Exkluzív interjú a közösségi médiát aktívan használó 103 éves Feri bácsival, családról, életről

„Még a Facebook-ozáshoz is kell egy kis életismeret”

Bakó Ferenc 103. életévében jár, és mindezt meghazudtolóan, kirobbanóan energikus. Utazik Sopronból Budapestre, 95 évesen megmászta a Schneebergert is. Minden nap főz, aktív társasági életet él, nemcsak offline, online is, naponta használja a Facebookot is kapcsolattartásra. Feleségével a háború alatt házasodtak össze, öt gyermekük született. Feri bácsinak ma 10 unokája, 17 dédunokája és egy ükunokája is van. Ha valakit, őt érdemes megkérdezni arról, mi a boldog családi élet titka.

Happy Family/ Bereczki Enikő: Drága Feri bácsi, remekül nézel ki ma reggel. Hogy telt a napod eddig?

Bakó Ferenc: Kérlek szépen, nagyon jól. Ma mozgalmas napom van. Reggel bevásároltam a piacon, onnan jövök. Most interjút adok nektek, majd megyek a kórházba.

Happy Family/ B. E.: Hogyhogy? Remélem nincs semmi baj?!

Bakó Ferenc: Nincs-nincs, én hála Istennek nagyon jól vagyok. Megszületett a legfiatalabb ükunokám, őt megyünk látogatni.

Happy Family/ B. E.: Szívből gratulálok! Sokan, akik ismerünk csodáljuk frissességedet, energiádat így 103 évesen. Mi a titkod?

Bakó Ferenc: Az igazság, hogy talán amióta ember él a Földön állandóan kutatják a hosszú élet titkát, de erre még senki nem tudott rájönni. Mivel ez annyira egyéntől függ, nem lehet rá tanácsot adni, mert nekem is mások a génjeim, neked is mások a génjeid. Úgy kezdtem a nyugdíjas koromat, hogy amint nyugdíjba léptem tettem egy fogadalmat, hogy addig nem távozom az élők sorából, amíg vissza nem kapom azt a pénzt, amit befizettem a nyugdíjkasszába. Most már bőven visszakaptam, de úgy látszik, hogy még mindig maradnom kell. Beütemeztem magamat 2026-ig. Nem tudom, hogy aztán ezt ott Fent hogyan döntik el. Ha kérdezik, el szoktam mondani, hogyan élek, de ezt nem mindenki tudja betartani. Lehet például, te nem tudsz olyan fegyelmezett lenni, ha például meglátsz egy tábla csokoládét, akkor lehet, hogy gyorsan az egészet befalod….

Happy Family/ B. E.: Az biztos…fején találtad a szöget Feri bácsi…(nevetünk).

Bakó Ferenc: Na, én pedig megírtam a Facebookon is, hogy én délben két kockát, és este vacsora után is két kockát eszem. Nekem körülbelül egy hétig elég az, amit te esetleg tíz perc alatt megeszel. Ilyenfajta különbségek vannak köztünk.

Happy Family/ B. E.: Említetted a genetikát, hogy a gének is felelősek azért, hogy ki meddig él. Nálatok a családban voltak a felmenőid között nagyon hosszú kort megérő családtagok?

Bakó Ferenc: A családfám 1438-ig visszamenőleg van vezetve, de csak egy volt közöttük, aki különlegesen hosszú életű volt, ő pedig a dédnagymamám, aki 119 évet élt, és ő is végig ellátta magát. Lehet, hogy talán én is ugyanazt az utat követem. Én is ellátom magamat: magam főzök, háztartást vezetek, mosok.

Happy Family/ B. E.: Most is épp bevásároltál, a piacról jössz. Hadd nézzem, jó nehéz a táskád. Most is főzöl?

