Csináld otthon, csináld okosan! Teszteltük a WhiteLab gyorsteszteket, és megtaláltuk helyüket az életünkben

Mindig emlékezni fogok arra a napra, amikor megpillantottam a drogéria polcán egy vashiányt vizsgáló gyorstesztet, amit természetesen azonnal kosaramba tettem, hogy otthon megnézhessem, hogy is állok a vérszegénységgel. Akkoriban gyakran éreztem magam fáradtnak, ami köztudottan eredhet vashiányból, ezért gondoltam, utána járok egy modern, otthon elvégezhető gyorsteszttel a ferritin szintemnek.

Jól sejtettem, a teszt alacsony értéket mutatott, így elkezdtem vaskészítmények szedését és vastartalmú ételek mindennapos fogyasztását. El is múlt a fáradságérzetem, lendületbe jöttem, ezért újra elővettem egy vashiány- gyorstesztet, és megnyugtató érzés volt, amikor a tesztcsíkok már normális értéket jeleztek. Azóta rendszeresen tesztelem családom tagjait is a WhiteLab gyorstesztekkel, melyek kitűnően alkalmasak arra, hogy korán felismerjük bizonyos tüneteink okát, és az öndiagnózis után felkeressük a megfelelő orvost vagy laboratóriumot.

Miért gyorsteszt és nem laboratórium?

A WhiteLab szerint az önálló prevenció és az öndiagnózis a jövő útja.  Nem az alapos orvosi vizsgálat és a részletes információkat, elemzéseket nyújtó laboratóriumi diagnosztika helyett, hanem megelőzésként vagy betegségek után, a terápia és a gyógyulás nyomon követésére érdemes bevetnünk az otthon elvégezhető gyorsteszteket. Nyomon követhetjük például vizeletünk fehérjetartalmát, a TSH (pajzsmirigy-alulműködés) határértékét vagy akár vér jelenlétét a székletben.

A középkorosztály, ahova én is tartozom, mindent elkövet, hogy egészségtudatosan éljen. Jellemzően még nem járunk rendszeresen orvoshoz, sok esetben nem szedünk mindennap gyógyszert, nincs gondozásba vett krónikus betegségünk, de már szükségesnek látjuk, hogy panaszok, megbetegedés esetén ne csak egy lázmérőre támaszkodjunk. Előnyben részesítjük az önállóan igénybe vehető diagnosztikai lehetőségeket, és csak akkor megyünk orvoshoz, kórházba, ha annak alapos oka van.

Rendkívül fontos, hogy megtanuljuk jól használni az öndiagnosztika olyan modern módszereit, mint a gyorstesztek, melyek tudományos alapokon működnek, és otthoni vér-, vizelet- és székletminták segítségével adnak pozitív vagy negatív választ a felmerülő tünetekre a tesztcsíkokon.

Hadd mutassuk be a WhiteLab gyorsteszteket:

