Szeptemberre készül a család

Bármennyire is jól telt a nyár, lassan újra itt az óvoda, iskola, vissza kell állni a kötelezettségekkel teli, feszesebb menetrendre. De vajon hogyan lehet megkönnyíteni a gyerekek számára az átmenetet, hogy ne érje őket sokként a szeptemberi váltás?

Vásároljatok együtt

Az iskolaszerek megvásárlása már a készülődés hangulatát sugallja, így a gyerekek is  megkezdik az átállást a szeptemberi üzemmódra. Ha kényelmesebb és gyorsabb egyedül vásárolnod, akkor pakoljátok ki együtt a bevásárlókosárból, rendezgessétek el az új iskolaszereket, hagyd már augusztusban ismerkedni velük a gyerekeket. Az óvodások esetében az új óvodai felszerelés, a benti cipő, a fogkefe, esetleg egy új alvómaci töltheti be ezt a szerepet.

 

Rendezzétek el a tanulósarkot

Lassan itt az idő, hogy a tavalyi könyvek, füzetek, ceruzák átadják a helyet az újaknak. A selejtezésben, rendrakásban a gyerekek is segíthetnek, ez szintén a mentális felkészülést támogatja. Természetesen mindenkinek más módszer válik be, de anyaként nem vagyok híve annak, hogy a megkérdezésük nélkül döntsek a gyerekek holmijáról – nem tudhatom, nem fűződik-e valamilyen nagy jelentőségű iskolai emlék ahhoz az ötcentisre kopott ceruzához, amit gondolkodás nélkül kidobnék. Jobb, ha ők határoznak erről, így nem utolsó sorban azt is megszokják, hogy időnként bizony selejtezni kell, és ezt nem teszi meg helyettük más.

 

Beszéljetek a tananyagról

Természetes, hogy a nyári pihenés során mindenkinek megkopik kissé a tudása. Nem is arról van szó, hogy szigorú menetrend szerint át kellene ismételni a tavalyi anyagot, de amikor előkerülnek a régi könyvek, nyugodtan fel lehet lapozni őket, és beszélgetni egy keveset arról, mit is tanultak az előző évben. Az ovisoknál a színezőket, készségfejlesztő füzetkéket, a kedvenc könyveket lehet ugyanígy átnézni, de a kedvelt mondókákat, dalokat is fel lehet eleveníteni. A kötelező olvasmányokról is beszélhettek, legalább idejekorán kiderül, ha esetleg valamelyik kimaradt a nyáron. Természetesen ezzel nem kell több órát eltölteni, már 10-15 perc is sokat számít a hangolódáshoz.

Beszélgessetek a nyárról

A nyári vakáció lezárását az is segíti, ha megbeszélitek, mi is történt ez alatt a pár hónap alatt. Mi volt a legnagyobb élmény, volt-e benne egy kis unatkozás is, mire emlékeznek, mit szeretnének ugyanígy és mit másként jövőre.

 

Jöjjetek össze a barátokkal

Nyár végén a legtöbb iskolásnak és óvodásnak a barátai hiányoznak a legjobban. Szervezzetek meg valamilyen összejövetelt, ahol kötetlenül, órán kívül újra láthatják egymást a kis barátok. Még csak az sem kell, hogy valaki gyerekpartit szervezzen a lakásában, a játszótér is kiváló hely az élmények elmesélésére.

 

Alakítsátok ki a napirendet

Nem gondolom, hogy több hónapra volna szükség ahhoz, hogy a gyerekek újra átálljanak a korán kelésre és a feszesebb menetrendre – az persze gyerektől függ, hogy az utolsó egy hét is elég erre, vagy picit korábban kell elkezdeni a felkészülést. Lassan, fokozatosan térjetek vissza az iskola- és óvodaidőben megszokott lefekvési időre és ébresztőre.

 

Zárjátok le a nyarat!

Az évnyitó előtt vagy után iktassatok be egy kis nyárzáró családi szertartást. Ez lehet egyszerűen egy közös, ünnepi fagyizás, egy nagy beszélgetés, társasjátékozás, egy közös séta valamilyen jó helyen, vagy bármi, amit el tudtok képzelni. Ezután pedig indulhat az új év!

 

Szerzőnk: Csiki Judit, a Zöldsaláta életmódblog alapító-szerkesztője