Amikor még csíp a hideg, de már közeleg a tavasz: a főváros legjobb játszóházai

Bár a zaj néhány óra alatt a harcedzett szülők idegrendszerét is amortizálja, a játszóház a hideg vagy esős időjárású napokon mégis a megmentőnk lehet. Amikor nem tudjuk a szabad levegőn biztosítani a gyerekeknek a szükséges mozgást, az esti nyugalom zálogául is választhatjuk a látogatást egy ilyen intézményben.

Kutatók, gyermekpszichológusok, pedagógusok szerint az egyik legfontosabb dolog, amit a gyerekünk testi, lelki és szellemi fejlődéséért tehetünk, az, ha biztosítjuk neki a rendszeres mozgás lehetőségét, mégpedig spontán, nem irányított formában.

Vagyis a mindennapi játszóterezés nem csak azért kell, mert így óvoda, iskola után a gyerek kicsit kieresztheti a gőzt, hanem azért is, mert ezzel akár a későbbi jó tanulmányi eredményét is megalapozhatjuk.

Játszóház = beltéri vidámpark

De mit tegyünk, ha napok óta esik az eső, vagy az unásig ismert környékbeli játszóterek helyett szeretnénk valami változatosságot vinni a játékba, esetleg egy születésnapi partira keresünk helyszínt? Ilyenkor kerülhet képbe a játszóház. A kúszást, mászást, futást, lendülést, és más testet-lelket fejlesztő nagymozgásokat, és az egyensúlyérzék fejlesztését biztonságos körülmények között lehetővé tevő beltéri játszóterek között vannak kisebbek, családiasak, és hatalmas, akár több ezer négyzetméteresek, akár vidámparknak is beillők is. A babákat és a totyogókat gyakran elkülönített, hozzájuk méretezett és extrán biztonságos hely várja, így nem fenyegeti őket az a veszély, hogy a nagyobbak esetleg elsodorják őket futtukban. A nagyobb gyerekek pedig csodavilágba érkeznek: mászótornyok, és -falak, csúszdák, alagutak, teremfoci – a lehetőségeket felsorolni is nehéz. Lássuk a főváros legkedveltebb játszóhelyeit!

Játszóház a bevásárlóközpontban

A nagyobb bevásárlóközpontok jó részében van a gyerekeket lekötő játszóház – már csak azért is, mert így könnyebb a családokat egy kis vásárlásra is becsábítani. A játszós program mellett valóban praktikus egy füst alatt elintézni a beszerzést is, ráadásul a hatalmas térben általában a nagyobb játékoknak, alagútrendszereknek is van hely. A Kölyökpark játszóház-láncnak több budapesti bevásárlóközpontban, például a Mammutban és az Árkádban is működik játszóháza, ahol légvárak, mászólabirintusok, csúszdák, labdamedencék és babajátszótér várják a gyerkőcöket és családjukat. Születésnapok lebonyolítására is kiválóan alkalmasak ezek a helyek.

Az Árkád mellett a Sugár bevásárlóközpontban is működik egy kedvelt játszóház. Bár az alapterülete nem óriási, minden megvan itt, amire egy örömteli délutánhoz szükség van, még teremfocizni is lehet. A babák számára itt is biztosítanak külön játéklehetőséget. A kamasz testvérek pedig a szomszédos bowlingpályán és a biliárdasztaloknál is szórakozhatnak.

A KÖKI terminál Kackac névre hallgató játszóháza hatalmas mászókakomplexummal, spirál- és kamikaze csúszdával, labdatengerrel, ballisztikus arénával, ugrálóvárral, illetve a babáknak való totyogóval és hempergővel csábítja a gyerekeket, és garantálja: itt olyan izomcsoportokat is megmozgathatnak, amelyeket a hétköznapokban alig használnak.

Játszóház gyerekeknek – és felnőtteknek

Az Újbuda Center hatalmas játszóháza, az Elevenpark több mint 3000 négyzetméteren várja a gyerekeket – és a felnőtteket is, mivel a játékelemek legnagyobb részét ők is használhatják. Vulkán, trambulin, ugrálóvárak, mászókák, csúszdák, de hullámvasút és sínen közlekedő járművek is vannak itt. A játszóház közvetlen szomszédja a kamaszkortól felfelé népszerű Cyberjump trambulinpark, ahol azok is folytathatják az ugrálást és az ügyességi játékokat, akik úgy érzik, már kinőttek a játszóházi élményekből.