  • Vashiány Gyorsteszt Ujjbegyvérből: A vashiány miatti vérszegénység széles körben elterjedt a gyermekek és a nők minden korosztályában, ezért érdemes gyorsteszttel figyelni a ferritin szintet. Ha nagyon fáradtnak érezzük magunkat, sápadtak vagyunk, gyakran fáj a fejünk vagy légszomjunk van komolyabb testmozgás esetén, érdemes előkapni egy vashiány gyorstesztet, hogy ellenőrizzük a szervezetünkben, a vérünkben lévő ferritin szintjét. Ezt a gyors immunpróbát úgy alakították ki, hogy a T betűvel jelzett tesztcsík csak akkor jelenik meg a kazettán, ha a ferritin szint meghaladja a 30 ng/ml-es határértéket. A két színes vonal a megfelelő ferritin szintet mutatja. Ha nem látunk két színes csíkot, csak a C betűnél a kontroll csík látszódik, akkor érdemes vashiányra gondolnunk, és orvosi segítséget kérnünk a pontos diagnosztizálásban és kezelésben. A tesztelés a nap bármely szakában elvégezhető, de nem szabad elvégezni betegség, akut gyulladás, illetve lép- vagy májsérülés esetén, mert rendellenes eredményeket kaphatunk akkor is, ha nincs vashiány a szervezetünkben.
  • Pajzsmirigy-alulműködés Gyorsteszt Ujjbegyvérből: a pajzsmirigy működését a THS hormon szintjének vizsgálatával méri ez a gyorsteszt. A tirotropikus hormon (TSH) egy agyalapi hormon, amely stimulálja a pajzsmirigyet, hogy az tiroxint, illetve triiodothyronint termeljen. A THS hormonnak fontos szerepe van a szöveti anyagcserében, működésének alacsony szintjét jelezheti ez a kromatográfiás teszt, melynek határérték-koncentrációja 5 μIU/ml. A pajzsmirigy alulműködést számos testi és szellemi tünet jelezheti, mint például a hidegérzet, a fáradtság, a fokozott alvásigény, a motiválatlanság, a közönyösség, a lassú reflexek, a rossz memória, a depressziós hangulat, a súlygyarapodás és a megemelkedett koleszterinszint, az izomgyengeség, az izommerevség és az izomfájdalmak, valamint a hideg, sápadt és száraz bőr. Természetesen más betegségek is állhatnak a felsorolt tünetek mögött, ezért kitűnő első gondolat, ha egy pajmirigy-alulműködés gyorstesszel csekkoljuk vérünk THS szintjét. Két színes vonal a C és T csíkoknál a normál THS szintet jelöli, ha csak a kontroll csík jelent meg, az gyanakvásra adhat okot, érdemes laborvizsgálatra menni és orvosi segítséget kérni.
  • FOB Székletvér Ellenőrző Gyorsteszt: sok betegség okozhat nem látható vért a székletben, a teszt már nagyon kis mennyiségű vért is jelez. Ha megváltoznak a székletürítési szokásaink, vagy akár szemmel is látható vért észlelünk, érdemes azonnal otthon tesztet végeznünk. A székletbe valahonnan az emésztőtraktusból kerülhet vér, a teszt pozitivitása már korai stádiumban jelezhet betegségeket, mint például a vastagbél elváltozásai – gyulladás, repedés, daganat – vagy a polip. A FOB gyorsteszt 50ng/ml vagy 6qg/g szintig képes kimutatni a székletben lévő vért. A tesztelés módját, folyamatát a teszt mellett található leírás részletesen ismerteti. Hölgyeknek érdemes figyelni arra, hogy 3 nappal a menstruációs ciklus előtt és alatt nem gyűjthető székletminta. Ugyanez a helyzet véres vizelet vagy aranyeres vérzés esetén is. A teszteléskor a C kontroll csík mellett megjelenő T tesztcsík adja a pozitív eredményt, teljesen függetlenül a megjelenő csík erősségétől. Ebben az esetben érdemes további vizsgálatokon részt venni, mert szabad szemmel nem látható vért érzékelt a teszt.
  • Húgyúti Fertőzés Gyorsteszt: olyan tesztcsíkot tartalmaz, amelyre több különálló reagensterület van felragasztva, így több, pontosabban négy komponens – leukociták, vér, nitrit és fehérje mérésére is alkalmas. Talán ez a gyorsteszt segít leggyakrabban a hétköznapokban, hiszen a húgyúti fertőzés a húgyutak leggyakoribb betegsége, ami érintheti a húgycsövet, a húgyhólyagot, a húgyvezetéket és a veséket is. Számtalan tünettel jelentkezhet, például fájdalmas vizelés, gyakori, sürgető vizelési inger, gyakori, kis vizeletmennyiség, nem áttetsző, opálos vizelet, alhasi fájdalom, véres vagy bűzös vizelet. A Húgyúti fertőzés gyorsteszt pár perc alatt segít kideríteni a tünetek okát. A gyorsteszt kimutatja a fehérvérsejtek (leukociták), fehérjék, nitritek és a vér jelenlétét a vizeletben, így diagnosztizálja, hogy fertőzéssel van-e dolgod. Az eredmény csak akkor teljesen negatív, ha egyetlen csík sem jelenik meg a négy reagens területen. Ha bármelyik is pozitív csíkot mutat, akkor bizony dolgunk van még az alapos kivizsgálással és gyógyítással.

Saját tapasztalatból állíthatom, hogy a WhiteLab otthoni, vagy önállóan igénybevehető diagnosztikus lehetőségei nagyon jól kiegészítik és támogatják az egészségügyi ellátást. Megtanultuk használni a gyorsteszteket, és mindenkit buzdítunk erre! Ha nem tudtok vagy nem szeretnétek orvoshoz fordulni vagy sorozatos laborvizsgálatokat végeztetni, érdemes bevetni az otthoni tesztelést, hiszen kaptok egy eredményt, egy értéket, ami elindít benneteket egy következő diagnosztizáló lépés felé, vagy megnyugtatóan jelzi, hogy minden rendben a vizsgált területen.

 

Promóció