Nem véletlen, hogy egy ideje felerősödni látszik a természetjárás, a túrázás igénye a fiatal és felnőtt generációkban. Talán ösztönösen is érezzük, hogy a modern, felgyorsult, képernyőorientált digitális világ igazi ellenpontja a természet. Segít egyensúlyt találni, megpihenni és feltöltődni, nemcsak testileg, de szellemileg is. De mi a helyzet a mai gyerekekkel, akiket nehéz rávenni egy-egy erdei sétára, családi kirándulásra, levegőzésre? A 2010 után született Alfa generáció tagjaihoz – legyenek kisovisok vagy általános iskolások – bizony furfangos és ingergazdag módszerekkel kell közelítenünk, ha azt szeretnénk, hogy ne unatkozzanak és nyafogjanak a családi erdei kirándulásokon.
Fogadjátok szeretettel e sorok írójának saját tapasztalatokon érlelődött tippjeit, ismerjétek meg a játékos és kreatív szemléletmódot, ahogy egy természetjáró nagymama bevezeti 5 éves unokáját a természetközeli kikapcsolódás élményeibe.
Nemcsak mindenféle korosztályos elemzésekből, de saját családunkból és környezetünkből is tudjuk, hogy a mai kisgyerekek születésüktől fogva a digitális világ részei. Magabiztosan nyomják meg a piros gombot, amikor messzebb élő nagyszüleikkel videóznak, teljes természetességgel produkcióznak a telefon kamerája előtt, mintha születésükkor magukkal hozták volna a kézmozdulatot, ahogy a képeket kell egymás után előhívni a telefonból, majd nem sokkal később mindent is elkövetnek, hogy tablet vagy televízió elé kerülhessenek.
Impulzus-orientált, ingergazdag világban élnek, napjaik színesek, pörgősek és hangosak. A digitális kor adottságai akkor is beszivárognak az életükbe, ha tudatosan vigyázunk rájuk, és mindent elkövetünk, hogy minél később és minél kevesebb időre kerüljenek képernyő elé. Tudjuk, hogy sok mozgással és friss levegőn való tartózkodással tehetjük a legjobbat fizikális és mentális fejlődésükért. Amíg babakocsiban sétálunk, nincs is semmi gond, ám később, beleérve a bölcsődés-óvodás évekbe, elkezdődnek az alkudozások. Mit is tehetünk, hogy az „inkább hadd nézzek egy mesét” könyörgés vagy a „nem akarok sétálni menni, mert unalmas” hisztit átfordíthassuk olyan izgalmas erdei kalanddá, ami beszippantja és elvarázsolja a gyerekeket, életre szóló kalandokat ad.
Már az sem mindegy, milyen szavakkal hívjuk a kicsit az erdőbe. A „gyere menjünk sétálni” eleve kudarcra van ítélve, de ha előhívjuk kreatív fantáziánkat, és kincskeresésre, bújócskázásra, mókusnézőbe vagy erdei akadályversenyre invitáljuk gyermekünket, a pozitív hatás nem marad el. Szavainknak még azzal is nyomatékot adhatunk, hogy izgalmas kellékeket pakolunk a hátizsákunkba: kis zacskókat, dobozokat a kincseknek, nagyítót és elemlámpát, papírt és ceruzát, hiszen ki tudja, mit találunk éppen az erdőben.
Elérve a kiszemelt parkot, erdőt vagy arborétumot, legyen türelmünk kivárni, amíg a gyerek is ráhangolódik a környező természetre. Ne beszéljük túl a dolgokat, elegendő egy ügyes kérdés – például: szerinted kik élnek itt a fák között, kik várnak ránk, kik fognak köszönni nekünk? Ezzel segítünk, hogy lelassuljanak, és szép lassan észrevegyék, meghallják, meglássák, megérezzék, mi is veszi körül őket.
Nekünk, felnőtteknek is komoly feladatunk van közben, ugyanis elő kell vennünk gyermek-szemünket, alaposan meg kell mozgatnunk kreatív oldalunkat. Erdei élménysétánk sikere ugyanis rajtunk múlik, pontosabban azon, hogy felfedezzük-e, megtaláljuk-e az adott pillanatban azokat az erdei élmény elemeket, melyek „elviszik a showt”. Nyitott szemmel és még nyitottabb szívvel igazán jelen kell lennünk azon az erdei ösvényen, hogy felfedezve a faágakon megülő apró vízcseppeket odahívjuk a kicsit, hogy ujjbegyével ügyesen szedje össze. Ha meglátunk egy kidőlt fatörzset, egyensúlyozni szólíthatjuk a mozgásra mindig nyitott kisovist, segítséggel vagy egyedül akár többször is szívesen végigsétál vagy ugrál rajta. Fedezzük fel, ha elszáradt őszi levelek vagy a mocsárciprus érett tobozai várakoznak még ilyenkor tavasszal is az ágakon, hiszen kézzel szétmorzsolni ezeket nagyszerű élmény. A szó szerint kézzelfogható tevékenységekkel szinte mindig sikerünk lehet. Pihe-puha moha simogatása, a pipitér szedése, vakondtúrás földjének megmarkolászása, tobozok gyűjtögetése, hogy majd otthon kifestjük őket színesre, csak néhány ötlet.
A gyerekek versenyszelleme mindig tettre kész, így nyert ügyünk van a célba dobással apró makkokkal vagy nagyobb tobozokkal. Vetélkedőt hirdethetünk, hogy adott idő alatt ki tud több tobozt találni a földön, ki veszi észre előbb a madárfészket az ágak között, ki hallja meg a harkály kopogtatását és a feketerigó énekét. Fantáziánk szárnyalhat, mert az erdő ehhez igazán jó terepet nyújt. Biztosítja a tökéletes ingermennyiséget és minőséget, de teljes figyelmünket igényli. Maximálisan kilépünk a felnőtt komfortzónánkból, aktívan használjuk érzékszerveinket, ami számunkra és gyermekünk, unokánk számára is páratlan, lenyűgöző élmény. Énekelhetünk is a gyerekekkel, a helyhez és alkalomhoz illő gyerekdalokat, összeköthetjük meséből vett részletekkel a természet élményét.
Zsong a tavasz, ébred az erdő! Legyetek részesei Ti is gyermekeitekkel, unokáitokkal! Keressétek az élet jeleit a természetben, kíváncsian és kreatívan!
Szerzőnk: Mészáros Marianna, világutazó- és erdőjáró blogger, a családi kirándulások és utazások szakértője