Bakó Ferenc: Ma nem lesz időm a főzésre, mert megyünk babát látogatni. Levesem van ma, de mindig rendszeresen étkezem. A rendszer nagyon fontos az életemben. Nálam a napok be vannak ütemezve: reggel felkelés, majd az intim dolgok a fürdőszobában derékig mosakodom, öltözködés. Reggeli után ágyazás, szellőztetés, addig fogat mosok. Majd bevásárolni indulok. Délelőtt szoktam facebookozni. Ezt elintézem egy óra alatt, általában azoknak válaszolok, akik keresnek. Vannak külföldi ismerőseim is, ha nem értem – például egy Fülöp-szigeti ismerősöm, aki mandolinozni hívott – Google fordítót használok. Ukrajnából egy lelkész cirill betűkkel ír. Én ugyan ismerem a cirill betűt, de már nagyon keveset tudok oroszul, úgyhogy rávettem inkább írjon magyarul.

Happy Family/ B. E.: A Facebookkal hogyan kerültél kapcsolatba? Valamelyik unokád mutatta meg esetleg?

Bakó Ferenc: Nem, senki nem mutatta meg. Sőt, amikor bejött a mobiltelefon, akkor mi a feleségemmel rögtön át is álltunk rá, és kiköttettük a vezetékes telefont. Akkor még én voltam az okos, beleírtam az adatokat a telefonba, de most már fordult a helyzet és a telefon az okos, és én nézem meg rajta, ha valamit nem tudok, akkor azt kiguglizom. A telefon megmutatja, hogy mit kell vele csinálni, csak nyomkodni kell, és látod, mi a következő lépés.

Happy Family/ B. E.: Általában azt mondják, hogy az idősebbek, a digitális bevándorlók, azért nem használják az okoseszközöket olyan ügyesen, mert félnek, valamit elrontanak. Nem féltél, vagy nem félsz, hogy valamit elrontasz?

Bakó Ferenc: Nem féltem, nem félek, mert soha nem történt semmi rossz, ami komoly gondot okozott volna. Előfordult olyan, hogy megírtam valamit és kitöröltem, és nem találtam hiába kerestem. Az az érdekes, hogy tőlem tanulta meg a mobilt használni a feleségem, volt, amit tőlem tanultak a gyerekek. Egy telefont általában egy évig szoktam használni. Egy év után, miután megismertem a telefont, megunom, akkor már jöhet egy másik. Az újabb használatát megint megtanulom, és ezzel megint fejlődöm, majd odaadom valamelyik unokámnak, dédunokámnak. Most a túrabotos rendezvényen kaptam egy tabletet, amit otthagytam Fertőszentmiklóson, az unokáim használják.

Happy Family/ B. E.: Mesélj, mi ez a Túrabotos Egyesület?

Bakó Ferenc: Tagja vagyok ennek az egyesületnek, sőt, az örökös korelnökük vagyok.

Happy Family/ B. E.: Gratulálok!

Bakó Ferenc: Köszönöm szépen. Rengeteg túrát csináltunk meg közösen. 95 éves voltam, mikor a Schneebergert (2075 méter magas hegy Ausztriában – szerk.) megmásztam. Ez úgy indult, hogy a Kisalföldben megjelent egy cikk egy bácsiról, aki 65 évesen -nem tudom én-hány kilométert gyalogolt. Valaki, aki olvasta a cikket betelefonált a szerkesztőségbe, hogy ő ismer egy bácsit, aki pedig 95 évesen mászta meg a Schneebergert. Amikor ez a hír a szerkesztőhöz eljutott, rögtön képes volt kijönni hozzám Fertőszentmiklósra Sopronból, és csinált velem egy interjút az újságba. A soproni Túrabotos Természetjáró Egyesülethez is csatlakoztam. Itt egy nagy teljesítményem, 2016. május 7-én a kőszegi hegyekben volt, 24.864 lépés, ami összesen 18 km, amit a 99. évemben tettem meg.

Happy Family/ B. E.: Nem semmi! Nekem is el kellene kezdeni sportolni végre. Fiatalkorodban is sportoltál?

Bakó Ferenc: Mindenfélét sportoltam, de csak saját kedvtelésemre. Hivatásos katonazenészként nekünk a sport általában tiltva volt, nehogy a kezünkkel történjen valami és ne tudjunk zenélni.

