Orvosesztétika közelről: milyen kezelések közül választhatunk, és mit várhatunk tőlük?

Van az a pillanat, amikor belenézünk a tükörbe, és azt érezzük, hiányzik az arcunkból az a frissesség, ami néhány éve még természetes volt.

Fáradtabbak vagyunk, vagy egyszerűen az idő múlása hagyott nyomot rajtunk: mélyebbek lettek a ráncok, csökkent a bőr feszessége, megjelentek pigmentfoltok, változtak az arc kontúrjai. És valljuk be: sokunkat zavarni kezd, hogy öregszünk. Nem feltétlenül szeretnénk megváltoztatni az arcunkat, csak jó lenne egy kicsit visszakapni azt a friss, kipihent megjelenést, amit korábban megszoktunk magunkon.

Hogy mi zavar minket, életkoronként és egyénenként is eltérhet: a harmincas éveinkben lehet, hogy néhány mimikai ránc vagy pigmentfolt, később inkább a feszességvesztés, a volumenhiány vagy a markánsabb ráncok kerülnek előtérbe. Anyaként pedig a gyerekek növekedésével sem feltétlenül lesz kevesebb a teher – néha egyszerűen jólesne magunkra is egy kis időt fordítani.

Ma már ehhez számos orvosesztétikai lehetőség közül választhatunk, az injekciós kezelésektől a lézeres, rádiófrekvenciás és ultrahangos eljárásokig. De melyik mire való, és mit várhatunk tőle reálisan?

Most rendbe tesszük a képet, és végig vesszük, milyen megoldások jöhetnek szóba a különböző bőrproblémákra, és mire érdemes figyelni, mielőtt belevágsz.

Először diagnosztizáld a problémát: mire szeretnél kezelést? 

A jó orvosesztétikai kezelés a bőr és az arc állapotának felmérésével kezdődik. 

A Royal Clinics például kifejezetten személyre szabott kezelési tervekben gondolkodik, orvosi háttérrel, bőrgyógyászati és plasztikai sebészeti szakértelemmel is.

Ez azért fontos, mert ugyanaz a kezelés két különböző embernél teljesen más eredményt adhat – és az is előfordulhat, hogy ugyanarra a problémára két különböző módszer közül kell választani.

Ráncok: amikor nem mindegy, hogy mi okozza őket

A ráncokkal kapcsolatban talán a botox az első szó, ami neked is eszedbe jut. 

A botulinum toxin elsősorban az úgynevezett mimikai ráncok kezelésében játszik szerepet: a homlokon, a szemöldökök között vagy a szem körüli területen megjelenő vonalak finomítására használják.

De nem mindegy, milyen ráncról beszélünk.

Ha a bőr már nyugalomban is barázdált, a bőr szerkezete megváltozott, vagy volumenvesztés is jelen van, önmagában a botox nem feltétlenül oldja meg azt, amit látunk. Ilyenkor más kezelések, például bőrminőség-javító eljárások, lézeres kezelések vagy bizonyos esetekben hialuronsavas volumenpótlás is szóba jöhetnek.

Az ajakfeltöltés mellett az anyagot különböző arcterületeken volumenpótlásra, kontúrozásra vagy bizonyos ráncok finomítására is alkalmazhatják.

Ha nem a ránc a fő gond, hanem maga a bőr állapota 

Talán ez az a terület, ahol a legtöbb új lehetőséggel találkozunk.

Lézeres és egyéb gépi kezelésekkel javítható a bőr textúrája, egyenletessége és feszessége, bizonyos eljárások pedig a kollagéntermelés serkentésén keresztül dolgoznak.

A frakcionált CO2 lézer például intenzívebb bőrmegújító kezelés, amely a bőr mélyebb rétegeire is hat, ezért nem ugyanaz a kategória, mint egy kíméletesebb, minimális regenerációt igénylő kezelés. A Royal Clinics kínálatában is megtalálható, és a bőr feszességének, rugalmasságának és minőségének javítására alkalmazzák.

 

A lézeres kezelések másik fontos területe a pigmentáció és bizonyos hegek kezelése. 

Itt viszont különösen fontos a türelem. Egy lézeres kezelés után nem feltétlenül másnap reggel ébredünk új bőrrel. Egyes eljárások után néhány napos vagy akár hosszabb regenerációval kell számolni, miközben a bőr javulása fokozatosan válik láthatóvá.

