Bátor könyvek bátor beszélgetésekhez – Rázós témák gyereknyelven

Elkerülhetetlen, hogy a gyerekeink találkozzanak olyan helyzetekkel, ami sok beszélgetést, akár magyarázatot igényelnek. A nehéz helyzetek és keményebb témák, sajnos kikerülhetetlen részei az életnek. Csak drukkolni tudunk, hogy ezekre a beszélgetésekre a lehető legkésőbb (vagy bizonyos esetekben soha se) kelljen sort keríteni. A gyerekek többet tudnak az őket körül vevő világról, mint gondolnánk. Nem biztos, hogy azzal óvjuk őket, hogy nem beszélünk velük, a számunkra is, nehéz témákról.

Ebben a válogatásban olyan könyveket gyűjtöttünk össze, ami csupa nehéz témát boncolgat, segítve ezeket a beszélgetéseket.

Agnès Lacor: Lili

A Csimota kiadó Tolerancia sorozatának legújabb részében, egy kisfiú mutatja be kishúgát, aki Down-szindrómás.

Alapvetően pontosan erről is szól a könyv. Eközben pedig egy kicsit másról is. A könyvben nagyon egyszerű mondatok vannak. Gyorsan, egyszerűen igyekeznek megfogni a gyerekek érdeklődését.
Bár bőven van a könyveben szó arról, hogy mi jellemző a Down-szindrómával élő gyerekekre, de talán a fő mondanivalója az, hogy gyakori, hogy az emberek a nem mindennapit és a mást kinézik maguk közül. Így hát a történet inkább mesél arról, hogy milyen másnak lenni. Ez talán egy fontosabb mondani való, mint az, hogy hogyan ismered fel a Down-szindrómás gyerekeket.

4 éves kortól ajánljuk

Paulik Móni: Szabad a NEM

Manna, a labrador, imádja, ha a gazdija simogatja, de van, akinek nem engedi.

De vajon hogyan tud egy kutya nemet mondani, és vajon mi mikor mondhatunk nemet? Ha nincs kedvünk barátkozni, egy simogatást vagy egy puszit bármikor visszautasíthatunk?

Attól még szófogadó valaki, ha néha NEM-et mond?

Ez a mese ezekre a kérdésekre keresi a választ, és egy kutya viselkedésén keresztül mutatja be, hogy mindenki önmaga rendelkezik a testével. Megerősíti a gyerekeket abban, hogy mindig legyen bátorságuk nemet mondani, akár gyereknek, akár felnőttnek, még akkor is, ha ez a másiknak rosszulesik.

5 éves kortól ajánljuk

Pernilla Stalfelt: Ne ​bánts! könyv

Az emberek közötti hasonlóságokról és különbségekről, a toleranciáról és az erőszakról, a bántalmazásról, a kiközösítésről szól.

Arról, hogy mennyire fáj, ha kívülállónak érezzük magunkat és arról is, hogy miért lesz valakiből bántalmazó. Sok elgondolkoztató kérdés…

5 éves kortól ajánljuk

Romana Romanisin és Andrij Lesziv: A háború, amely megváltoztatta Rondót

Különleges város volt Rondó. A levegője tiszta és áttetsző, mintha a legfinomabb fényből szőtték volna. Törékeny lakói virágot ültettek, gondozták a kerteket és a parkokat, hóbortos épületeket húztak fel, társalogtak a madarakkal és a növényekkel, szerettek énekelni, rajzolni, verset írni. És boldoggá tette őket, hogy Rondóban élnek.

De Rondóba egy nap megérkezik a Háború, és már soha nem lesz semmi olyan, mint régen…

6 éves kortól ajánljuk

Martin Baltscheit: Csak egy nap

A kérészek elbűvölő lények, csak hát kérészéletűek – egy napig élnek. Te mit tennél, ha ez várna a barátodra? A bátor kérész története egyszerre humoros és elgondolkodtató képesregény különleges rajzokkal. A róka és a vaddisznó egy reggel újszülött kérésszel találkozik. Szomorúan gondolnak arra, milyen rövid élete lesz, ezért nem árulják el neki, hogy mi fog történni vele. Szeretnék boldoggá tenni, és elkezdődik a füllentések sorozata. Vajon ki akar a másik kedvében járni? A róka és a vaddisznó teszi vidámmá a kérész napját? Vagy fordítva?

