Amennyiben megtanítjuk gyermekeinket megfelelően fogat mosni, egy életre szóló befektetést teszünk az egészségükbe. Rajtunk, szülőkön múlik, hogy segítsük őket a megfelelő foghigiéniában, ami egészséges fogakat eredményez, mert ez hozzátartozik az egészségünkhöz. Amennyiben a gyerekek fogtisztítása játékos, akkor nyertünk. Az elmúlt hónapban ötven 6 éven felüli kisiskolás kapott lehetőséget a Profimed Magyarországtól, hogy a Supito és Lisak professzionális szónikus fogkefét teszteljék. Mi pedig eláruljuk, mennyire elégedettek a fogkefével.
Először is arra voltunk kíváncsiak, hogy miért döntöttek úgy a gyerekek és szüleik, hogy jelentkeznek a tesztelésre és kipróbálják a fogkefét
Válaszok:
„Azért döntöttem úgy, hogy jelentkezem a tesztelésre, mert kislányom már régóta szeretett volna ilyen szuper fogkefét és épp gondolkoztam rajta, hogy milyent lenne érdemes venni. Láttam ezt a lehetőséget facebookon és úgy voltam vele, hogy jelentkezem, megpróbálom.„ (Georgina)
„Azért döntöttem a tesztelés mellett, mert a fiam nagyon vágyik egy elektromos fogkefére.„ (Alexandra)
„Még sosem próbáltunk ilyen fogkefét, tetszik, hogy világít és rezeg.” (Szilvi)
„Eddig hagyományos fogkefét használt a kislányom, ezért szerette volna kipróbálni.” (Zoja)
„A család többi tagja mind elektromos fogkefét használ. Dorián is régóta vágyott rá!” (Éva)
„7 éves kisfiamat állandóan motiválni kell a fogmosásra. Ezt a fogkefét izgalmasnak tartottam és reméltem, hogy ő is lelkesebben fog fogat mosni. Ez eddig szerencsére bevált. :)„ (Bea)
„Kisfiam imád fogat mosni és szeretünk új dolgokat kipróbálni.” (Zsuzsi)
„Korábban vásároltunk oszcilláló mozgású fogkefét, akkor gondolkodtunk a szónikus fajtán is, úgyhogy ez remek alkalom volt a kipróbálásra. „(Mariann)
„A kisfiam már régóta szeretett volna egy elektromos fogkefét. Én nem voltam meggyőződve arról, hogy feltétlenül szükséges egy gyereknek. Ez egy jó lehetőség volt kipróbálni.” (Kati)
„Mert az én gyermekeim sem rajonganak a fogmosásért.” (Edit)
„A kislányom most is használ elektromos fogkefét és szerettem volna vele kipróbáltatni egy másik típust.„ (Veronika)
„Tetszik a formája és a mérete.” (Bernadett)
Kíváncsiak voltunk arra, hogy a gyerekeknek mi tetszett a legjobban a fogkefében?
„Sokkal puhább, mint az előzőek, amiket használt a kislányom. Nem sérti az ínyét.„ (Georgina)
„Tetszett neki, hogy világít és elmondása szerint olyan érzés volt a használata, mintha masszíroznák a száját:-)))” (Betti)
„Természetesen az hogy világít. A fogmosás az elején még le is kapcsolom neki a lámpát a fürdőszobában és nagyon élvezi, hogy ő az egyetlen fény. :)” (Kati)
„Könnyű, és nem nagy méretű.” (Judit)
„Világít fogmosás közben.” (Bernadett)
„Legfőképp, hogy színesen világít, de amúgy minden. Imádja.” (Viktória)
„A legjobban az, hogy világít.” (Tímea)
„A világítás.” (Éva)
„Az, hogy világít és természetesen, hogy rezeg. Illetve a rókás minta.” (Márta)
„A színváltós fény tetszett neki a legjobban.” (Katalin)
„Villogó fények és a rezgő fej.” (Judit)
„A színváltó mód, az, hogy világít és a rezgést is nagyon élvezte.„ (Tünde)
„A színe és hogy bizsergető érzés vele fogat mosni.” (Judit)
Az anyák 99%-a elégedett volt a tesztelt Supito és Lisak fogkefével, megfelelt az elvárásainak.
