A családi nyaralás az év egyik legjobban várt eseménye. A Balatontourist kempingjei olyan élményeket kínálnak, amelyek nemcsak a gyerekeket varázsolja el, hanem az egész család számára felejthetetlenné teszi az üdülést. A Balaton, Magyarország egyik legnépszerűbb utazási célpontja, számos lehetőséget kínál a kikapcsolódásra. A Balatontourist kempingjei kiemelkednek a gyerekbarát szolgáltatások és létesítmények terén. Négy kempingünk nemcsak festői környezetével, hanem kifejezetten gyerekek számára kialakított programokkal és létesítményekkel is vonzza a családokat.
A Balatontourist kempingjeiben nem kell bajlódnotok a programok tervezésével, hiszen mi gondoskodunk róla, hogy mindennap tartalmas és szórakoztató legyen. A hét hat napján az animátorok változatos és vidám programokkal várják a kempingezőket. A reggelt vízi tornával, aerobikkal vagy futással kezdhetitek, hogy energiával telve vághassatok neki a napnak. Az animációs csapat izgalmas egyéni és csapatversenyeket szervez, ahol a gyerekek és a felnőttek egyaránt kipróbálhatják ügyességüket és kreativitásukat. A sportos kihívások mellett főzőversenyeken is megmérettethetitek magatokat, ahol a résztvevők tradicionális magyar ételeket, például lecsót készíthetnek. A versenyek győzteseit Balatontourist emblémás ajándékokkal jutalmazzuk, és minden kemping különleges meglepetésekkel is készül.
A szezon során több alkalommal is kempingnapokat szervezünk, ahol reggeltől estig különleges programokkal várjuk vendégeinket. Ezek az események különleges emlékeket nyújtanak az egész család számára. A gyerekek részére igazán népszerű programokat kínálunk mint például kreatív népi játékok, kézműves foglalkozások, háziállat-simogató és arcfestés, csillámtetoválás. Bohócok és más fellépők is szórakoztatják a közönséget, hogy minden pillanat vidám és emlékezetes legyen. A napot utcabál és táncház zárja, ahol a nagyobbak is kikapcsolódhatnak.
Íme, néhány kiemelt időpont és helyszín, ahol biztosan rengeteg élményben lesz részetek:
- Füred Kemping & Üdülőfalu, Balatonfüred: július 18., augusztus 1.
- Strand-Holiday Kemping, Balatonakali: július 27., augusztus 10.
- Napfény Kemping, Révfülöp: július 25., augusztus 8.
- Berény Naturista Kemping, Balatonberény: július 27.; augusztus 10.
Balatonfüreden az idei szezontól megnyílt az új vizes gyerekjátszótér, mely elsöprő sikert aratott a kicsik körében! A csúszdával, illetve különböző élményelemekkel felszerelt medence nyitástól zárásig gyerekzsivajtól hangos, így büszkén ajánljuk a kisgyerekes családok számára. A kempingben továbbá található még két medence is – egy kisgyermek- és egy úszómedence –, amelyeket a szülők a gyerekekkel együtt használhatnak. A kemping területén több kisebb-nagyobb játszótér található, valamint számos sporttevékenységet kínáló szolgáltatás, amelyekkel a gyerekek kedvében szeretnénk járni, például a trambulin, a mini golf és a teniszpálya.
A családosok másik nagy kedvence a révfülöpi Napfény Kemping, ahol szintén csobbanhatnak a lurkók a gyerekmedencében. De aki inkább a mindennapos homokvárépítésre vagy a kagylókeresésre vágyna, az is megtalálja a számítását a homokos partszakaszon. A kemping egyik legnagyobb büszkesége a gyerekbarát létesítmények közé tartozó, modern játszótér. A színes és izgalmas játékokkal felszerelt terület a kicsik számára igazi paradicsom. A játszótér különböző csúszdákkal, mászókákkal és egyéb játékelemekkel várja a gyerekeket, hogy nap mint nap új kalandokat élhessenek át. Van lehetőség továbbá gokartbérlésre is, illetve a betonos focipályán nagyon klassz apa–fia délutánt lehet eltölteni.
Foglalj most és éld át a balatoni nyaralás élményét a Balatontourist kempingjeiben! Fedezd fel a gyönyörű környezetet, élvezd a gyerekbarát szolgáltatásokat, és töltsd a nyaralásodat egy olyan helyen, ahol mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb elfoglaltságot. A Balatontourist kempingjei garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak az egész család számára.