivel kényelmesebb, és általában saját vizesblokkja is van, mégsem említhető egy lapon a hagyományos apartmanokkal, szállodákkal.
- Bár a telepített sátrakhoz és lakókocsikhoz általában konyhasarok is tartozik, a mosogatás miatt el kell zarándokolnunk a közös mosogató-helyig, hiszen a víz általában nincs bevezetve. Így a főzés terén is csak a legegyszerűbb ételekre korlátozódhat a választék.
- A sátor sokszor meleg, hiszen még a fák közé telepített kempingekben is nehéz megoldani, hogy soha ne süssön rá a nap. A lakókocsikban, mobilházakban általában van légkondicionáló.
- Este sokáig tarthat a zaj, a nyüzsgés. A sátorponyva, a lakókocsi és a mobilház vékony fala nem zárja ki az esti programok, a szomszédban hangosan beszélgetők, a későn hazatérők hangját.
- Az időjárásnak is a kempingekben vagyunk a legjobban kitéve. Eső esetén azonnal kiderül a szállás összes hátránya, még akkor is, ha nem ázik be a sátrunk.
Apartman: önállóség és alapvető kényelem
Előnyei:
- Bár a kempingeknél általában drágább, még mindig viszonylag gazdaságos szállás.
- Kényelemben a kempingek felett áll, kőépületben, rendes ágyban alhatunk, saját konyhánk és fürdőszobánk van. A falak vastagabbak, mint a kempingek szálláshelyein, így zajban is kevesebbet kell elviselnünk – ez persze függ az apartman elhelyezkedésétől és szomszédságától is.
- Az apartman-komplexekhez gyakran tartozik gondozott kert, sőt, akár úszómedence is.
- A kényelem mellett teljesen önállóak lehetünk, úgy élhetjük az életünket, ahogy szeretnénk.
Hátrányai
- A teljes önállóság amennyire előny, annyira hátrány is. Nincs, aki éttermet, programot ajánljon, mindent magunknak kell feltérképeznünk. Szervezett animációs programokra sem számíthatunk.
- Ha rossz időt fogunk ki, a helyben elérhető programok hiánya miatt az unalom is felütheti a fejét.
- A saját konyha a költséghatékonyság jegyében arra csábít, hogy itt készítsünk valami finomat a családnak. A főzés viszont sok időt vehet igénybe, legtöbbször a háziasszony pihenésének rovására.
- Bár az apartmanról és annak felszereltségéről foglalás előtt is látunk fotókat, a helyszínen még érhetnek meglepetések: nézhet kietlen építési területre a hátsó ablak, elromolhat a bojler. Ilyenkor magunknak kell a tulajdonossal vagy a bérbeadó irodával egyeztetnünk, így, ha külföldön nyaralunk, némi idegennyelv-tudás sem árt.
Szálloda: szuper szállás, változó áron
Előnyei:
- A szálloda az összes szállás körül a legkényelmesebb. Bár kategóriától függően természetesen vannak közöttük különbségek, tény, hogy itt a legkellemesebbek, legelegánsabbak a körülmények. Ráadásul takarítanunk sem kell, mint a többi szállás esetén.
- Többféle ellátás-típus közül választhatunk: kérhetünk csak reggelit, félpanziót, teljes panziót, de all inclusive nyaralásra is befizethetünk. Sőt, akkor is a rendelkezésünkre áll a bár, ha késő este éheznénk meg.
- Nem csak sok különféle kategória közül választhatunk, hanem más szempontokat is figyelembe vehetünk. Mire van inkább szükségünk: wellness-részlegre, bababarát szolgáltatásokra vagy tematikus díszletekre? A szállodák között mindent megtalálhatunk.
- A házon belüli szolgáltatások, animációs programok, adott esetben a gyerekfelügyelet is mindig rendelkezésünkre áll. Rossz időben sem kell unatkoznunk. Probléma esetén pedig ott a recepció, ahol minden kérdésünkre választ tudnak adni a munkatársak, legyen szükségünk akár a legközelebbi patika, akár a legjobb étterem címére.
Hátrányai:
- A sok különféle szállás közül általában a szálloda a legdrágább, akárhány csillagos kategóriát válasszunk is.
- Bár a házon belüli étterem, bár, diszkó közelsége nagyon kényelmes, ezek a helyek általában költségesebbek, mint ha a városban válogatnánk a hasonló szolgáltatók közül.
- A szállodák legtöbbjében a vendégek zavartalan pihenése érdekében be kell tartani bizonyos szabályokat: nem lehet például vizes fürdőruhában, homokos lábbal felszaladni a partról, ahogyan ezt egy kempingben tennénk.
Költséghatékony tippek:
Ha nyaralást tervezünk, nem árt előre meghatározni, milyen büdzséből gazdálkodunk. Persze ilyenkor senki sem veri a fogához a garast, de a lehetőségeinken sokkal túlnyújtózkodni sem feltétlenül jó ötlet. Kis odafigyeléssel azonban kifoghatjuk a legjobb ajánlatokat.
- A kiválasztott szállás nevére keressünk rá az interneten. Több portálon keresztül, sőt, közvetlenül a szállodánál is lefoglalhatjuk a szállásunkat, és a különféle helyeken sokszor különféle árak érvényesek.
- Figyeljünk az early bird és a last minute akciókra, ezek gyakran sokkal kedvezőbbek, mint a sima foglalás.
- Sok szállás csomagajánlatokat is kínál a vendégeknek: ezeket átnézve kedvezőbb áron foglalhatunk, mint az egyszerű, több éjszakás foglalásoknál.
- A hétköznapok a legtöbbször kedvezőbb árúak, mintha egy hétvégét szeretnénk valahol eltölteni.
Szerzőnk: Csiki Judit a Zöldsaláta self care életmódblog (https://zoldsalata.hu) alapító-szerkesztője
Képek: freepik.com, Canva.com