Hogyan látták a Supito és Lisak fogkefe sörtéit a gyermekük korábban kipróbált/használt fogkefe sörtéhez képest?
„Sokkal puhább, mint az előzőek, amiket használt a kislányom. Nem sérti az ínyét.„ (Georgina)
„Sokkal alaposabb.” (Henrietta)
„Jóval puhább és halkabb.” (Melus)
„Puhább volt a feje, mégis alaposan meg tudta mosni a fogait vele.” (Renáta)
„A gyerekek számára élmény így a fogmosás egy hagyományos fogkeféhez képest! Várja az alkalmat mikor moshat újra fogat vele! Alaposabb is a tisztítás vele! :-)” (Bea)
„Elég strapabírónak tartom. Nem szálasodik nem esik ki a sörtéje és nem amortizálódik olyan gyorsan.” (Judit)
„Szívesebben használta, mint a korábbi elektromos fogkeféket.” (Katalin)
„A kisfiamnak nagyon tetszett. Pont megfelelő puhaságú a sörte.” (Klára)
„Méretarányos, erős amennyire kell, alapos.” (Mária)
„Nagyon jó.” (Zsuzsa)
„Sokkal puhább sörtékkel rendelkezik, de ez is tökéletesen tisztít. A fehér fényű világítás viszont nagy előnyt jelent, hiszen könnyebben észrevehető a még tisztítandó rész.” (Noémi)
„Kisfiam elmondása szerint erősebb, mint egy normál médium fogkefe sörtéje.” (Ildikó)
Mit változtatnának a Supito és Lisak fogkeféken?
„Semmit nem változtatnék rajta! Ez így szuper ahogy van. :)„ (Georgina)
„Nem tudok ilyet mondani.„ (Zsuzsanna)
„Semmit! Minden tetszik a kisfiamnak benne!:-)” (Renáta)
„Nem változtatnék rajta.” (Mária)
„Egyelőre csupa pozitív tapasztalatunk van vele. Talán több színvariációban is elérhető lehetne.” (Éva)
„Elem helyett akku + dokkoló, amin keresztül tölthető lehetne.” (Adrienn)
„A markolat színét. Zöld vagy kék jobban tetszett volna.” (Kati)
„Igazából semmit.” (Bea)
„Semmit.” (Anna)
„Ha változtatnék valamin, talán, hogy tölthető legyen, ne csak elemes. „(Veronika)
„Nem változtatnék rajta.” (Tünde)
Ajánlaná barátainak a készüléket?
„Mindenképpen fogom ajánlani. Kislányom nagyon szereti. „ (Georgina)
„Természetesen igen!” (Klári)
„Mindenképpen.” (Katalin)
„Igen.” (Zsuzsa)
„Igen mindenképp.” (Mira)
„Igen.” (Gréti)
„Igen.” (Kata)
„Igen, az eddigi tapasztalatok alapján.” (Judit)
„Igen ajánlanám és fogom is, hiszen nagyon tetszik a gyermeknek. Élvezet számára a fogmosás.” (Tünde)
„Igen, abszolút. Gyermekemnek élményé teszi a fogmosást, és alaposan tisztítja a fogacskákat.” (Zsuzsanna)
Nagy öröm volt számunkra, hogy a tesztelők 100%-a ajánlaná a Supito és Lisak szónikus fogkefét barátainak
Amennyiben benneteket is meggyőztek az eredmények, szeretnénk kedveskedni mindenkinek egy bónusz ajándék kóddal, mellyel most 10% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg a Supito és Lisak szónikus fogkeféket. Amennyiben kisebb gyerkőcöd van, ajánljuk a korábbi tesztelésen kiválóan tesztelt Bob és Bobek fogkeféket is.
Kedvezménykód: SUPITO10
A kód érvényessége: 2022.11.30.
Amennyiben többet szeretnél megtudni a Profimed márkáról, filozófiájáról vagy termékeiről, látogasd meg webhelyüket a www.profimed.hu weboldalon vagy kövess minket a Facebookon vagy Instagram felületünkön.