Rosacea gyógyítása természetesen

A sérült arcbőr, az orcák, az arc rendellenes pirossága gyakori tünet. Míg néhány éve 10%-ra becsülték a rosacea előfordulását, ma elmondhatjuk, hogy a felnőttek egyharmadának valamilyen szinten sérült az arcbőre, rosaceás. Visszaállítható a normál bőr?

Korábban a bőrgyógyászat a rosaceát alkati, vagy örökletes kóros adottságnak tartotta, ma már tudjuk, hogy ezt a sokakat érintő, kellemetlen kórképet az elveszített bőregyensúly következményei okozzák és a legtöbb esetben komplex bőrmegújítással sikeresen kezelhető.

A bőr egyensúlyvesztését a bőr szerkezeti károsodása és a bőrfertőzés váltja ki, majd tartós, krónikus bőrproblémát az okoz, ha a kötőszövet is érintetté válik, mert a kialakuló kötőszöveti megvastagodás okozza az extrém érzékenységet, kipirulást, majd később a fokozott erezettséget az arcon. Majd végül az arcbőr teljes lezáródásával blokkolódik az egészséges bőrflóra, az atkák bezáródnak a bőrbe, lefertőzi a bőrt és a kötőszövetet. A 3-as fokozatú rosaceában már krónikus gócok és az akut gyulladások jelennek meg, és a bőr fokozott faggyútermeléssel, szarusodással vagy akár még erősebb kötőszövet megvastagodással reagál.

Sokszor azt is tapasztaljuk, hogyha meg is szűnnek a kiváltó okok, a bőregyensúly magától nem áll helyre, mert a bőrprobléma – fertőzöttség, fokozott szarusodás és a kötőszöveti lezáródás –  ördögi körként fenntartja önmagát. Megoldást a komplex bőrmegújító kezelés ad, mellyel kialakítható a normál bőr. Igaz, hogy a kialakult bőrelváltozás megszüntetése a kezelés mellett valószínűleg életmódváltást, a bőrápolási szokások megváltoztatását is igényli, hogy a gyógyulás után az arcbőr tartósan egészséges maradjon.

A rosaceát kiváltó okok a legtöbb esetben hasonlóak, és mégis az esetek egyediségeit az adja, hogy a kiváltó okok mindenkinél másképp kombinálódnak súlyosság, megjelenés és tolerancia szerint annak megfelelően, amennyire emberként is egyediek vagyunk testileg, személyiségileg és életvezetés szerint. A megbomlott egyensúlyú bőr kezelése fokozott figyelmet kíván, ezért egyénre szabott kezeléseket szükséges kialakítani, hogy az egyéni toleranciának megfelelően regeneráljuk az arcbőrt.

Melyek azok az elváltozások, amiket szükséges kiegyensúlyozni?

Vérellátási akadályozottság

A fokozott stressz miatt a nyak és az arc erős izomfeszültsége összenyomja az állkapocs izmokban futó fő ereket, és így kialakuló vérellátási zavar erősen kihat a bőrre. Az arcbőr nem kap megfelelő tápanyagot, így elvékonyodik, sok esetben pedig kötőszöveti heget termel bőr helyett, hogy védje az arcot. A megoldást az arc izomrendszerének regenerálása adja.

Vénás visszafolyási akadályozottság az arcon

Az izomfeszültségek, sorvadások nem csupán a vérellátást, hanem a vénás visszafolyást és a nyirokkeringést is blokkolják. Ezért az oxigén és tápanyaghiány mellett az elhasznált, méreganyagokkal teli vér elszállítása, a bőr méregtelenítése is akadályozottá válik, fokozva a bőr problémáját.

A bőr felhámjának elvékonyodása

A vérellátási zavar legtöbb esetben nem csak az arcot érint, hanem az egész testet, a belső szerveket is. Ezért a legtöbb esetben a gyengült keringés miatt a bőrproblémákhoz emésztőrendszeri rendellenességek társulnak, és emiatt felszívódási problémák is megjelennek. Gyakori, hogy normál táplálkozás mellett is tápanyaghiány lép fel, ami súlyosbítja a vérellátási zavar miatti tápanyaghiányt az arcon. Ezt nehezíti sok esetben a helytelen tüneti kezelés, mely tovább vékonyítja a felhámot. A megoldást az intenzív bőrmegújítás adja, mely felépíti és megerősíti a bőrt. Ez a modern sejtszinten ható bőrépítő hatóanyagokkal valósítható meg.

