Kozmo Hotel, a klasszikus luxus újraértelmezése

Bemutatkozik a Kozmo Hotel Suites & Spa *****, a Small Luxury Hotels of World csoport tagszállodája.

A történelmi hagyományok és a modernitás mesteri ötvözete – ez az, amit a Kozmo megtestesít: az ötcsillagos szálloda letisztult kortárs berendezésével történelmi falak közt a klasszikus luxus érzését nyújtja. A Kozmo Hotel egy építészeti gyöngyszem – a szállodának otthont adó épület 1917-ben épült Magyarország legnagyobb távközlési központjaként, mely az I.Világháború időszakától kezdve 82 éven keresztül, 1999-ig működött.

Budapest történelmének egy darabja

A távközlési palota építését a korszak neves építésze, Ray Rezső Vilmos tervei alapján kezdték el 1910-ben. A tervező egy minden tekintetben újszerű és egyedi, a historizmus és szecesszió stílushatárán egyensúlyozó épületet alkotott, mely egyben a hazai vasbetonszerkezetű építészet korai példája is. A József Távbeszélőközpont 1917. júliusában korának egyik legkiválóbb épületébe költözhetett be. A bal oldali szárnyban kaptak helyet a kapcsolótermek, itt kapcsolták a hívásokat a telefonközpontosok, a jobb oldalon voltak a mérnöki és igazgatósági irodák. A jelenlegi recepció helyén, az egybenyitott udvaron, lovak és lovaskocsik állomásoztak.

Az ország 2. legnagyobb főlépcsősora

Az eredetileg is elegáns épület régi külsejét a lehető legteljesebb módon restauráltatták spanyol tulajdonosai, és 2020 őszén nyitotta meg kapuit luxusszállodaként. A hotel egyik legszebb része az eredetihez hűen felújított, lenyűgöző történelmi lépcsősor, mely Magyarország második legnagyobb főlépcsősora a Parlament után. Az eredeti lépcsőfokok, padlócsempék és oszlopok felújítása mellett a festett kazettás mennyezet, és falikarok rekonstrukciója, valamint a főlépcsőház Zsolnay burkolatainak a kandeláberek újragyártása precíz kézimunkával történt.

A franciaudvaros épület közös tereire a tágasság, kivételesen nagy belmagasság, a modern bútorok és a minimalista dekoráció jellemző. A dizájnbútorokat Spanyolországban egyedi tervek alapján gyártották le kifejezetten és kizárólag a Kozmo Hotel részére. A szobákat és a közös tereket Carlos Cánovas spanyol fotóművész egyedi szemléletű Budapest fotói díszítik, az udvaron és az előtérben Lluis Leo festő és szobrászművész alkotásaival találkozhatunk.

A zavartalan pihenés oázisa

A szobák és lakosztályok kialakításánál elsődleges szempont a tökéletes pihenés feltételeinek megteremtése volt, ezért a Kozmo-ban belvárosi szállodák esetében példátlanul nagy alapterületű és extra hangszigeteléssel ellátott, king size ágyas szobák találhatók. Az elegáns szálloda összesen 61 szobát kínál 3 kategóriában (standard, superior, deluxe), valamint 23, nagy alapterületű lakosztályt (standard, junior, grand deluxe és elnöki), egy részük privát, egyedi kilátást nyújtó tágas terasszal is rendelkezik. A nagy ablakoknak köszönhetően természetes fényben úszó szobákat minimalista, de fényűző stílusban rendezték be, melyeket kényelmes bútorzat, Penhaligon’s fürdőszobai bekészítések és extra kényelmi szolgáltatások tesznek otthonossá.

A szobák alapterülete 32-45 négyzetméter, a lakosztályoké 47-190 négyzetméter között változik, minden lakosztályban van gardrób, fürdőkád és esőztető zuhanyzó. A Kozmo díjnyertes minibárja széles választékot kínál, az ásványvíz, kávé és bor bekészítés ajándék.

Kiemelkedő gasztronómiai és Spa élmények

A világ minden tájáról érkező vendégeket a Kozmo Hotel Suites & Spa recepciójánál pezsgővel és pogácsával fogadják és 24 órás portaszolgálat áll rendelkezésükre. A Bistro bár napközben, a Kozmo étterem esténként kínálja a magyar, a spanyol és nemzetközi konyha fogásait a legmagasabb színvonalon. A szálloda bőséges, á la carte kínálattal bővített svédasztalos reggelije során kínált péksütemények és cukrászsütemények frissen készülnek a ház cukrászai által. A hangulatos belső udvar májustól októberig ideális helyszínt nyújt egy szabad ég alatt eltöltött bruch-hoz vagy egy koktélhoz.

A szállodában működő Valmont Spa az arckezelésekhez és masszásokhoz használt svájci luxuskozmetikai márkáról kapta a nevét. Arc- és testkezelésekkel, 17 méteres úszómedencével, pihenőtérrel, medence nagyságú jacuzzival, nagyméretű szaunáva és, esőztető zuhanyzóval várja a kikapcsolódni vágyókat. A külsős vendégként, napijeggyel is látogatható Spa mellett jól felszerelt edzőterem is található a legmodernebb Technogym gépparkkal, folyamatosan rendelkezésre álló frissítőkkel.

Emlékezetes rendezvények színhelye

A Kozmo számos kiváló rendezvényhelyszínt is tartogat, legyen szó családi vagy baráti összejövetelről, esküvőről, bálról, munkamegbeszélésről vagy konferenciáról. A 4 természetes megvilágítású, rendezvénytechnikával felszerelt, egybenyitható konferenciaterem akár 200 fő befogadására is alkalmas, különbejáratú mosdóval és konyhai háttérrel rendelkezik.

A lobbyból nyíló, kellemes atmoszférájú, csendes Könyvtár terem meetingek, kisebb rendezvények – családi, dolgozói partik – lebonyolítására alkalmas, de nagyobb rendezvények előtti welcome drink szekciókra szintén ideális. Esténként a hangulatot látványos kandalló fokozza.

További helyszín opciókat jelentenek felejthetetlen rendezvényekhez a változatos
alaprajzú lakosztályok és a hozzájuk tartozó tágas teraszok, a történelmi főlépcsősor,
a belső udvar valamint az elegáns Kozmo étterem.

Látogasson el a Kozmo Hotel Suit & Spa-ba, és fedezze fel Ön is a klasszikus luxus újraértelmezését, a tökéletes, zavartalan kikapcsolódást Budapest kellős közepén!

Cím: Horváth Mihály tér 17, 1082-Budapest
Email: information@kozmohotelbudapest.com
Tel: +36 1 701 6300