5 egészségtipp az év elejére

Az újévi fogadalmak között előkelő helyet foglalnak el az egészséges életmóddal kapcsolatos elhatározások. A táplálkozásra, mozgásra, pihenésre és lelki egyensúlyra vonatkozó megszokott jótanácsok mellett azonban van néhány olyan egészségtipp, amelyek legalább ilyen hatékonyak és fontosak, ám eddig talán nem gondoltuk át őket ebből a szemszögből.

Vigyázzunk arra, ami jó

Hajlamosak vagyunk az egészséges életmódra mindig változásként tekinteni. Azon gondolkodunk, hogy miről kellene lemondani, mit kellene átalakítani, és közben gyakran nem veszünk tudomást arról, ami már jól működik. Érdemes ebből a szemszögből is ránézni az életmódunkra: ha végre sikerült rászoknunk a rendszeres mozgásra, vagy elég folyadékot iszunk, legyen az a célkitűzésünk, hogy egészen addig vigyázunk erre a ritmusra, amíg teljesen természetessé és reflex-szerűvé nem válik – vagy talán még utána is. Ha ugyanis elégedetten tovább rohanunk egy másik egészségtipp javasolta változtatásra, könnyű a még teljesen meg nem szilárdult jó szokásokból visszacsúszni a régen megszokottba. Ráadásul, ha egyszerre túl sok mindenen akarunk változtatni, csak szétforgácsoljuk az energiánkat.

Egy élvezetes egészségtipp: ne lemondás legyen, hanem hozzáadás

Ne azt nézzük, hogy az egészséges életmód érdekében mi mindent kellene feladnunk, miről érdemes lemondanunk, és nagyobb önfegyelmet gyakorolnunk. Némi önfegyelem persze mindenképp kell ahhoz, hogy egészségesek legyünk, de minden egészségtipp sokkal hatékonyabb akkor, ha az élvezetes oldaláról fogjuk meg a változást. Ne azt nézzük, hogy mit nem lenne szabad ennünk – például édességet vagy zsíros, ultrafeldolgozott élelmiszereket -, hanem hogy milyen finomságokkal válthatjuk ki őket. Amikor nagy sóhajjal nem vesszük meg a csokit a boltban, jutalomként máris induljunk a gyümölcsös stand felé, és válasszunk valami olyat, amit még soha nem kóstoltunk. Keressünk újszerű, egészséges, és főként nagyon finom recepteket a neten. A mozgásra se gondoljunk úgy, mintha valamiféle büntetés lenne az elfogyasztott kalóriákért, legyen inkább stresszoldó, jutalmazó, kikapcsoló tevékenység. Ehhez az kell, hogy olyan mozgásformát emeljünk be az életünkbe, amelyet akár hosszú távon is örömmel űzünk. Egy vidáman végigcsinált, könnyű edzés és a fokozatos fejlődés többet ér, mint a fogcsikorgatva lenyomott kemény órák, amelyeket legszívesebben elbliccelnénk, és talán holnap már ki is hagyunk. 

Figyeljünk a bélflóránkra

Egyre több kutatás árulkodik arról, hogy a szervezet milyen szerteágazó folyamataira van hatással a bélflóra állapota. A beleinkben élő milliónyi baktérium szorosan együttműködő közösséget alkot. Ha a baktériumtörzsek egyensúlya felborul, azt az egész szervezet megsínyli, ha viszont helyreáll a harmónia, akkor sok területen jobban érezhetjük magunkat. Azt már régóta tudjuk, hogy az immunrendszer optimális működésének titka sokszor épp a bélflóra egyensúlyában rejlik, de az utóbbi kutatások szerint a hangulatunkra, sőt, akár a bőr öregedésére is hatással van az úgynevezett mikrobiom. Az egyensúly titka pedig a fermentált, azaz erjesztett élelmiszerek, például a savanyú káposzta, a koreai kimcsi vagy a joghurt, valamint az ezekben élő probiotikus baktériumoknak táplálékot adó rostok. Ez utóbbiaknak a zöldségek, gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonafélék lehetnek a legjobb forrásai.

Egy egyszerű egészségtipp: plusz 1000 lépés

A korábbi ajánlások szerint napi 10 000 lépést kellene megtennünk ahhoz, hogy egészségesebben éljünk. Ez továbbra sem vesztette érvényét, ám akkor sem kell elkeserednünk, ha nem sétálunk, gyaloglunk ennyit. A legújabb kutatás szerint már az átlagos napi lépésszámunk 10 százalékos növelése is hosszú távú eredményeket hozhat.  Ha pedig ezer lépést hozzá tudunk adni az eddigi lépésszámunkhoz, azzal már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Vagyis az egyik legegyszerűbb egészségtipp értelmében elég lehet az is, ha egy megállót gyalog megyünk, ahelyett, hogy buszra szállnánk.

Pihenjünk eleget

Az aktivitásról sokat beszélünk, arról azonban kevesebbet, milyen fontos a pihenés, sőt, néha egyenesen a semmittevés. Pedig aki kipihent, annak van ereje sportolni, és az étkezés terén is jobb döntéseket hoz, mint az, aki folytonos fáradtsággal küzd. Vagyis az első pont ne az aktív cselekvés legyen, hanem az, hogy igyekszünk többet aludni. Ha az alvásidőnk elegendő, de a minőségével gondok vannak, érdemes megfigyelni, mi nem hagy bennünket aludni: a stressz, a kényelmetlen matrac vagy a villogó fények a hálószobánkban? Tegyünk lépéseket a jó alvás felé, a szakértők szerint ugyanis ez a legjobb, amit magunkért tehetünk. Ami pedig a semmittevést illeti: a folyamatosan ránk ömlő információmennyiséget csak úgy lehet feldolgozni, ha néha képesek vagyunk szünetet tartani. Bár sokan időpazarlásnak érzik azt, hogy csak úgy öncélúan sétáljanak egyet, vagy egyenesen kibámuljanak az ablakon, és közben semmi hasznosat ne csináljanak, az agyunknak szüksége van ezekre a feltöltő szünetekre.

Csiki Judit, a Zöldsaláta self care életmódblog (https://zoldsalata.hu) alapító szerkesztője.

Képek: freepik.com