Laskai Nelli házassági tanácsadó, NLP-tréner, a boldognaklenni.hu oldal szerzője. A Berkeley Egyetemen és az NLP képzéseken tanult — a mindennapokba könnyen beemelhető — önsegítő technikákra épülő gyakorlataival több, mint tíz éve segíti a párok ön-társ- és párkapcsolati ismeretét. Vajon adódnak-e nehézségek a vakáció ideje alatt a párkapcsolatokban? Hogyan lehet megmenteni egy kapcsolatot? Erről beszélgettünk vele.
A nyári időszak – a közös nyaralás hogyan befolyásolja a párkapcsolatokat?
Szép tapasztalat lehet a közös nyaralás, ha már a helyszín és a programok kiválasztásában is mindkét fél részt vesz. Fontos, hogy ne csak az egyik felet terhelje ez a feladat, illetve, hogy olyan időtöltéssé válhasson, amelyben a párok közösen hoznak meg döntéseket.
Nehezebb, ha gyermekkel megyünk nyaralni?
A kisgyermekes családok általában extra figyelmet fordítanak arra, hogy a gyermekek számára is megfelelő legyen a helyszín és a számukra biztosítható elfoglaltság. Ugyanakkor be kell ismernünk, hogy ez olykor a saját felnőtt énük szórakozási lehetőségeitől veszi el a teret. Ha a munkamegosztás egyenlőtlen a nyaralás tervezésében, jellemzően az anyákat terheli meg jobban a nyaralási előkészület. Ez okozhat már az indulás előtt is feszültséget.
A nyaralás számos új tapasztalással jár. Jobb esetben pihenéssel is. Az élmények mennyire tartják össze a kapcsolatokat?
A közös jó élmények mindenképp kapcsolaterősítő hatással bírnak. Egyrészt már akkor jól érzik magukat, felszabadultak a családok, amikor épp vakációznak, másrészt később is kellemes beszédtémát biztosít a közös szabadság felelevenítése, a nyaraláson készült közös képek átlapozgatása. Hazatérés után erre adódjon is lehetőség, akár hetekkel később.
Mi történjen akkor, ha a pihenés nem indul jól. Ha konfliktus lesz a pakolásból, az otthon maradt dolgokból, ha nem megfelelő a szállás… Biztosan értjük-e, miért feszült, harapós a másik; amikor a szabadságunkat, az egész évben várt időt töltjük együtt?
Ha szeretnénk megérteni a párunk szándékait, akkor figyelni kell rá. Ha ismerem a társam, akkor ismerem a működésének egy részét, megfigyelhettem, hogy mire hogyan reagál. De ha nem szeretnénk találgatni, akkor célravezetőbb rákérdezni, hogy mi a célja azzal, amit tesz vagy mond. Elmondhatjuk, hogy mit üzen a viselkedése számunkra, és hogyan érezzük magunkat tőle. A jól működtetett kapcsolat eleme, hogy mindketten jót akarnak egymásnak. Szeretnék, hogy a társuk jól érezze magát mellettük. Elfogadják, validálják egymás érzéseit megkérdőjelezés nélkül, van biztonságos tér kettejük között ahhoz, hogy bátran kifejezhessék az igényeiket, visszajelzést adhassanak egymásnak.
Lehet ezen segíteni?
Fontos, hogy a párok törekedjenek az egyenlő feladatmegosztásra, hogy legyen idő a valódi egymásra figyelésre. Akkor is, ha gyerekkel nyaralnak. Ha az altatás után még marad legalább egy félóra kettesben töltött idő, amikor valóban a másikra figyelnek, az sokat számít. Kapcsolják ki a telefont, üljenek ki a teraszra, éljenek át együtt egy naplementét.
És ha valaki megsértődik? Épp a nyaralás alatt?
Ha nem értenek egyet, fontos, hogy ne lenyomni akarják az igazukat a másik torkán, hanem megoldásra, megértésre törekedjenek. Akik nem büntetik egymást, hanem a cselekedetről beszélnek, mit hogyan kellene esetleg másképp tenni, azok a kapcsolatot is óvják. Ha figyelnek egymás jelzéseire, nem hagyják azt figyelmen kívül, nem minősítik. A konfliktusok megoldása sokat elárul egy kapcsolatról. Sértődés, letorkollás vagy megértés és együttműködés a vége?
A most megjelent könyved párkapcsolatjavító, és egy tíz hetes programot tartalmaz. Hogyan épül fel?