Kötőszöveti megvastagodás és gyulladás

A legtöbb esetben a felhám elvékonyodását a szervezet kötőszöveti megvastagodással kompenzálja, mely egy átlátszó hegszövet. Sok esetben azért láthatóak az erek, mert az átlátszó hegszövet van az arcon bőr helyett. Ez végül elzárja a bőrpórusokat és gátolja a bőranyagcserét, illetve a faggyú és a demodex atkák kiürülését a bőrből. Ilyenkor alakul ki a 3. típusú rosacea, mert a demodex atkák a bőrben pusztulnak el és lefertőzik az arcbőrt a bomló anyagaikkal. Talán ez a legfontosabb megoldandó feladat a rosaceás bőr normalizálásakor. Megoldást adja ha steril kristályok segítségével eltávolítjuk a problémát okozó réteget.

A bőr mikrobiológiai flórájának az eltolódása

A kötőszöveti lezáródás miatt a demodex atkák bezáródnak a bőrbe, nem tudnak kiürülni a faggyúval a pórusokból, 3-4 hetente a bőrben pusztulnak el, és lefertőzik a bőrt. Ezt nehezíti, hogy a  testben lévő vérellátási gyengeség miatt a belső paraziták és élősködők is nagyobb eséllyel szaporodnak el a szervezetben, immunrendszeri gyengeséget okoznak, és ezen esetekben a demodex atkák agresszivitása is sokkal erősebb. Ez azt jelenti, hogy a demodex atkák elpusztulásakor, belőlük vírusok, gombák és baktériumok ürülnek ki a bőrbe és ez okoz irritációt és kötőszöveti gyulladást. Emiatt kevesebb atka is nagyobb problémát tud okozni.

Módszerünkben a bőrszerkezetet és a mikrobiológiai egyensúlyt együtt, párhuzamosan alakítjuk ki, óvatosan balanszírozva, mert egyik nélkül a másik nem állítható helyre. A sérült bőrszerkezet felbontja a mikrobiológiai egyensúlyt, a mikrobiológiai egyensúly felbomlása pedig károsítja a bőrszerkezetet. Emellett a bőrmegújítás minden esetben egyéni, személyre szabott. Az adott bőrtünetekre, az egyéni bőrreakciókra is figyelmet fordít.

DRHAZI Bőrgyógyítás a teljesség igényével

  • A szép és egészséges arcbőrt az alapoktól érdemes felépíteni. A holisztikus bőrmegújítási módszer magába foglalja a mély szövetek regenerációját, a bőr szerkezetének regenerálását, megújítását és a mély szervi belső okok kezelését.
  • A bőrmegújítás elengedhetetlen feltétele a sejtszintű, intenzív hatóanyagokkal történő bőr szerkezeti regeneráció. A speciális sejtszintű biotech hatóanyagok és natúr, tökéletesen tiszta növényi anyagok alkalmazásával érhető el a szükséges bőrregeneráció. A mély szöveti regenerációt az arc izomzatának manuál terápiás kezelése, a bio arcplasztika biztosítja, mely a bőrmegújítás alapját adja. Végül az egész arc csont, izom, kötőszöveti rendszere újjáépül és a bőr szerkezete is megújul.
  • Szükség esetén megszüntetjük a szerkezeti károsodás miatti bőr és kötőszöveti terheltséget – mikroorganizmusok, gócok, felesleges faggyú szintjén-, és normalizáljuk a pórusok méreté A rendellenesen megvastagodott kötőszövetet és/vagy szaruréteget kristályos csiszolással lehet eltávolítani. A felhám elvékonyodása miatt ez komplikált, de a bőrmegújítási módszer épp azért sikeres, mert az intenzív bőrépítő hatóanyagok gyorsabban regenerálják a bőr szerkezetét az alsó szintekről felfelé, mint amilyen mértékben a felesleges felszíni réteg csiszolása történik.
  • Az intenzív bőrregenerálás biztosítja, hogy télen-nyáron biztonságosan csiszolható az arcbőr. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy nyáron kedvezőbbek hozzá a feltételek, de az intenzív fényvédelem nyáron és télen is elengedhetetlenül fontos. Közvetlenül napoztatni nem szabad mindaddig, míg a bőr normalizálódik.

www.drhazi.hu

Előjegyzés kezelésre, arcdiagnózisra +36 20 5416735

Forrás és fotók: DRHAZI

Főfotó: Freepik.com