Happy Family/ B. E.: Hivatásos katonazenész voltál? Ez nagyon érdekes! Beszéljünk egy kicsit a fiatalkorodról, gyerekkorodról. Ami igazán nagyon érdekelne, hogy van-e valami emléked, ami nagyon megmaradt a gyerekkorodból. Nagyon kevesen tudják elmondani magukról, hogy akkor voltak gyerekek, amikor még létezett az Osztrák-Magyar Monarchia. Ha jól tudom, Te a feloszlása előtt, 1917-ben születtél.

Bakó Ferenc: Kiskoromból egy meghatározó emlékképem van. Kecskeméten születtem, ott laktunk és amikor a Vörös Hadsereg bevonult a városba, akkor egy lovaskocsi vágtatott végig az utcánkon és a hátuljára géppuska volt beszerelve. Kertben voltam épp, majd kiabált valaki, valószínűleg az édesanyám volt: „Ferike feküdj le!”. Félt, hogy eltalálnak, és én szót fogadtam, lefeküdtem. Erre az egyre emlékszem nagyon, ez soha nem megy ki a fejemből.

Happy Family/ B. E.: Hányan voltatok testvérek?

Bakó Ferenc: Hatan voltunk. Édesapám Doberdónál, az olasz fronton harcolt az első világháborúban megsebesült, hazahozták, de itthon belehalt a sebesüléseibe. Édesanyámat 1919-ben, a spanyolnátha vitte el az élők sorából. Több millióan haltak meg a spanyolnáthában a világon akkor. Így lettünk hadiárvák. Ahányan voltunk, annyifelé mentünk. Én az anyai nagynénémhez kerültem Szabadszállásra. Nevelőanyám halála után a Szent János Rend gyermekotthonába kerültem. Itt kezdtem el zenélni tanulni, majd Sopronban folytattam a zenei tanulmányokat. A katonaságban zenéltem hivatásszerűen, majd mivel megvolt a végzettségem, pénzügyes lettem. A második világháborúba Nagykanizsáról vonultam be, már pénzügyesként, az orosz frontra 1943-ban.1944-ben az orosz fronton meghallottuk, hogy a németek elfoglalták Budapestet.Gondolhatod mennyire felháborított ez bennünket ott. A zászlóaljparancsnokunk összehívott bennünket, én akkor már őrmester rangban voltam, és kijelentette, hogy „Uraim, mától kezdve nem az oroszok, hanem a németek lettek az ellenségeink.” Nyolc hónap után hazajöttem szabadságra, és mit látok, Budapest tele van német katonákkal, igazoltatják a járókelőket a körúton is, és a zsidókat szedik össze.Július 30-án a bátyám épp esküdött a Dezső téri katolikus templomban. Egy zsidó lányt vett el, akinek volt keresztlevele. Ahogy bementünk a templomba, jött a légiriadó és a sekrestyés kijelentette, hogy az esküvőt nem lehet megtartani. Fogtam magam, bementem a paphoz és megkértem, hogy legyen olyan aranyos, hogy összeadja őket, mert nekem 3-án vissza kell mennem az orosz frontra, épp csak szabadságon vagyok. És képzeld el,belement. Az esküvő után a templomból úgy mentünk ki, hogy a menyasszony nagymamáját közrefogtuk, hogy eltakarjuk a sárga csillagot, amit kötelezően hordania kellett. Úgy tettük rá a ridikült is, hogy a csillagot eltakarja. A frontra visszakerültem, ahol egy hat szakaszból álló rohamzászlóaljban én kaptam a hatodik szakaszt. Az első szakasz parancsnoka egy tartalékos főhadnagy volt, eredetileg egy tanító Tolna megyéből, aki odajött hozzám és azzal kezdte, hogy lenne egy nagyon nagy kérése, majd így folytatta: „Ferikém, te egy legényember vagy, nincsenek szüleid sem, családod sem. Én most megyek bevetésre, én kezdem, s nem cserélnél-e velem?” Ráálltam, és a parancsnok is beleegyezett. Képzeld el, hogy ő a front mögött úgy 5-6 kilométerre olyan aknavető találatot kapott, hogy teljesen szétment, nem találtak meg belőle semmit. Én meg aztán megúsztam.

