Tíz tény a finn oktatási rendszerről – ez a titkuk

A finn diákok a PISA-felméréseken mindig dobogós helyezést érnek el, egy magáncég által készített friss kutatás szerint pedig egyenesen a legjobban teljesítő tanulók a világon. Hogy mi a titkuk, az kiderül a Business Insider listájáról.

  1. A finn gyerekek legkorábban hétévesen kezdik az iskolát.
  1. Az első hat évben nincs osztályzás, és házi feladatot is csak elvétve kapnak a diákok.
  1. A gyerekeket nem szegregálják, a különböző képességű diákok együtt tanulnak – talán ennek köszönhető, hogy Finnországban a legkisebb a különbség a legjobb és leggyengébb tanulók között.
  1. A gyerekek harminc százaléka egyénre szabott szakértői segítséget kap kilencedikes koráig.
  1. A diákok 93 százaléka leérettségizik, kétharmada pedig továbbtanul a középiskola után.
  1. A természettudományi órákat csoportbontásban tartják, így több lehetőség van kísérletezni.
  1. Az általános iskolások összesen 75 perc szünetet kapnak naponta az órák között (az amerikai gyerekek mindössze 27-et).
  1. A tanárok a friss diplomások legjobb 10 százalékából kerülnek ki. Naponta maximum 4 órát töltenek az osztályteremben, heti két órában pedig továbbképzésen vesznek részt.
  1. A kezdő pedagógusok fizetése 540 ezer forint (2008-as adat), és a tanárok ugyanolyan megbecsült tagjai a társadalomnak, mint az orvosok és a jogászok.
  1. Az iskolarendszer 100 százalékban állami finanszírozású, vagyis ingyenes.

 

Forrás: eduline.hu