Vár minket az ovi! – Könyvajánlónk a könnyebb óvodai beilleszkedéshez

Bár éppen tombol az embert próbáló kánikula, a szülők és gyermekek fejében ott motoszkál már gondolat: hamarosan itt a szeptember, amivel együtt elérkezik az óvoda- és az iskolakezdés is.

Első körben azoknak szeretnénk most néhány könyvet ajánlani, akik most kezdik az ovit. Mivel minden gyerek és minden élethelyzet más, hiszen valaki hatalmas lelkesedéssel veti bele magát az ovis létbe, de akadnak szép számmal olyan gyerekek (és szülők) is, akiknek kicsit összeszorul a gyomruk a témától. Igyekeztünk sokféle könyvet összegyűjteni Nektek, és reméljük, hogy megtaláljátok köztük a Számotokra leginkább megfelelőt.

Hogy is lesz ez pontosan?

Liane Schneider: Bori óvodába megy

A Barátnőm, Bori – sorozat nagy segítség lehet szülőknek, hiszen Borival rengeteg dolog történik és pont olyan dolgok, mint velünk. És ha jól időzítjük a kis füzetek megvásárlását, pont akkor, mint velünk. J A sorozat első részében a főszereplő kislány, pedig éppen óvodába megy. Minő szerencse! Bori és anyukája segítségével egészen pontosan megtudhatod, hogyan is zajlik egy átlagos nap az oviban.

Finy Petra: Az ovi-ügy

A könyv első pár sora remekül összefoglalja a könyv teljes mondani valóját:

„Szia, Emma vagyok, és a tesó-ügy után megint el szeretnék Neked mesélni valamit. Erről az ovi-dologról lenne szó. Mert azért ez semmi annyira sima, mint azt gondolná az ember.” Finy Petra frappáns és rendkívül őszinte kiskönyvéből megtudhatjátok, hogy mik azok a dolgok az oviban, amelyek szuperek és mik, amik kevésbé azok. Melyek azok, amik problémákat okozhatnak, és mik azok, amik esetleg irigységet ébrezhetnek az otthon maradtakban. Ha van kedvetek bekuckózva diavetítőzni, akkor ne hagyjátok ki a könyvből készült diafilmet se!

Illeszkedjünk be…

Vadadi Adrienn könyvei

Ezeknek a könyveknek a különlegessége abban rejlik, hogy az írónő nem csak tapasztalt anyuka, hanem újságíró és óvónő is! Ezért olyan megnyugtató magabiztossággal és érzékenységgel az óvodában fellépő szituációkhoz, konfliktusokhoz, ami szokatlan ebben a témakörben. Két sorozatot is alkotott a témában.  Az egyik az Óvodás lettem! pici sorozat. Ezekben a könyvekben megismerkedhettek Majával, Ákossal, Dorcival és még sok kedves szereplővel. Az ő segítségükkel lehetőség van átbeszélni sok mindent az ovival kapcsolatban. Például: az első utat az óvodába, hogy hogyan zajlik ott egy ebéd, milyen lesz anya-apa nélkül ott maradni, illetve, hogy, milyen kavarodás lehet abból, ha összekeverednek az alvókák.

A másik sorozat Vadadi Adrienn tollából, óvoda témakörben az Ovis-mesék. Ezekben a történetekben a gyerekek már jó ideje élvezik az óvodás létet. A sorozat részeiben találtok olyat, ami az óvodai mindennapokról szól. Szó esik benne veszekedésről, kibékülésről. Elmeséli, hogy milyen is, ha valaki ballábbal indítja a napját és az is kiderül, hogy meg lehet e lesni a Mikulást. Szuper alkalom, hogy beszélgessetek a gyerekeitekkel, hogy náluk is úgy mennek-e a mindennapok, mint Leáknál.

A sorozat egyik darabja kifejezetten az ünnepekkel foglalkozik. Szerkesztőnk többször is „használta” kiscsoportos gyerekével, hogy előre átbeszéljék, hogy mit is ünneplünk például március 15-én, illetve mi várható az óvodában húsvétkor.

Egy könyv pedig nyári táborozásról szól, amit az óvó néni tart a kertjében, Hamival és Zsomborral. A nagy nyári melegben ez is kifejezetten üdítő olvasmány! Szerkesztőnk kislánya már nem egyszer számon kérte anyukáját, hogy őt miért nem íratta be A Palacsinta tábor-ba…

Hosszabb utakhoz, esős délelőttökhöz jó szívvel ajánljuk, a Leszel a barátom? c.  könyvből készült hangos könyvet is.

 

Érzékenyebb lelkűeknek

Tamás Zsuzsa: Kicsi Mimi és a Kökény ovi

Ezt a könyvet azoknak ajánljuk kifejezetten, akiknél a szeptemberi ovikezdést nem az izgatott várakozás előzi meg, hanem inkább szorongás. Kicsi Mimi is pont így van ezzel, nem elég, hogy elköltöztek, de még óvodába is kell járnia. Nem szeretne, fél és szomorú. De remélem, nem haragszotok meg érte, ha elmondom, hogy a történet vége happy end lesz. Nagyon kedvesen és empatikusan megírt történetek sok kisgyereknek segítettek már. Szerethető, kedves és nagyon gyerekbarát mese!

 

Klasszikusok

Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Valószínűleg nincs szülő, aki ne ismerné Janikovszky fantasztikus humorral átszőtt történeteit, az a kötet pedig alig várja, hogy lekerüljön a polcról. Hiszen ebben a könyvben a világot egy óvodás szemszögéből ismerhetjük meg. Ami persze roppant szórakoztató, hiszen az írónő humora utánozhatatlan, olyan kedves megértéssel ír a gyerekekről, hogy szinte kedvünk lenne újra óvodásnak lenni!

 

Szerzőnk-szerkesztőnk: Fejős Panni