Augusztus nyolcadikán hajnalban visszaszorítottuk az orosz sereget. Egy hegyet vettünk be és leszorítottuk őket egy völgybe és kérlek szépen, hajnalban kezdődött a gyors-, és nehéztüzelés, mert általában minden roham ezzel kezdődött, hogy letisztítsák a terepet. 8-án úgy hajnal 5 óra körül én már csak arra ébredtem, hogy vérben fekszem, elöntött a vér, a lábamon, a vállamon sebesültem meg, és sok más sebem is lett. Szerencsére a visszavonulók közt volt egy ismerősöm, és az egyik bajtársával bevittek az erdőbe és ott szereztek valami létraféleséget és arra rátéve vittek el a mentőalakulathoz, a vöröskeresztes mentőcsapathoz. Ők megitattak velem egy fél liter pálinkát és ellátták a sebeimet. Majd a Bug-folyón kellett átmenni, de a hidat tűz alatt tartották és alá is volt aknázva. Harckocsi, vagy mentő már nem mehetett rá a hídra, így kitettek engem és ott hagytak. És mit ad Isten, jön egy zsidó munkaszolgálatos szakasz, ott megállnak, látják, hogy én ott fekszem. A parancsnok megállítja a szakaszt és odajön hozzám két zsidó fiú és megkérdezik, hova valósi vagyok. Mondtam budapesti. „Melyik kerület?” Mondom, nyócker, mondják ők is! „Őrmesterúr mindenféleképpen átvisszük magát!” De úgy vittek át, hogy mikor jött a lövedék, tudod, az fütyül, és mikor fütyült, akkor ledobtak, lefeküdtek ők is, megint felemeltek, megint továbbvittek, megint jött a lövedék, megint ledobtak. Így kerültem el a mentőhelyre, ahol ténylegesen megmentették az életemet, megműtöttek, elláttak teljesen.Onnan tettek bennünket vonatra.

Happy Family/ B. E.: Ezekben a halálközeli helyzetekben leforgott benned, hogy lehet, hogy most lesz vége az életednek?

Bakó Ferenc: Soha nem gondoltam a halálra, most se. Távol áll tőlem. Különben mindenki megkapta rólam a jelentést, hogy hősi halált szenvedtem. Összeírták az élőket és nem találtak köztük, így kiadták rólam a hadi gyászjelentést. Nővéremnek is elküldték, aki leginkább közel állt hozzám. Hát, amikor beléptem a kapun, gondolhatod, majdnem összeesett. Annyira megrémült, nem tudta, hogy most feltámadtam, vagy mi lett, csoda történt (nevet). Sőt, amikor még a vonaton hoztak, az apácák feljöttek és átnézték a betegeket, és ők is azt mondták, hogy „Ó szegény ez már nem kerül éve haza”-ekkor kicsordult azért a könny a szememből, de főleg azért is mert megtudtam, hogy már a határon vagyunk. Nem tudjátok elképzelni, hogy amikor háborúban, idegen országban harcolsz, micsoda honvágy van benned a haza, a család, a rokonok, az ismerősök felé…hogy ez micsoda irtózatos honvágyat tud okozni…Akik ott voltunk mindnyájan megfogadtuk, hogy soha a büdös életben el nem hagyjuk a hazánkat. Visszatérve a történetemhez, Nagyváradra kerültem, ahol apácák gondoztak egy katonai parancsnokság alatt lévő a kórházban. Nagyon kritikus állapotban voltam, 14 napig nem tudtam enni. Nem volt infúzió még ott akkor, hanem injekcióztak. Volt egy 500 köbcentis injekció és azon keresztül tápláltak, úgy tartottak életben 14 napon keresztül. 14 nap után kértem meg az egyik nővért, hogy hozzon nekem vizet, inni se ittam. Jaj, olyan boldogok voltak, de nagyon nehéz volt vizet szerezni, mégis valahogy sikerült, és elkezdtem inni. Másnap már levest is ettem és szépen felépültem. Ahogy az oroszok vonultak én úgy kerültem kórházról kórházra, Nagyváradról Debrecenbe, onnan Zalaegerszegre, majd Sopronba. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel. Nekem előtte már több menyasszonyom volt, de soha nem én voltam a kérő, mindig ők voltak a kérők.

