A karácsonyi eszem-iszom után testileg-lelkileg felfrissíthet, ha egy ideig inkább növényi étrendet tartunk. De a túlfogyasztás időszakát követően a Földnek is felszabadító, ha mi, emberek kipróbálunk egy másfajta szemléletmódot. Erről, és még oly sok mindenről szól a veganuár mozgalom, amelybe még egyáltalán nincs késő bekapcsolódni.
A Veganuár, a vegán és a január szavak összevonásával keletkezett: a 2014-ben Angliában, majd ennek nyomán 2020-ban itthon is debütált kihívás arra ösztönzi az embereket, hogy legalább egy hónapra próbálják ki a vegán étkezést, azaz az állati eredetű élelmiszerek teljes elhagyását. A részvétel persze teljesen önkéntes, és mindenki maga dönti el, meddig és milyen mélységig szeretne megválni az állati termékektől. Van, aki csak a húst hagyja el, van, aki erre a hónapra, vagy akár hosszabban is teljesen áttér a vegán, vagyis a növényi étrendre. De miért is érdemes ezt megpróbálni?
Veganuár – mire jó ez az egész?
A növényi étrendnek számos előnye van. Még akkor is, ha a Veganuár után visszatérünk a vegyes étkezésre, ám annyit magunkkal viszünk a kísérletből, hogy több növényi tápanyagot építünk be az étrendünkbe, és kevesebb húst, főleg vörös húst fogyasztunk. A vörös húsok, különösen a marhahús előállításának van a legnagyobb ökológiai lábnyoma. Az üvegházhatású gázok több mint 10 százalékának kibocsátásáért az állattenyésztés felelős. Tehát, ha legalább ebből az élelmiszerből csökkentjük a fogyasztásunkat, máris jót teszünk a bolygónak. De a szervezetre is jó hatással vannak a növényi eredetű élelmiszerek. Mindegyikük telis-tele van hasznos vitaminokkal és ásványi anyagokkal, valamint rostokkal. Kutatások igazolják. hogy a vegetáriánus életmódot követők körében kevesebb a daganatos és a szív- és érrendszeri betegség. Csökkenhet a testsúlyunk, és a szervezetben levő gyulladásokat is segíthet felszámolni a növényi étkezés. Sokan számolnak be arról is, hogy a növényi étrendre való áttérés után jobb lett a közérzetük, pihentetőbb az alvásuk, több az energiájuk, sőt, még a bőrük állapota is javult. Egyre több kutatás igazolja azt is, mennyi mindenre – az immunrendszer optimális működésétől akár a hangulatunkig – hatással van a bélrendszer, a bélflóra egyensúlya. Ennek helyreállításában is sokat segíthetnek a rostban gazdag növényi élelmiszerek.
Amire érdemes ügyelni
Persze a növényi étrendre való áttérést, főleg, ha egy hónapnál tartósabban is ragaszkodnánk hozzá, mindenképp meg kell tervezni. Aki egyszerűen csak elhagyja a húst és az állati eredetű élelmiszereket, akár a Veganuár kihívás kedvéért, akár más okból, még nem biztos, hogy jót tett magának. Aki ugyanis nem állítja össze megfelelően az étrendjét, az kiteheti magát a különféle hiánybetegségeknek. Különösen akkor, ha nem a tejet, a tojást vagy mindkettőt engedélyező lakto-, ovo- vagy lakto-ovo vegetáriánus étrend, hanem a minden állati eredetű alapanyagot kizáró vegán életmód mellett dönt. Nem véletlen, hogy ez utóbbit kismamák, krónikus betegek és gyerekek esetében csak nagy körültekintés mellett szokták ajánlani. A növényi alapanyagokból ugyanis hiányzik például a B12-vitamin, amit a vegánoknak étrend-kiegészítővel kell pótolniuk. A növényi vasforrások rendszeres fogyasztására és a növényi fehérjék komplettálására is érdemes figyelni. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a növényi fehérjeforrásokban nincs benne egyszerre minden esszenciális aminosav, így egyes fajtáikat együtt kell fogyasztani, hogy mindegyik ilyen „fehérje-építőkőhöz” hozzájusson a szervezetünk: a bab rizzsel vagy a hummusz pitával például remek választás lehet. Ha hosszabb távon is a növényi étrenddel tervezünk, érdemes kikérni egy dietetikus tanácsát ahhoz, hogy valóban jót tegyünk vele magunknak.
Így induljunk el a Veganuár kihívással
Aki a Veganuár nyomdokain elindulva egyelőre csak kipróbálná a növényi alapanyagokat, annak a legjobb az élvezeti érték mentén elindulnia. Ne arra koncentráljunk, mit nem ehetünk, hanem keressünk új utakat arra, hogy a növényi hozzávalókból újszerű, izgalmas és finom fogásokat kreáljunk. Kerüljük az ultrafeldolgozott élelmiszereket, még akkor is, ha vegán címkét látunk rajtuk. Helyettük minél több természetes állapotú élelmiszert használjunk az ételkészítéshez. Aki úgy érzi, hogy a vegán életmód még ideiglenesen is túl nagy elköteleződést jelentene számára, megpróbálkozhat a vegetáriánus étrend különféle változataival is. Sőt, még a halfogyasztást engedélyező peszketáriánus, és a húst kis mennyiségben tartalmazó, rugalmas és változatos flexitáriánus étrend kipróbálása is tartható alternatívát jelenthet. Aki pedig nem egyedül szeretne belevágni a kihívásba, az a hivatalos Veganuár oldalon (https://prove.hu/veganuar/) kaphat segítséget.
Csiki Judit, a Zöldsaláta self care életmódblog (https://zoldsalata.hu) alapító-szerkesztője
Képek: freepik.com