Az író, Martin Baltscheit regények, hangjátékok, színdarabok és forgatókönyvek sokszorosan díjazott szerzője. A bátor kérész meséje egyszerre humoros és elgondolkodtató történet, Wiebke Rauers egyedi rajzaival.

6 éves kortól ajánljuk

Jerry Moe: Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről

A Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről olyan gyermekek gyógyuláshoz vezető megrendítő és mélységes útját mutatja be, akik rátaláltak a saját hangjukra, és visszanyerték önbecsülésüket. Minden történet a gyermekek egyéni látásmódjára emlékeztet bennünket, amellyel a világra tekintenek, és megmutatja, hogyan tudnak megfelelő segítséggel az erősségeikre építeni, és hogyan képesek megerősíteni a stresszel szembeni ellenálló-képességüket annak ellenére, hogy a szenvedélybetegség árnyékában élnek.

Jerry Moe, az elismert gyermektanácsadó az életigenlő történetek megosztása mellett feltárja számunkra, hogyan nyúlik túl a gyógyulási folyamat a gyermekeken, és gyakorol drámai hatást a család rendszerének egészére – különösképpen a szülőkre, akik így új és erősebb elkötelezettséggel szállhatnak szembe a szenvedélybetegség nemzedékről nemzedékre szálló örökségével.

Jerry Moe a kaliforniai Rancho Mirage-ban található Betty Ford Központ gyermekprogramjának alelnöke és igazgatója, valamint az Alkoholbeteg Szülők Gyermekei Országos Szövetségének kuratóriumi tagja.

7 éves kortól ajánljuk

Schein Gábor: Apa átváltozott

„Apa mindenféle állatot képes utánozni. Nagyon vicces. Rózival rengeteget nevettünk rajta. Alig vártuk, hogy hazajöjjön, és játszhassunk vele. Amikor hazajött, odaszaladtunk hozzá, és megkértük, hogy legyen kutya vagy macska vagy tengeri sün. De ő azt válaszolta, hogy nagyon fáradt, és inkább csak apa szeretne lenni.” De aztán apa mégis játszik, és pók lesz. Aztán bika. Aztán kutya, mókus és majom. Egy nap pedig apa farkassá változik…

Ez a mese ijesztő, sőt kicsit nyomasztó is. De talán segít azoknak a gyerekeknek kimondhatóvá, elfogadhatóvá tenni, ami kimondhatatlan? Segít talán ez a könyv a társadalomnak abban, hogy ne kezelje óriási tabuként a függőséget. Talán mernek majd az érintettek segítséget kérni.

Schein Gábor különleges és rejtélyes meséje, Grela Alexandra expresszív, erőteljes rajzaival.

8 éves kortól ajánljuk

Davide Cali: Az ellenség

Ilyen a háború. Volt egyszer, és most is van: van valahol egy sivatag, és abban két gödör.

A két gödörben két katona kucorog.

Ők ketten ellenségek. „Könnyebb megmondani, ki a jó és ki a rossz. Ez a könyv nem a könnyebb utat választotta.

Rájönni arra, hogy a másik egyúttal én is vagyok — ez Az ellenség történetének küldetése. Ez többek között az Amnesty International küldetése is.” www.amnesty.hu

8 éves kortól ajánljuk

van Hove Niels: Hogyan győztem le a szekálómat?