Ezt a fotó 1938-ban Sopronban Kövesi Ferenc készítette

Happy Family/ B. E.: Akkor nagyon fess fiatalember lehettél, de ha jól értem nem te kezdeményeztél…

Bakó Ferenc: Nem én, hanem a lányok udvaroltak. Az akkori menyasszonyom a zászlóaljparancsnok lánya volt. Ő hívta fel a figyelmemet a feleségemre, akit zöldhályoggal kezeltek:„Jaj, milyen gyönyörű kislány, milyen kár érte”. Minket nem a szerelem, szex hozott össze, hanem a sajnálat, hogy sajnáltuk egymást. Akkoriban már a kezemet próbáltam mozgatni és szereztek nekem egy mandolint, s ahogy játszogattam kiültünk a kertbe többen és beszélgettünk. Aztán őt hazaküldték. Közben az egyik apáca is szerelmes lett belém.

Happy Family/ B. E.: Nem mondod? De hát ők nem házasodhattak…

Bakó Ferenc: Igen ám, de akkor már sokan kiléptek, vagy a kilépés előtt voltak. A főnővér engem egy másik apácának szánt és emiatt hazaküldték a feleségemet, akit én kikísértem az állomásra. Rá pár nap múlva Sopront elkezdték bombázni és akkor úgy mondom, hogy a kislány, nem a feleségem, mert akkor még nem volt a feleségem, a kislány írt egy nagyon jó ismerősömnek, a Kövesi bácsinak, hogy megkérdezze, hogy mi történt velem a bombázás alatt, nem sebesültem-e meg. Én visszaírtam és erre kaptam egy meghívót, meghívott karácsonyra hozzájuk Kisfaludra. 22-én én már vonatra is ültem. 23-án már megismertem a családot, és kezdett a csírázó szerelem rügybe fakadni. 23-án meg is kértem a kezét. Három napot kellett várni, míg bejelentik az esküvőt, gyorsan intézkedtünk. A szülők rögtön beleegyeztek,de egy kicsit csodálkoztak, mert több év volt közöttünk és, hogy háború alatt akarunk esküdni. A falusi molnár volt a tanúm, neki meg az iskolai tanító. Szilveszterkor megtartottuk az esküvőt. Ő meg Új Év napján született, akkor lett 18 éves. Így lettünk házasok.

Happy Family/ B. E.: Gratulálok, és köszönöm, hogy megosztottad ezt a regénybe illő történetet.Nagyon érdekes, hogy mondtad, hogy sokan akartak férjnek, de te mégis őt választottad. Mi ragadott meg benne?

Bakó Ferenc: Sok gazdag lány is úgymond férjének akart, de valahogy én mindig féltem a gazdagságtól. A mi elméletünkben az volt, hogy szegény falusi lányokban van a legtöbb erkölcs. Valahogy bennem volt, hogy én faluról fogok választani. A természetet is szerettem, én is természetben nőttem fel, szeretem a gyümölcsöt, szeretem a rétet, szerettem szőrén megülni a lovat, szerettem apósommal aratni menni. Csodálatos asszony volt a feleségem, és ahogy ő a gyerekeket ellátta! Nem voltak ám buta gyerekek. Tényleg minden szenvedésen keresztülmentünk. Nagyon jó asszony volt, Istenem, most is sírva fakadok, ha csak rá gondolok (könnyezik, a következőt már sírva mondja). Hatvan éves házasság volt a miénk és öt gyerekünk született. Olyan családunk volt kérlek szépen, hogy a gyárban ahol dolgozott a feleségem, meg a végén én is odakerültem, minta-családnak tartottak minket. Minden egyes termelési alkalomnál kihozták azt, hogy nézzék meg a Bakó családot. Nézzék meg a gyerekeket, hogy hogy járatják a gyerekeket. Az igazgatónő behívatott, hogy Bakó elvtárs, hogy csinálják ezt.

Happy Family/ B. E.: És hogy csináltátok?

Bakó Ferenc: Elmondtam az igazgatónőnek is, úgy csináltuk, hogy ha vettünk egy csirkét kettévágtuk. Az egyiket ma esszük meg, a másikat holnap…Persze kinevetett.

