Arcpakolástól a közös pizzakészítésig – Ilyen sokféleképpen szervezhetünk lányos napot tininkkel

Az okostelefonok, az internet és a streaming szolgáltatók világában nem egyszerű olyan programokat kitalálni, amivel egy teljes napra lefoglalhatjuk a tinédzser korú lányokat. De az elkövetkezőkben azért összeszedtünk egy-két félig-meddig kütyümentes lehetőséget, érdekes és ízletes élményt.

Ötleteink csak iránymutatók, a lányok érdeklődési körétől és korától függően változtathatók, alakíthatók, de legalább egy-két tipp már lesz a tarsolyunkban kezdésnek. Az első lépés ha lányos napot terveztek, hogy szóljatok jó előre, beszéljétek meg közösen a legjobb időpontot. Ez azért jó, mert lesz mit várni, lehet rá készülni, de nem lesz erőltetett és váratlan kellemetlenség egyik fél számára sem.

Viszont az már a mi felelősségünk szülőkként, hogy semmiképpen se szegjük meg az ígéretünket, és ne felejtsük el a megbeszélt dátumot. Ha mégis le kell mondani, vagy el kell napolni valami miatt a lányos napot, közöljük előre.

Ha megoldható, a lányos napon küldjük a férjünket, fiú tesókat a nagymamához; hadd legyen miénk a lakás, ne kelljen senki másra figyelni, csak magunkra. Gondolhatnánk, ha már lányos nap, akkor lehet sokáig aludni, de ha elvacakoljuk és fetrengjük a délelőttöt, akkor egy fél napunk már el is ment. Így hát keljünk időben, mondjuk 8-kor, terítsünk meg szépen kettőnknek az asztalnál, és mindenki reggelizzen, amit kíván. Persze a másik lehetőség is opció – vagyis a pizsamás bekucorodás az ágyba egy-egy bögre teával vagy kávéval. Ekkor megbeszélhetjük az élet nagy dolgait, és eltervezhetjük a nap többi részét. Ennek a verziónak is megvan a varázsa.

Változatok reggelire

Időben felkeltünk, gyönyörű kint a reggel és valami másra vágyunk, mint a megszokott zabkása és a vajas kenyér. Akkor ezen a napon reggelizzünk házon kívül. Ma már jobbnál jobb reggelizőhelyeket találni Budapesten és igazából szerte az országban. Most pár olyat ajánlunk figyelmetekbe, amiket már mi is kipróbáltunk, valamint amik szülőt és gyereket egyaránt elvarázsolnak:

Ilyen például a több mint tíz éve működő Villa Bagatelle, ami bizony Budapest egyik leggyönyörűbb reggelizőhelye. A budai villa földszintjén található Brót Pékségben friss péksüteményeket, az épület első emeletén pedig különleges fogásokat kínálnak a reggelizni vagy éppen bruncholni vágyóknak. Én is pont édesanyámmal jártam itt nemrég.

A Freyja! tökéletes croissant-jait két helyszínen is megtaláljátok Budapesten, a Szövetség és a Vaskert utcában. A reggelizőhely pékségében dán recept alapján készülnek a kívül roppanós, belül puha és lágy, 27 réteges croissant-ok. Lehetetlenség nekik ellenállni!

Ha valami igazi különlegességre vágytok, akkor a több száz zöld növénnyel beültetett Twentysix jó választás lesz. A Király utcai, egykori gangos bérház egyszerre hotel, reggeliző, étterem és egy sűrű dzsungel. Nem minden nap engedheti meg magának az ember, de egy emlékezetes lányos napon megéri itt kezdeni a reggelt.

A fővárost elhagyva még kiléphetünk Budakeszire, ahol a Schatz Gasztroműhely és Játékboltban is rengeteg finomságot és kedves kiszolgálást találni. Vagy éppen Pilisborosjenőn a Mandelbrot Pékségben, amit egy Kádár-kocka házban nyitottak meg.

Kényeztetés a fürdőben

Nem is hinnétek, hogy milyen jó érzés gyógyfürdőbe menni hétköznapokon, amikor nincs zsivaj és tömeg. Szinte az összes medence, a jakuzzi, a kültéri masszázssugarak és benti termálmedencék csak minket várnak. Ajánljuk, hogy a délelőttöt töltsétek egy fürdőben, áztassátok magatokat, használjátok pár percre a szauna kabinokat, frissítsétek fel a a vérkeringéseteket. Ajánljuk figyelmetekbe például a Rudas Fürdő szolgáltatásait, melynek kupolája alól csodás kilátás tárul elénk a Szabadság híd irányába.

Bár kicsit távolabb van a belvárostól, de a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt is tapasztalatból ajánljuk. A 20. kerületi fürdő a 2B villamossal és a 23-as busszal is könnyen megközelíthető. Érdemes tudni, hogy a fürdőnek van 2 órás belépőjegye, ami 2900 forint, de ebből 800 forint letét, amit visszakapunk, ha nem lépjük túl a két órát. A fürdőt nemrég gyönyörűen felújították.

Egy könnyű ebéd után, irány a múzeum

De nem akármilyen múzeum, hanem például a Museum of Sweets & Selfies, ahol 2 szinten és 400 négyzetméteren több tucat olyan díszletet és installációt találtok, amik között egyedi fotókat készíthettek egymásról és magatokról. A merészebbek pedig megcsodálhatják a Light Art Museum nagyszabású installációit és lehengerlő műtárgyait a Hold utcai piac helyén. A LAM-ban keddenként ingyenes tárlatvezetéseket is tartanak!

Mozi helyett saját pizza

Reméljük a nap folyamán, csak végszükség esetén kerültek elő az okoskütyük. Például akkor, amikor meg kellett nézni melyik utcán forduljunk be a fürdő irányába, vagy amikor fotóztátok egymást a Szelfimúzeumban.

Estére azonban felnyithatjuk a laptopot és kereshetünk egy jó filmet. De előtte még gyúrjuk be a finom pizzatésztát. Amíg a tészta kel és dagad, felrakhatunk egy-egy jó illatú, hidratáló arcmaszkot és adhatunk magunknak 20-25 perc pihenőt a kanapén. Az arcmaszkot azért ajánlom kipróbálásra, mert nem csak frissít, hanem jókat lehet rajta nevetni, amikor el kezd ide-oda csúszkálni az arcon.

Hopp-hopp! Megkelt a tészta! Sütőt bemelegíteni, kedvenc feltéteinket elővenni és már készülhet is a legjobb házi pizza. Ez most nem egy főzőkurzus leírása – de, aki komolyabban szeretne foglalkozni az otthoni pizzasütéssel, az mindenképpen szerezzen be egy pizzakövet, amivel egy kis gyakorlás után kemence minőségű ropogós pizza is készíthető otthon.

Lefekvés előtt nincs telefon

Szülőnek és gyereknek is nehéz megállni, de tényleg jót tesz, ha lefekvés előtt már nem bámuljuk a telefont. Ha máskor nem is sikerül ezt összehozni; ennek az együtt töltött napnak a végén inkább beszélgessünk még egy kicsit az ágyban, vagy mindenki olvassa a kedvenc könyvét. Hogy a következő nap boldogabban induljon.

Képek forrása: Az adott helyszínek Facebook-oldala; Bence Halmosi/Unsplash.com

Szerző: Gerencsér Dóra