Szintén hatalmas, 2500 négyzetméteres területen helyezkednek el a soroksári és dunakeszi Gyerekcenter játszóházak attrakciói: trambulinok, csúszdák, ugrálóvárak, focipálya, sőt, akár gokartozni is lehet. A szülők a biliárd-, csocsó- és pingpongasztaloknál, és a játékgépeknél kapcsolódhatnak be az időtöltésbe, vagy rendezhetnek felnőtt meccseket egymás közt.

A mama sportol, a kicsi játszik

Óbuda kedvence, a Csillagvár játszóház a sportolni vágyó szülőket is segíti, hiszen az épületben található fitnesz-terem vendégei számára az edzés ideje alatt kedvezményes gyerekfelügyeletet is biztosítanak. A játékbirodalom mellett 4 különterem is várja a gyerekzsúrra vagy születésnapra érkezőket. A szülinapost ráadásul a ház ajándékával is meglepik.

Játszóház és vadon egyszerre

A Récsei Centerben elhelyezkedő Kölyökvadon játszóház nagyon is komolyan veszi a nevében szereplő „vadon” jelzőt: él itt leguán, gabonasikló, leopárd gekkó, nyuszi, tengerimalac, az akvárium pedig színes halak otthona. Persze játékban sincs hiány, 1200 négyzetméteren labirintus, csúszdák, mászófal, légvárak és csúszópálya fogadja a gyerekeket, a babák számára pedig külön babahempergót tartanak fenn. Ha valaki netán megéhezne, az étteremben, és a játszóház közelében elhelyezkedő cukrászdában töltheti fel az energiaraktárait.

A MOM Park játszóházában is dzsungelhangulat uralkodik: Harimau, a kedves kistigris fogadja a betérőket, akik a mászókarendszer mellett a járműlabirintusban, a sószobában, a beltéri minifocipályán, a játékkuckóban, ha pedig picik, akkor a baba játszósarokban érezhetik jól magukat. A játszóház születésnapi különtermekkel áll az ünneplők rendelkezésére, a fotósarokban pedig remek emlékek készülhetnek.

Hatalmas plüss tigris és kalózhajó fogadja az Omszki-tó partján fekvő Fantasyland játszóház kisebb és nagyobb vendégeit. A kalóztanya mellett spirálcsúszda, ugálóvár, menő járgányok, mászólabirintus vezeti le az energiát, aki viszont inkább hercegnő lenne egy délutánra, az a Hercegnőszobában változhat át. A piciket külön babaszoba fogadja matatófallal, babahintával, gurulós állatkákkal, készségfejlesztő játékokkal, pihenőszékkel. Aki megéhezett, a büfében csillapíthatja az étvágyát.

Különleges játszóhelyek

A 15. kerületi Csodavár játszóház egyedülálló játéktér: ez ugyanis ez egyetlen inkluzív játszóház. Olyan egyedi tervezésű, különleges játékokkal és fejlesztő eszközökkel rendezték be, amelyben az átlagos és az eltérő fejlődésmenetű gyerekek is együtt kapcsolódhatnak ki. A Kő Boldizsár és csapata által megálmodott térben lehet többek közt léghajót, tengeralattjárót és időgépet vezetni, és játék közben észrevétlenül fejlődhetnek a gyerekek képességei.

A belvárosi Minipoliszban nem a klasszikus játszóházi játékokat találjuk, hanem különféle üzletbelsőket, televíziós stúdiót, rendelőt: a 3-12 éves gyerekek ugyanis itt azt próbálhatják ki, milyen például fogorvosnak, bolti eladónak vagy tévé-bemondónak lenni. A gyerekekre méretezett, valósághű életterekben számos foglalkozás rejtelmeibe beleláthatnak.

Szerzőnk: Csiki Judit, a Zöldsaláta self care életmódblog (https://zoldsalata.hu) alapító-szerkesztője