Álomotthon a célkeresztben!

Az ötlettől a megvalósításig segíti az építkezőket, a lakásfelújítókat és a mestereket a II. Bau Budapest Expo.

Több mint 3000 négyzetméteren, közel 300 termékkörben, több mint 30 kiállító bemutatkozásával nyílik meg 2023. szeptember 15-én az ősz egyik legjobban várt eseménye, a II. Bau Budapest Expo építési és lakásfelújítási szakvásár a Vasúttörténeti Parkban. A három napon át tartó kiállítás és vásár a legszélesebb spektrumon mutatja be az építőipar trendjeit, innovatív és minőségi megoldásait. Legyen szó építkezésről, lakásfelújításról, házbővítésről vagy korszerűsítésről, a segédanyagoktól a szerszámokon át a dizájn elemekig inspiráció, innováció és szakmai segítség várja a látogatókat a Magyar Vasúttörténeti Park Orient csarnokában.

Az energiaárak, a munka- és anyagköltségek növekedése, valamint a gazdaságban jelenlévő bizonytalanság erős kihívás elé állítják azokat, akik otthonuk felépítését, bővítését, szépítését vagy modernizálását határozták el. A nehezített körülmények nemcsak a laikusokra, de az építőipar mestereire is érvényesek, akik számára létfontosságú a megújulás, a legmodernebb technológiák és alapanyagok, sőt szerszámok ismerete. A II. Bau Budapest Expo nem kevesebbre vállalkozik, minthogy fontos találkozási pont legyen az építőipari szakma kínálata és a téma iránt érdeklődő magánemberek, valamint építőipari mesterek között. A személyes szaktanácsadás mellett bőséges kínálatra és exkluzív kedvezményekre, valamint értékes nyereményekre és szóróajándékokra is számíthat a látogató.

A Mesterek Napja szeptember 15-én, pénteken a Bau Budapest Expo kiemelt kísérő rendezvénye, amelyen a nagy gyártó cégek – többek között a Mapei, Saint Gobain, Soudal, Dinocoop, Bau Dekor, Mester, Trilak) külön bemutatókkal, gyakorlati tanácsokkal és előadásokkal várják a mestereket, kivitelezőket, szakembereket, és természetesen a téma iránt érdeklődő magánembereket is.

A II. Bau Budapest kiállítói közel 300 termékkört visznek közel az érdeklődőkhöz. A főbb termékcsoportok között olyan termék csoportokat találunk, mint a hőszivattyúk, szauna, jakuzzi, fürdőszoba, szaniter, csaptelep, csempe, laminált, dekoratív és innovatív burkolatok, hangelnyelő dekoratív burkolatok, festőszerszámok, építőipari szerszámok, festékszórás, felületkezelés, glettelés, gipszkarton szerelési és burkoló szerszámok, passzív házak konyhai légtechnikája, racionális házak, készházak – konténerházak, napelemek, napelem rendszerek, elektromos fűtés, klíma, festékek minden felületre, dekoratív burkolatok, nyílászárók, festékszórás, felületkezelés, garázskapuk, ajtók, hőszigetelés, ásványgyapot, üveggyapot szigetelés, létrák, ragasztók, fugázók, szigetelések, segédanyagok, tömítők, hangszigetelés, generál kivitelezés, kémény, szellőző rendszer, központi porszívó, lámpa, kapcsoló.

A kiállításon lehetőség nyílik személyesen találkozni a különböző építőanyagok, berendezések, szerszámok és egyéb lakásfelújítással kapcsolatos termékek képviselőivel. Ez lehetőséget ad arra, hogy közvetlenül információkat szerezzünk a különböző lehetőségekről és megtudjuk, milyen újdonságok érhetők el a piacon. A szakértők segíthetnek megválaszolni a felmerülő kérdéseket, vagy tanácsokat adhatnak az építkezéssel és lakásfelújítással kapcsolatban. Ez értékes lehet, különösen akkor, ha valaki még csak most ismerkedik az építési, felújítási folyamatokkal. Sok kiállító lehetőséget nyújt a termékek és eszközök kipróbálására is, hogy jobban megértsük, melyek felelnek meg leginkább az igényeinknek és elvárásainknak. A szakvásáron szerzett új kapcsolatok hosszú távú hasznot hozhatnak, ha később szakértők segítségét keresnénk egy-egy projekthez.

Nyitvatartás és jegyinformációk

A II. Bau Budapest Expo 2023. szeptember 15-16-17-én, három teljes napon át várja a látogatókat a Magyar Vasúttörténeti Park Orient csarnokában, pénteken 9:00-18:00 óra között, szombaton 10:00-18:00 óráig, vasárnap 10:00-17:00 óra között. A szakvásár helyszíne zárt, fedett csarnok, az időjárási körülmények nem zavarják a kiállítás látogatását. Díjmentes parkolás a Vasúttörténeti Park hatalmas parkolóiban lehetséges. A családok részére hétvégén családi programokat szerveznek. A megvásárolt Bau Budapest Expo belépőjeggyel a Vasúttörténeti Park is látogatható, szórakoztató attrakciói közül működik a kerti vasút, a hajtány, a fordítókorong, de megtekinthetők a mozdonyok is.

Jegyinformációk, online jegyvásárlás:

  • Online belépőjegy a gyors döntéshozóknak szeptember 3-ig: 2000,- Ft/nap
  • Online belépőjegy: 2500,- Ft/nap
  • Belépőjegy a helyszínen: 3500,- Ft/nap
  • Családi jegy online: 6500,- Ft/nap (két felnőtt és max. három 6-18 év közötti gyermek)
  • Családi jegy a helyszínen: 8000,- Ft/nap (két felnőtt és max. három 6-18 év közötti gyermek)
  • Diák és nyugdíjas jegy: 2000,- Ft/nap (diákigazolvány, nyugdíjasoknak személyigazolvány bemutatás szükséges)

A II. Bau Budapest Expo építési és lakásfelújítási vásárral kapcsolatos minden információ elérhető a szakvásár weboldalán: www.baubudapest.com illetve  FB oldalán: https://www.facebook.com/baubudapestexpo