A határhúzás kifejezés keményen, szigorúan hangzik, van, aki egyenesen önzésnek tartja. Pedig, ha nem tanuljuk meg udvariasan, mégis szilárdan képviselni az érdekeinket, akkor könnyen felborulhat a harmónia – úgy az egyéni életünkben, mint a kapcsolatainkban.
Kisgyerekként valószínűleg a legtöbbünk azt tanulta, hogy szófogadónak, szorgalmasnak lenni erény, míg határozottan nemet mondani bizonyos dolgokra „feleselés”, „akaratosság”, sőt, akár „önzés”. Ám aki úgy szocializálódott, hogy mások érdekeit mindig előbbre valónak tekinti, mint a sajátjait, és a határhúzás szinte teljesen kimarad az életéből, több szinten is megnehezíti a saját életét. Először is, szinte biztos, hogy többet vállal, mint amennyit elbír. Egy darabig csendben tűr, semmire nem mond nemet, mindent elvégez, amit várnak tőle, egy idő után azonban, bármennyire is szeretné, összeomlik a feladatok súlya alatt. Egyénisége válogatja, hogy ilyenkor az illető kiborul, veszekedni kezd, vagy akár a fizikai betegségig húzza tovább az igát, kerülve a konfliktust – az azonban biztos, hogy nem jön jól ki a dologból.
A határhúzás konfliktusokhoz vezet?
Ennél sokkal jobb, ha rendszeresen gyakoroljuk a határhúzás művészetét. Van, akinek felnőtt korában kell ráéreznie, és megtanulni a technikáját, ám ha sikerrel jár, hamar láthatja az eredményét. Mind a saját élete, mind pedig a kapcsolatai sokat javulnak majd általa. Azt azonban nem lehet letagadni, hogy az újonnan felállított és betartatott határokból konfliktusok is lehetnek, különösen a folyamat elején. Akik eddig akadálytalanul használták ki a jóhiszeműségünket, azoknak valószínűleg nem fog tetszeni, hogy most már nem tehetnek meg akármit. Azt azonban mindenképp érdemes végig gondolni, hogy mi a szerepünk egy olyan kapcsolatban, ahol teljesen természetes, hogy bármit és mindent megteszünk a másiknak. Akik viszont korrekt viszonyban állnak velünk, azok számára egyszerűbb lesz az élet velünk, hiszen pontosan tudni fogják, meddig mehetnek el a kéréseikkel.
Az önismeret az alapja
Az udvarias, mégis szilárd és becsületes határhúzás alapja nem más, mint az önismeret. Magunkban kell először tisztázni a számunkra fontos értékeket, és a saját szükségleteinket. Mik azok a szilárd, „kemény” határok, amelyek nem képezhetik vita tárgyát: például, hogy akármennyire is kínálnak, nem iszunk alkoholt, vagy hogy nem vagyunk hajlandóak a szabadságunk alatt dolgozni. Melyek azok a lágyabb határok, amelyekben az észszerűség keretein belül hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni: például a házimunka elosztásában.
A határhúzás második lépése, hogy ezeket az igényeket, elvárásokat, értékeket ne csak felismerjük, hanem képesek legyünk szavakba is önteni, mit szeretnénk. Nem elég annyit tudni, hogy több szabad időre lenne szükségünk, azt is át kell gondolni, hogy ehhez milyen segítséget tudnánk kérni. Például jól jönne, ha nem kellene minden nap mosogatnunk, hanem valaki átvállalná ezt a családból, vagy szeretnénk, ha lenne magánéletünk, ezért nem akarunk minden nap túlórázni.
Határhúzás udvariasan
A harmadik fázis, hogy mindezt el is mondjuk azoknak, akiket érint. A legjobb, ha nem róluk beszélünk vagy vádaskodunk, hanem csakis a saját érzéseinket fogalmazzuk meg. Például elmondjuk, hogy a mindennapi túlóra nem javítja a hatékonyságunkat, vagy fáradtak vagyunk a sok házimunkától. Ezután udvariasan fogalmazzuk meg, mennyit tudunk tenni: például háromnaponta van időnk elmosogatni, a többiben segítségre van szükségünk. Felkínálhatunk választási lehetőséget vagy valamilyen kompromisszumos megoldást is a partnerünknek. Például megkérdezhetjük a gyerektől vagy a férjünktől, hogy a mosogatást vagy a teregetést vállalja-e szívesebben. Ha a párunk fáradt, átvehetünk tőle egy feladatot, de kössünk egyezséget: másnap övé a házimunka, hogy mi is pihenhessünk.
Nem mindegy, milyen példát mutatunk
Hogyan javíthat az ehhez hasonló határhúzás az időbeosztásunk és a lelki egyensúlyunk mellett a családi életünkön? Egyrészt, ahogy fentebb már volt róla szó, így mindenki tudhatja, hányadán áll velünk, nem kell attól tartania, hogy kimerülve egyszer csak veszekedni kezdünk vele. Másrészt az sem mindegy, milyen példát adunk a saját határaink meghúzásával a gyerekeinknek. Ha a gyerek azt látja, hogy nem kell mindenre igent mondani, és a nemet mondás udvarias technikáját is elsajátítja, ő is könnyebben lesz képen számára megfelelő életvitelt kialakítani. Sőt, a határhúzás képessége akár bizonyos veszélyektől is megvédheti – akárhogyan is kínálják például egy buliban, jó, ha képes szilárdan visszautasítani az alkoholt vagy a cigarettát. De a későbbi munkahelyén is jól jöhet majd ez a képesség.
Csiki Judit, a Zöldsaláta életmódblog (https://zoldsalata.hu) alapító-szerkesztője
Képek: freepik.com
