Zsebek a karnisra – ötletes tárolók a gyerekszobába

Zsebek a karnisra – ötletes tárolók a gyerekszobába

Minden gyerekszobában fontos, hogy ügyesen oldjuk meg a tárolást.
Az alábbiakban egy egyszerű, mégis igen kreatív megoldás leírását találjátok.
Bízunk benne, hogy az alapötletet felhasználva a Ti fantáziátok is megindul.
Zsebek_a_karnisra

Amit használtunk:

-függönykarnis, dupla soros, 160 cm
-asztalterítő, az alapnak – természetesen bármilyen megfelelő méretű anyag használható
-szalagnak, is asztalterítőből szabtunk ki csíkokat – itt is megteszi bármilyenmaradék anyag
-tipli és csavar a karnis rögzítéséhez

Lépések:

1.lépés – tervezés
Mindig jövök ezzel a tervezéssel, tudom, de az a helyzet, hogy mivel mindennek meg van a saját mérete, ezért ezt nem úszhatjuk meg ha saját készítésű projectbe fogunk. A tervezés ebben az esetben azt jelentette, hogy én és az anyukám, aki megvarrta a varrni valót, leültünk és felvázoltuk az elképzeléseket. Méregettünk könyvekkel, meg papírral, meg a karnis távolsággal és végül arra jutottunk, hogy:
Az alap anyagot (a zöldet) 140×55-cm-re vágjuk, plusz 1 cm a széleken
Erre jönnek majd a szalagok, amiket 12×70 cm-s csíkokból gyártunk.

2. lépés – az alap anyag kiszabása és leszegése
A terveket követve kiszabtuk az zöld anyagból (Cosy-at-home asztalterítő) a zsebes tárolónk alapját képező 140×55 cm-s darabot, majd leszegtünk a széleket.

Zsebek_a_karnisra2   Zsebek_a_karnisra3

3. lépés – karnisbújtató elkészítése
Ahhoz, hogy a tárolónkat a kétsoros karnisra tudjuk akasztani az egyik oldalon visszahajtottuk az anyagból 7 cm-t és levarrtuk, a végeket nyitva hagytuk. Ebbe a bújtatóba kerül majd a falhoz közelebbi karnis.

Zsebek_a_karnisra4
4. lépés – a keresztszalagok elkészítése
Egy másik színű anyagból vágtuk ki azokat a szalagokat amik körbe futnak a tárolón, és a külső karnisra akaszkodnak majd. A szalagok szélessége 5 cm. Az anyag, amiből doldozunk 12×70 cm.
A kivágott anyagot a visszáján (van ilyen szó?) össze kell varrni.
Majd ki kell fordítani, ehhez egy fakanál a legjobb célszerszám

Zsebek_a_karnisra5
5.lépés – vasalás
A szalagokat levasaltuk, hogy a varrás teljesen a hátoldalára kerüljön

Zsebek_a_karnisra6

6.lépés – a szalagokat és a zöld anyagot összevarrtuk
Először az anyag széléhez rögzítettük az szalagokat, úgy hogy a szalagot arra az oldalra varrtuk, ami a felakasztáskor majd befelé (tehát a két karnis közé) néz…merthogy ugye itt jön majd a csavar, amikor az egyszerű szalagokból egyszercsakakasztó fülek és körbefutó díszek lesznek.

Zsebek_a_karnisra7
Majd az egészet kiterítettük az asztalra, és visszahajtottuk a szalagokat kb 11, cm ráhagyással. Ezek lettek a fülek. Ezután az alap anyag közepén (merőlegesen a szalagra) és a két szélen hozzávarrtuk a szalagokat az alap anyaghoz.

Zsebek_a_karnisra8     Zsebek_a_karnisra9
Ezzel elkészültünk a varrott részekkel, kb 3 órát vett igénybe.

Jöhet apu és a karnis szerelés:

7. lépés – mérjük ki a karnistartó ávolságát és fúrjuk be a tipliket
A karnis, amit mi használtunk 160 cm hosszú.
A tároló, amit varrtunk 140 cm hosszú.
A karnistalp kb 5 cm átmérőjű.
Tehát, a két talp távolsága egymástól 150 cm.
Ahhoz, hogy a karnisunk vízszintes legyen, érdemes vízmértékkel ellenőrizni a jelöléseket egymáshoz képest.  Majd jöhet a fúró és a tiplik.
Tipp: hogy elkerüljük a fúrásból származó por lepotyogását tartsunk egy lapot a fúró alá.

Zsebek_a_karnisra10
8. lépés – karnistalp rögzítése a falra
A karnistalpon dugjuk át a csavart és csavarozzuk bele a tiplibe
Zsebek_a_karnisra12
9. lépés – a karnistartót rögzítsük a karnistalpba
Ehhez a tárolóhoz dupla karnist használunk, ennek a tartóját illeszük a talpba és rögzítsük a talphoz kis csavarral alulról, hogy ne csússzon ki.
10. lépés – a karnisokra húzzuk rá a tárolónkat.
A hátsó karnisra a bújtatós visszahajtott részt, az első karnisra edig a szalagokból hajtogtott füleket.
Zsebek_a_karnisra14

11.lépés – A karnisokat illesszük a karnistartóba
12.lépés – csavarjuk rá a karnis végzárókat
13.lépés- Elkészültünk!

Zsebek_a_karnisra17
Örüljünk, mutassuk meg a gyermeknek és pakoljunk bele valamit!
Elkészítési idő, az első tollvonástól a gyerek ölelésig kb 4 óra. Minden perce megérte.

 

Forrás: praktiker.blog.hu

MEGOSZTÁS