Happy Family/ B. E.: Fiúk, lányok születtek?

Bakó Ferenc: Három lány és kettő fiú. Nincs egyetlen olyan gyerekem sem, akiről anyagilag kellene gondoskodnom, mind önállóan tudnak élni. Mindegyik gyerek hál’ Istennek jó pozícióba került. Az egyik gépésztechnikus. A második gyerekünk nagyothalló, de ő is elvégezte a gimnáziumot munka közben, ő is kikerült a fizikai munkából. Pénzügyes lett a másik lányom, mint én voltam a katonaságnál, a legkisebb lányom államigazgatási területen dolgozik, mindegyik gyerekem sikeres és mindegyik unokámnak is jó munkája van.

Happy Family/ B. E.: Volt valami, amit fontosnak tartottatok a gyereknevelésben?

Bakó Ferenc: Nézd, én katona voltam. A katonai mentalitás a családban is megvolt.

Happy Family/ B. E.: Akkor gondolom nem lehetett rendetlennek lenni…

Bakó Ferenc: Nem lehetett. Ha este levetkőztél, akkor neked megvolt a széked, ahová szépen összehajtva a ruhát le kellett tenni. Mindenkinek megvolt a maga feladat, hogy te a konyhát takarítod, te mosogatsz, te a fürdőszobát teszed rendbe.

Happy Family/ B. E.: Mostanában sok gyereket megkímélnek a szülei, és nem vonják be a munkába, hogy például több idejük legyen a tanulásra, jobb legyen a gyerekkoruk, vagy hasonlók. Erről mi a véleményed?

Bakó Ferenc: Nem hiszek a gyerekcentrikus nevelésben. Nézd, ha elültetünk egy fát, akkor azt gondozni kell, meg kell metszeni, a gyerekkel ugyanígy vagyunk. Létrehozzuk azt a gyereket, és kérlek szépen, azt nevelni kell, szabályozni is kell, és az életre kell nevelni, nem a lump életre, hanem a józan életre, mert az életnek is különböző változatai vannak. Nem tudom, hogy miért alakult ez napjainkban így, hogy nagyon a gyerekek körül forog minden, talán félnek a szülők, hogy idős korukban nem fogják szeretni őket a gyerekek. Nagyon fontos a példamutatás is. Például, ha az én lányom szeret engem, azt látja az unokám is, és ő is szeretni fogja a lányomat, ha idős lesz. Ez egy ilyen láncolat, és a dédunokát is arra kell nevelni, hogy szeresse a nagypapát, a dédpapát, az ükpapát…mivel ükpapa is vagyok (kuncog).

Happy Family/ B. E.: Azt sejtem, hogy Feri bácsi téged körberajonganak az unokák, a dédunokák.

Bakó Ferenc: Hála Istennek, valóban így van, tudom, de azért ez is van benne…(mutatja a pénzt kezével nevetve). Sőt, nem csak nekik adok, hanem adni szoktam pelenkapénzt a gyülekezetben is kedves ismerőseimnek, amikor hozzák az első gyereket. Úgyhogy vannak ilyen fogadott unokáim is. Nagy a család.

Happy Family/ B. E.: Hát nem semmi, döbbenet. Az internet szóba került a beszélgetés elején, térjünk vissza egy kicsit ide, Te hogy látod milyen hatással van a családokra?

Bakó Ferenc: A facebookozáshoz kell egy kis életismeret. Úgy gondolom, ráérzek dolgokra a használata közben, kell egy ráérzés, és őszintén én van, hogy törlök is, ha úgy gondolom kell, bár tudom, hogy lehet nem törlődik ki örökre, de van hogy kukába teszek dolgokat. Fontos, hogy a szülő odafigyeljen a gyerekre ebben. Van, hogy az unokám panaszkodik 14 éves gyerekére pont emiatt. Épp azt javasoltam neki, hogy mondja a gyereknek azt, hogy ha hazajön, akkor tegye a telefont a konyhaasztalra, és ha végzett a leckével, akkor megnézi, ha tényleg kész, akkor megkaphatja, de nem jó, ha a tanulás rovására megy. Nagyon sok múlik a szülőn, hogy odafigyel-e, és irányítja-e a gyerekét. Úgy mint a folyót, mederbe kell terelni a gyereket, és ha a folyó elhagyja a medret, akkor az káros, ugyanígy van a gyereknél is. Fontos figyelni a józanságra.