Gépi kezelések lehetőségei

A HIFU, a rádiófrekvencia, a mikrotűs rádiófrekvencia, valamint a különböző ultrahangos és egyéb energián alapuló kezelések ma már szintén az orvosesztétikai kínálat részét képezik. Fontos azonban, hogy ezek nem ugyanúgy működnek, és más-más bőrélettani folyamatokra, problémákra helyezik a hangsúlyt.

A HIFU-alapú kezelések kontrollált hőhatással dolgoznak a bőr mélyebb rétegeiben, és elsősorban a feszesség támogatására, valamint az arc kontúrjainak javítására alkalmazzák őket. A Royal Clinics kínálatában az Ultraformer MPT képviseli ezt a non-invazív, HIFU-alapú technológiát.

 

A mikrotűs rádiófrekvencia ezzel szemben apró tűk segítségével juttatja a rádiófrekvenciás energiát a bőr meghatározott rétegeibe. A kontrollált hőhatás a kollagéntermelés serkentését és a bőr szerkezetének javítását célozza, így elsősorban a feszesség, a bőrtextúra és bizonyos egyenetlenségek javításában lehet szerepe.

A különböző gépi kezelések között tehát nem csupán az alkalmazott technológia, hanem a kezelés mélysége, célja, intenzitása és a regenerációs idő tekintetében is lehetnek különbségek. Éppen ezért ezek kiválasztásánál is fontos, hogy a szakember a bőr aktuális állapota és az elérni kívánt eredmény alapján javasoljon megfelelő kezelést.

Pigmentfoltok, hegek, egyenetlen bőr: ahol különösen fontos a szakorvos

A pigmentfoltok esetében könnyű beleesni abba a hibába, hogy egyszerűen öregségi foltként tekintünk minden barna elszíneződésre. Pedig nem minden pigmentfolt egyforma. Éppen ezért egy új, változó vagy bizonytalan bőrelváltozást nem kozmetikai problémaként érdemes kezelni, hanem először bőrgyógyászati vizsgálattal tisztázni.

Ha valóban esztétikai pigmentációról van szó, akkor már többféle kezelés jöhet szóba, az elváltozás típusától és a bőr állapotától függően.

Ugyanez igaz a hegekre is. Egy régi műtéti heg, aknés heg vagy például egy korábbi sérülés nyoma teljesen más kezelési stratégiát igényelhet. A lézeres és mikrotűs kezelések bizonyos hegtípusoknál javulást hozhatnak, de teljes eltűnést nem érdemes ígérni. És talán ez az egyik legfontosabb üzenet az egész orvosesztétikában: a jó szakember nemcsak azt mondja el, hogy mit lehet megcsinálni, hanem azt is, hogy mit nem.

Testkezelések lehetőségei

Az orvosesztétika természetesen nem ér véget az arcnál. A testkezelések között találunk bőrfeszesítő, alakformáló, zsírbontó és cellulit kezelésére irányuló eljárásokat is. A Royal Clinics kínálatában például külön testkezelések és gépi alakformáló kezelések is elérhetők. Ezeknél viszont különösen fontos reális elvárásokkal érkezni. Egy gépi alakformáló kezelés nem helyettesíti az életmódváltást, és nem ugyanazt jelenti, mint egy plasztikai műtét. A cél lehet a körfogat mérséklése, a bőr feszesítése vagy a kontúr javítása, de a végeredmény egyénenként változik.

Hogyan számolhatunk időben és anyagiakban? 

Na, itt válik igazán érdekessé a kérdés. Mert amikor egy kezelés árát nézzük, nem feltétlenül az egy alkalomra kiírt összeg a teljes költség.

Van, ami egy kezelés után látványosan javíthat, másból kúra javasolt. Egyes kezeléseknél a hatás hónapok alatt épül fel, és később fenntartó alkalmakra lehet szükség.

Az árak között is nagy a szórás. A jelenlegi budapesti árlisták alapján egy botox-kezelés egy régióra több tízezer forintos tétel lehet, míg a három rterület kezelése vagy egy hialuronsavas töltés már jellemzően százezer forint körüli vagy afeletti összeg. A frakcionált CO2 lézeres kezelések pedig szintén százezer forintos nagyságrendben mozoghatnak.

