Az alkotó, feltaláló nők kevésbé láthatók, mint férfi társaik – derül ki a LEGO Csoport legfrissebb kutatásából, amiben 21 ország vett részt, köztük Magyarország is.
Kreativitásuk megélésében továbbra is akadályt jelenthet a fiatal lányoknak, hogy a nyilvánosságban még mindig kevesebb szó esik a nőkről ebben a vonatkozásban. A megkérdezett szülők 72%-a szerint a lányoknak nincsenek jól látható női példaképeik az építés, innováció és feltalálás terén, míg 75%-uk úgy véli, hogy a média továbbra is túlnyomórészt a férfiak találmányait emeli ki. Ez a torz társadalmi kép tovább erősíti azokat az előítéleteket, amelyek gátolhatják a lányokat abban, hogy alkotóként tekintsenek önmagukra.
A felmérésből az is kiderült, hogy a szülők jelentős része tévesen férfiakhoz köti a tényszerűen olyan nők által feltalált dolgokat, mint a Wi-Fi technológia (75%), az elektromos hűtőszekrény (71%) vagy a Holdra szállás vezérlőszoftvere (75%). Ez a tévhit pedig a gyerekeknél is lecsapódik: míg a férfiak által jegyzett találmányokat átlagosan 57%-uk ismeri fel, a női feltalálók munkáját csupán 27%-uk, ami nagyon jelentős eltérés.
Az építéssel kapcsolatban is működnek a nemi sztereotípiák, még a gyerekeknél is. A kutatás is alátámasztja, hogy az „építés” kapcsán ők is leggyakrabban egy „építkezésen dolgozó férfira” (39%), vagy egy „építőkockákkal játszó fiúra” (36%) asszociálnak.
Ez a jelenség nem csupán a lányok önbizalmát veheti el, hanem hosszú távon az innováció sokszínűségét is veszélyezteti. Bár az anyák 96%-a azt vallja, hogy a mindennapi életben aktívan épít, mégis kevesebb mint 60%-uk tartja magát jónak benne, szemben a férfiak 68%-ával. Pedig a kutatások szerint a sokszínű csapatok jobb teljesítményt nyújtanak az élet szinte minden területén.
„Az alkotás, amibe az építés is beletartozik, nem függ a nemtől. Ugyanakkor nagyon hamar beindul a nemi szocializáció, ami azt jelenti, hogy a fiúkat a „fiús”, a lányokat a „lányos” viselkedésükben erősítjük meg, fiúknak inkább veszünk „fiús” játékokat, lányoknak inkább „lányosakat”. Nem tudatos, akart válaszreakciók ezek a szülők részéről, ezt diktálja a társadalom, a kultúra és a történelem, mi magunk is így szocializálódtunk. De ezen lehet változtatni. Leginkább úgy, hogy ha a gyerekünk személyiségére, választásaira reagálunk. Ne mi adjuk az almát a gyerekünk kezébe, hanem várjuk meg, hogy milyen gyümölcsöt szed le a fáról” – mondta el a felmérés kapcsán Szél Dávid, szakpszichológus.
A LEGO Csoport célja világos: inspiráló példák felmutatásával akarják lebontani az előítéleteket a következő generációban – ennek része a LEGO Csoport és a TIME magazin együttműködése, ami a lányokat ünnepli. A TIME magazin összeállította az Év Lányai listát, amelyen tíz olyan 12-17 év közötti lányt mutatnak be a nagyvilágból, akik kreativitásukkal, tudásukkal és elszántságukkal már most is aktívan formálják a jövőt. A kezdeményezés célja, hogy inspiráló kortársakat és példaképeket mutasson a lányoknak. A listán szerepel az új-zélandi Rutendo Shadaya (17), fantasy író és a fiatal írók pártfogója; az olimpiai aranyérmes gördeszkázó Coco Yoshizawa (15) Japánból; a kínai Valerie Chiu (15), tudományos innovátor; a francia Zoé Clauzure (15), aki az iskolai zaklatás ellen emelte fel a hangját; a német Clara Proksch (12), aki kísérleteivel a gyermekbiztonságra hívja fel a figyelmet; Ivanna Richards (17), mexikói autóversenyző; Kornelia Wieczorek (17), lengyel biotechnológiai innovátor; Defne Özcan (17), a legfiatalabb török pilóta; a brit Rebecca Young (12), aki mérnöki találmányával a hajléktalanság egyik problémájára adott megoldást; és az amerikai Naomi S. DeBerry (12), gyerekkönyv-író és a szervadományozás szószólója. A TIME magazin Év Lányai teljes listája itt érhető el.
„A gyerekek bizonyos dolgokat mintakövetés útján tanulnak meg, minden szülő számára ismerős, amikor a gyerekek felnőtteknek öltöznek, felnőtt foglalkozásokat próbálnak ki. Épp ezért fontos, hogy férfiakat és nőket is lássanak mindenféle munkakörökben, ne csak kiugró ellenpéldák legyenek, hanem teljes természetességgel láthassanak a gyerekek (legyen szó fiúkról vagy lányokról) női orvosokat, óvóbácsikat, női autószerelőket és férfi sminkmestereket. Egyéb esetben – és ezt nemcsak vizsgálatok, de a hétköznapok tapasztalatai is megerősítik – könnyen gondolhatják azt, hogy bizonyos munkaköröket kifejezetten csak férfiak, másokat kifejezetten csak nők tölthetnek be. A példák, ha úgy tetszik, példaképek épp ezért itt is nagyon fontosak” – tette hozzá Szél Dávid, szakpszichológus.
„Ha a lányok előtt nincsenek példaképek, nem hiszik el magukról, hogy ők is képesek rá, hogy alkotóként, vagy feltalálóként érvényesüljenek –így a világ könnyen elszalaszthatja a következő nagy áttörést. A lányok igenis bármit fel tudnak építeni. Ez mutatja be a TIME „Év Lányai” összeállítása, amely azokat a fiatal lányokat ismeri el világszerte, akik nem csupán egy jobb világot képzelnek el, hanem aktívan alakítják is azt – ez egy lépés afelé, hogy a következő generáció olyan példaképeket lásson, akikre szükségük van. A TIME magazinnal közösen reméljük, hogy ezek a történetek inspirálni fogják a jövő generációját: megállíthatatlan, nagyot álmodó női alkotókat, akik továbbra is nyomot hagynak a világban” – nyilatkozta Julia Goldin, a LEGO Csoport termék- és marketingvezetője.




















