A szilícium segít a porc-és csontképzésben, csökkenti a gyulladásos folyamatokat, növeli a szervezet természetes védekezőképességét, fokozza az anyagcsere aktivitást és ezáltal javítja a kötőszöveti sejtek regenerálódását. Használd ki szupererejét, hogy testileg-lelkileg is jól felkészülhess a nyárra!
Keveset beszélünk róla, pedig a szilícium az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, esszenciális nyomelem. Kulcsfontosságú szerepe van vitalitásunk megőrzésében, ám szervezetünk nem tudja önmaga előállítani, sőt 20 éves kor felett elveszítjük tárolásának képességét is. Életéveink múlásával nagyon könnyen előállhat egy szilícium hiányos állapot testünkben, ezért érdemes pótolnunk ezt az erőért és rugalmasságért felelős ásványi anyagot.
Szilícium kisokos
Az oxigén után a szilícium a leggyakoribb elem a Földön. Ez a természetes anyag olyan ásványokban lelhető fel, mint a homok, a kvarc és a kristály, de növényekben is előfordul. Bár nagyon kis mennyiségben, de testünk minden sejtjében megtalálható, így számos alapvető élettani funkciót működtet.
Elsősorban a kötő- és támasztószövetben fordul elő, erősíti a kötőszövetet, ami támogatja és összeköti a belső szerveket. Hozzájárul a csontképzéshez, építi az érfalakat. Az ínak és ízületek, melyek összekötik az izomzatot a csontokkal, szintén kötőszövetek, sőt a bőr feszességét, tartását is ezek a rostok biztosítják. A kötőszövetek kollagénrostokból épülnek fel, amelyeket különböző aminosavakból, vitaminokból a szilícium nyomelem segítségével tudunk folyamatosan előállítani.
A szilícium tömegének 300-szorosát képes megkötni vízben, így támogatja a tápanyagok eljutását a sejtekhez, valamint a káros anyagok eltávolítását a szövetekből. Vitalizál és méregtelenít, egyértelműen a szép, fiatalos, erős és rugalmas bőr elérését és megtartását segíti elő.
A szilíciumhiány megereszkedett kötőszöveten, fénytelen, vékony hajon, törékeny körmökön, valamint petyhüdt, viszkető bőrön nyilvánulhat meg. Jó szilíciumforrás a köles, a zab, az árpa és a csalán, ám folyamatos beviteléért többet kell tennünk. A természetes összetételű, tartósítószer mentes Original Silicea gél és kapszula termékek megbízhatóan és hatékonyan pótolják a szilíciumot szervezetünkben, és segítenek felkészíteni bőrünket a nyári fürdőruha szezonra.
A feszesebb bőrért, szebb hajért és körmökért
Az Original Silicea® kapszulák optimális mennyiségű szilíciumot és nyomelemeket, cinket, mangánt, szelént és biotint tartalmaznak, amelyekre a szervezetnek szüksége van feszesebb bőrért, a csillogóbb hajért, valamint az egészségesebb körmökért és csontokért.
A biotin, a szelén és a cink hozzájárul a haj és a köröm normál állapotának fenntartásához. A cink szerepet játszik a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, és a mangánnal karöltve hozzájárul a normál csontozat és a bőr normál állapotának fenntartásához, a normál kötőszövet-képződéshez. Glutén-, laktóz- és tartósítószermentes, vegán, állatokon nem tesztelt étrend kiegészítő.
Nagyobb dózisú szilíciumpótlás a sejtregenerációért külsőleg és belsőleg is
A természetes eredetű Original Silicea gél tisztán ásványi szilíciummal és biotinnal külsőleg és belsőleg is használható. Fokozza az anyagcsere aktivitást és ezáltal javítja a sejtregenerációt, valamint a kötőszöveti sejtek regenerálódását. Összetételének köszönhetően tudja, amit egy szépségvitamin tud – például a haj-bőr-köröm erősítése-, de sokkal több annál, mert a kötőszöveti gyengeségeket is látványosan kezeli, csökkenti a gyulladásos vagy irritált bőrtüneteket, halványítja a cellulitiszt és a striákat. Segít a porc-és csontképzésben, csökkenti a gyulladásos folyamatokat (bőrön, gyomorban, szájban, torokban) és növeli a szervezet természetes védekezőképességét.
Orvosok által alátámasztott hatékonyság
A Silicea gél hatékonyságát klinikai kutatások is alátámasztják. 30 perccel a Original Silicea® gél fogyasztása után akár 17%-kal megnövekedett a sejtaktivitás a kötőszövetben, ami egyértelmű javulást jelent a sejtek energia-anyagcseréjében. 3 hónap Original Silicea® gél használat után a körmök töredezése 127%-kal javult. 6 hónapos Original Silicea® gél kúra után a haj egyértelműen dúsabb fényesebb és egészségesebbnek tűnik.
Szervezetünk szilícumra vágyik, hogy segítse az immunrendszert, táplálni tudja a bőrt, a hajat és a körmöket.
Az Original Silicea gél és kapszula termékek megadják szervezetünknek a kívánt és szükséges szilícium mennyiséget. Még van néhány hét a nyárig, érdemes most elkezdeni a felkészülést a bikiniszezonra, hogy ragyogó bőrrel és hajjal köszöntsük az új évszakot!
A cikk megjelenését az Original Silicea márka támogatta.
További információ: www.silicea.hu
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl. A termék gyermekektől elzárva tartandó.