Ezért érdemes már a konzultáción rákérdezni, hány alkalomra lesz szükség, mikor várható az eredmény és meddig tart a hatás, szükség lesz-e fenntartó kezelésre, illetve mekkora regenerációval és kieséssel jár az eljárás. Arra is érdemes kitérni, hogy az ár pontosan mit tartalmaz: a konzultációt, az utókezelést és az esetleges kiegészítő anyagokat is.

Esztétikai beavatkozáson gondolkozol? Az ősz ideális időszak!

Ha éppen most szemezel az orvosesztétikai kezelésekkel, érdemes olyan intézményt választani, ahol többféle kezelési lehetőség közül, szakember segítségével találhatod meg a számodra legmegfelelőbbet. A Royal Clinics Orvos-esztétikai Központ Budapest belvárosában, az Alkotmány utcában működik, ahol bőrgyógyász, plasztikai sebész és orvos-esztétikai szakemberek közreműködésével kínálnak különböző kezeléseket.

A nyári hónapok után elérkezett az idő, hogy újra a regenerálás, hidratálás és a bőrminőség javítása kerüljön a középpontba. A Royal Clinicsben válogatott kezelések most 20% kedvezménnyel, október 31-ig érhetők el!

A kedvezményes kezelések között megtalálható a CO₂ szén-dioxid lézer, amely a látványosabb bőrmegújítást, az egyenetlen bőrfelszín és bizonyos bőrhibák kezelését célozza; a Red Shine ajakkezelés, amely a hidratáltabb és ápoltabb ajkakért lehet jó választás; a Profhilo és Profhilo Structure, amelyek a bőrminőség és hidratáltság támogatására szolgálnak; valamint a Geneo OxyGeneo ExoFirm kezelés, amely a klinika kínálatának egyik újdonsága. Az új kezelés exoszómákkal támogatott prémium bőrápolási lehetőség, amely különösen azok számára lehet érdekes, akik érett, fakóbb vagy fáradtabb megjelenésű bőrrel küzdenek, egyenetlenebb bőrfelszínt tapasztalnak, vagy feszesebb, rugalmasabb és hidratáltabb bőrképre vágynak. A kezelés a Centella asiatica, vagyis CICA növényből származó exoszómák technológiáját alkalmazza, és a bőr regenerációját, hidratáltságát és rugalmasságát támogatja.

A kínálatban az injekciós megoldások mellett többek között frakcionált CO₂-lézeres bőrmegújítás, HIFU-alapú Ultraformer, rádiófrekvenciás és egyéb gépi kezelések is megtalálhatók, emellett újabb eljárásokkal, például a VS NAD+ Skinboosterrel és a VOLNEWMER™ technológiával is bővül a választék. Így a bőrminőség javítása, a hidratáltság és feszesség támogatása, a ráncok enyhítése vagy az arc kontúrjainak finomítása kapcsán is többféle lehetőség közül lehet választani.

A legfontosabb azonban, hogy a választás személyre szabott legyen: egy személyes konzultáció során a szakemberek a saját bőröd és adottságaid alapján segíthetnek meghatározni, melyik kezelés illeszkedik leginkább az elképzeléseidhez.

Az számít, hogy jól érezd magad a bőrödben!

Az orvosesztétika ma már sokkal többről szól, mint a ráncok eltüntetéséről: a sokféle lehetőség között azt érdemes megtalálni, ami hozzánk, a bőrünkhöz, az életkorunkhoz és az elképzeléseinkhez is illik. Nem az a cél, hogy valaki mássá váljunk, vagy letagadjuk az életkorunkat, hanem hogy amikor belenézünk a tükörbe, továbbra is azt az arcot lássuk, amit ismerünk – csak egy kicsit frissebb, kipihentebb és önazonosabb formában. Ehhez pedig elengedhetetlen a személyes orvosi konzultáció, ahol a szakember valóban a saját bőrünk és adottságaink alapján javasol kezelést, és előre tisztázhatjuk azt is, milyen eredményre számíthatunk, milyen kockázatokkal, költségekkel és regenerációs idővel érdemes számolnunk.