Happy Family/ B. E.: Mit tudnál üzenni a mai huszonéveseknek?

Bakó Ferenc: Az arany középutat, sok ezer éve kijárt utat járják. Amit a Biblia is tanít, és amit Mózes is tanít, abból ki lehet szépen böngészni, ami a mai korra is érvényes, és működik ma is. Pozitívan érdemes gondolkodni és jó előremutató dolgokra figyelni. Vedd észre a szél irányát és abba az irányba kell irányítani a vitorlát. A családban a szeretet annyira fontos. A második a megértés, és ebbe beletartozik, hogy kell egy kis megalkuvás néha. Gyerekek, addig ne feküdjetek le, amíg ki nem békültök. Mi a feleségemmel 60 évet éltünk együtt, de amikor este az ágyba kerültünk, akkor mindig puszi-puszi, ha volt valami harag lefekvés előtt, elengedtük. Ezt a gondolatot nem én szültem, hanem amikor összeházasodtunk, akkor a káplán, aki összeadott idézte a Bibliából, hogy ne hagyjuk, hogy a nap lenyugodjon a haragunkon. Na meg aztán a példamutatás is lényeges szülői feladat. A szülőknek példát is kell mutatni, nem csak nevelni. Én hiába nevelem a gyerekemet, hogy te reggel derékig mosakodj meg, ha én bemegyek a fürdőszobába és csak az arcomat lötykölöm meg vízzel.Ezek nagyon összehozzák, összetartják a családot. A gyerekeket nem csak a családi életre kell nevelni, hanem a társadalmi életre is. A becsületességre is rá kell nevelni a gyereket. Nyugodtan, hagyd kint a pénztárcádat az asztalon, de nézd meg, ha hiányzik belőle egy ötszázas, akkor kérdezd, meg, hogy „Kislányom, te vetted el?..nem kellene szólni”, erre is rá kell nevelni, ne csak magadnak neveld, hanem a társadalomnak.

Happy Family/ B. E.: Te sem voltál tizenéves, amikor megházasodtál, manapság még több ideig várunk a házasságkötéssel, ami eléggé kitolódott. Sokan ezért várnak, mert nem gondolják ideálisnak a körülményeket. Erről mit gondolsz? Mit üzennél azoknak, akik családalapítás előtt állnak?

Bakó Ferenc: Ha a két szív úgy kívánja, akkor nem érdemes sokat várni. Én is akkor házasodtam meg, amikor Budapestet bombázták. Ha valakivel egy hullámhosszon vagy, akkor megérzed, hogy ha valami fáj neki, például a feleségemmel egy tál sütemény előtt ültünk tudtuk mit fog választani a másik. Amikor meghalt, akkor öt óra huszonkét perckor az ágyánál kimondhatatlanul nagy sóhajt hallottam, és az orvos 10 perc múlva telefonált, hogy a feleségem 10 perccel ezelőtt hunyt el. A házasság nagyon fontos kapocs. Olyan, mint a rabon a bilincs, de jó értelemben véve, összefogja őket, de nem rabság, lelki kapocsról beszélünk. Ha megvan ez a lelki kapocs, akkor közben is vigyázni kell rá, hogy meg ne rozsdásodjon, el ne szakadjon, ezt is gondozni kell. Az olyan szép, amikor az egyik bevallja: „Ne haragudj én követtem el hibát”, és a másik ugyanazt mondja: „Ne haragudj, én követtem el”…mindkettő magára vállalja. Ez a szép boldog élet és ezt ajánlom az új, friss házasoknak is.

Happy Family/ B. E.: Nagyon köszönöm Feri bácsi, hogy ennyi időt szántál ránk és, hogy mindezt megosztottad velünk! Nagyon jó egészséget kívánunk!

MEGOSZTÁS