A könyv egyfajta munkafüzet, amelyet, ha együtt olvasnak a párok, mindkettőjük számára szolgál felismeréssel a saját és a párkapcsolati működésüket illetően. Ha csak az egyik fél tesz energiát abba, hogy elolvassa, akkor neki lesz nagyobb rálátása arra, hogy mi hogyan alakult ki a kapcsolatukban, milyen tényezők befolyásolták azt, ahol most tartanak. Az olvasó kötődési stílust, párkapcsolati működést, gátló hiedelmeket feltérképező feladatlapokat talál a könyvben, ami segíti a helyzet értelmezését, és iránymutatásként is szolgálhat adott esetben a problémás területek felszámolásához. A 10 hetes program minden hétre új feladatokat tűz ki a pár számára.
Milyen főbb témákat érint a könyv?
A már fentebb is emlegetett kommunikációt, értő figyelmet, a szeretetnyelvek használatát, közös célok lefektetését, a bizalomépítést. Minden téma befejezésével kérdéseket találnak a párok a könyvben, amelyek megválaszolásával ráláthatnak arra, hogy mi ment jól, mi az, amin változtatniuk érdemes. Információt kapnak a másik félről anélkül, hogy minden nap erőltetetten a kapcsolatukról beszélnének.
Hogyan hat a kapcsolatra az Újra igen?
Ha elolvassák közösen a könyvet és még a feladatokat is elvégzik, akkor már azzal erősödhet a kapcsolat, hogy mindketten azt érzik, a kapcsolatuk fontos a társuk számára, energiát és időt invesztál abba, hogy közösen fejlődhessenek.
Melyek azok a veszélyek, amelyek „kinyírják” a kapcsolatot?
Elég sok van, de néhányat megemlítek: alá-fölérendeltség, a stresszkezelés hiánya, a mérgező kapcsolat a szülőkkel, a felek bántalmazó viselkedése, a fejlődésre való nyitottság hiánya, az elégtelen kommunikáció, az önreflexió hiánya, az aránytalan feladatmegosztás…
A könyv gyakorlati – de van-e olyan pont, amikor már a szakember is szükséges?
Amikor a párok egyedül próbálják megoldani a problémáikat, de mindig ugyanaz a minta jön elő, és nem tudnak kilépni a gondolatspirálból, veszekedésbe, hibáztatásba torkollik a beszélgetésük, akkor jól jön egy szakember segítsége, aki segít feltérképezni, hogy mi is zajlik, mi gátolja őket a megrekedésből való kilépésben.
A szakemberrel új nézőpontok jelenhetnek meg?
Ilyenkor új irányt adhat a szakember a javítási folyamatnak, könnyebbséget adhat, hogy dedikált időben és helyen beszélnek a párok. Vannak, akik félnek kommunikálni, félnek elmondani mi zajlik bennük, nekik erőt ad az önmaguk kifejezésére a támogató szakember jelenléte.
Laskai Nelli: Újra igen! – 10 hetes párkapcsolatjavító program, hogy újra jó legyen otthon lenni
A krízisek a párkapcsolatok szerves részei. A szakítást vagy a válást nem ezek megjelenése okozza, hanem az, ha a párok nem tudják a kihívásokat megfelelően kezelni. Ha úgy érzed, meggyengült az elköteleződésetek egymás iránt, ha gyötör a kérdés, hogy vajon érdemes-e megpróbálnotok megjavítani azt, ami egyre rosszabbul működik, vagy csak szeretnéd megerősíteni a kapcsolatotokat, felkészülve a jövő konfliktusaira, akkor ez a könyv neked, nektek szól!
Az olyan fontos elméleti témák mellett, mint például a kötődési minták, a hatékony kommunikáció, a szeretetnyelvek jelentősége, az egyéni működést meghatározó hozott mintázatok, valamint a szex nélküli kapcsolat, a hűtlenség kezelése, a csalódottság feldolgozása és a megújulás folyamata, a könyv a kapcsolatotok állapotának feltérképezéséhez szükséges kérdéssorokat, valamint tematikus feladatokat tartalmaz, amelyek elvezethetnek a harmonikusabb és boldogabb párkapcsolat megteremtéséhez. A 10 hetes párkapcsolatjavító program minden hétre új témakört segítő gyakorlatokat kínál, eszközöket és stratégiákat adva a kezedbe, hogy megérthesd a magad, a párod és a kapcsolatotok működését, és közös erővel felül tudjatok kerekedni a nehézségeken, újra egymásra találjatok, és megélhessétek a szeretetteljes mindennapokat.
Forgasd haszonnal a könyvet, és mondj igent a kapcsolatod új, boldogabb verziójára!
A könyv a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.
Fotók: Laskai Nellé portré saját tulajdon, a könyvborító a Jaffa Kiadó tulajdona