Alice kedves és vidám kislány, mégis valami rossz történik vele. Az iskolában szekálni kezdi valaki, akiről addig azt hitte, hogy a barátja. Alice egyre szomorúbb és magányosabb lesz, megrendül az önbizalma, már nem is akar kimozdulni otthonról. Végül elmondja az anyukájának, mi bántja, és közösen kitalálják, hogyan védje meg magát a szekálótól. Miután ez sikerül, Alice újra szeretetreméltónak, erősnek és magabiztosnak érzi magát, így visszatér a barátai közé. Történetével pedig másoknak is segít abban, hogy hasonló helyzetben ki tudjanak állni magukért, ahogy ő is tette.

A kortárs zaklatás egyre kiterjedtebb jelenség szerte a világon, így Magyarországon is. Nagyon sok gyermek szenved szóbeli, érzelmi, fizikai vagy online bántalmazástól, kiközösítéstől – és az esetek jelentős részében magukra maradnak a problémájukkal, nem kérnek/kapnak segítséget. Pedig ilyenkor az a legfontosabb, hogy beszélni tudjanak a történtekről egy olyan felnőttel, akiben megbíznak, a szülő és pedagógus pedig észrevegye rajtuk a megfélemlítésről, bántalmazásról árulkodó jeleket. Ez a könyv segít szóba állni a gyerekkel erről a nehéz témáról.

Bár a történet megoldása természetesen nem alkalmazható minden helyzetben, hiszen a különböző esetek más-más hozzáállást és eszközöket igényelhetnek, a lényeg az, hogy a gyerek jelezze, ha baj van, a szülő és a pedagógus pedig közösen keresse a cselekvés legjobb módjait.

9 éves kortól ajánljuk

Oscar Brenifier: Az élet, az vajon mi?

A Móra kiadó Filóka / Filozófia gyerekeknek sorozata ebben a könyvben hat nagy kérdést feszeget a jóról és a rosszról. Így a gyerekek belekóstolhatnak a kérdezősködésbe, és beszélgetni kezdjenek a felnőttekkel.

  1. Mitől lehet boldog az életed?
  2. Ha nagy leszel, boldog leszel?
  3. Miért nehéz az élet?
  4. Miért élünk?
  5. Miért halunk meg?
  6. Miért létezik az ember?

9 éves kortól ajánljuk

Artur Gębka: Apa üvege

Apa, anya és Emil boldogan élnek: együtt járnak fagyizni, együtt vacsoráznak, és esténként apa hol Emillel építőkockázik, hol anyával táncol.

Ám egy nap beköltözik a nappaliba egy dermesztő hideget árasztó zöld üveg, ami egyre csak nő és nő, míg magába nem szippantja apát…

Magyarországon minden tizedik felnőtt kockázatos alkoholfogyasztó – ez sok-sok gyereket érint közvetlenül, de közvetetten mindannyiunk ügye. Artur Gębka és Agata Dudek képeskönyve, amely 2023-ban elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat Lengyelországban, egyszerűen és nagy empátiával mesél erről – megmutatva, hogy van kiút.

Olvassuk együtt ezt a könyvet, és beszélgessünk róla!

A könyv a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásával jelent meg.

10 éves kortól ajánljuk

Peer Krisztina: Kibeszélő

A gyerekek elkerülhetetlenül találkoznak olyan problémákkal, mint a tartós betegség, bántalmazás, médiaerőszak, függőség, szegénység, válás, nemiség, szexualitás, szülés, születés, halál és gyász, hiszen ezek részei a világnak, amelyben élnek.

Peer Krisztina gyermekpszichológus és Kele Fodor Ákos költő tíz ilyen kényes problémakört dolgozott fel azzal a céllal, hogy bátorítsák a szülőket, beszélgessenek minderről már az óvodásokkal is, így ne érje őket készületlenül, amikor a való életben találkoznak szembe ezekkel. A Kibeszélő segítő könyv és verseskötet egyben, mely azon túl, hogy szempontokat kínál a témákról való beszélgetéshez, szórakoztat gyereket és felnőttet egyaránt.

12 éves kortól ajánljuk

Szerzőnk: Fejős Panni, Happy Family munkatárs, olvasórovat-szerkesztő

Képek: illusztrációk az adott könyvkiadótól, borítókép: Shutterstock