Nyári higiénia: most még fontosabb, hogy vigyázzunk magunkra!

Ahogy nyit a világ, egyre több jel mutat arra, hogy a családi vakáció nem marad el. Persze egy döntés sem olyan egyértelmű, mint korábban: lehet, hogy más, közelebbi úticélt választunk, lehet, hogy más szálláshelyre szavazunk, mint eddig. Egyvalami azonban biztos: a járványhelyzetben érvényes szabályok utazáskor még nagyobb szerepet kapnak. A nyári higiénia most olyasvalami, amit nem lehet félvállról venni. De mire érdemes figyelni utazás közben?

Bár a szabályok enyhülnek, és egyre szabadabban utazhatunk, a vírus nem szűnt meg létezni. Így érdemes a nyári higiénia szabályaira az eddigieknél is jobban odafigyelni, hiszen most nem csak a szokásos, ismert utazási betegségektől kell megóvnunk a családot. De vajon mit tehetünk, hogy lehetőleg egészségesek maradjunk?

Kézmosás mindenek előtt

Eddig sem volt haszontalan, ha a saját szappanunk és törölközőnk velünk volt utazás közben, most azonban szinte létfontosságú. Ha valahol a mellékhelységet használjuk, a legjobb, ha a saját szappanunkkal mosunk kezet, és a saját törölközőnkben töröljük szárazra. Nem kell feltétlenül textil törölközőt hordanunk, egy saját papír zsebkendő is elég lehet. Ha viszont a környezetre is odafigyelünk, akkor mégiscsak jobba textil, feltéve, hogy rendszeresen mossuk.

A kézfertőtlenítő alapfelszerelésnek számít

Ha viszont nincs lehetőségünk a szappanos, folyó vizes kézmosásra, akkor jöhet a kézfertőtlenítő zselé. Lehetőleg minden olyan helyzet után fertőtlenítsük a kezünket, amikor olyasmit fogtunk meg, amit előttünk mások is összefogdoshattak: kilincsek, pénz, étlap – csupa olyasmi, amin megülhetnek a kórokozók. A fertőtlenítő zselé vagy kendő arra is jó, hogy tárgyakat fertőtlenítsünk vele, például a frissen vásárolt ásványvizes vagy üdítős palackot.

A maszk is a nyári higiénia része

Ha zárt térben tartózkodunk, tehát tömegközlekedünk, múzeumba megyünk, mindenképp érdemes maszkot viselni. Nem kényelmes, melegít, és a beszédünket is megnehezíti – ez mind igaz, viszont ettől sokkal súlyosabb dolgoktól védi a viselőjét is, és másokat is. Épp ezért nem érdemes mellőzni. Ráadásul a maszk tagadhatatlan előnye, hogy ha rajtunk van, nem piszkáljuk az arcunkat, ami szintén a nyári higiénia fontos szempontja.

Válasszuk a szabad teret

Ezen a nyáron jó ötlet, ha az úticélunk minél ritkábban lakott, és minél ritkábban látogatott szabad terület. A strandokon, tengerpartokon valószínűleg a hatóságok fogják ellenőrizni a másfél méteres védőtávolság betartását, a hegyekben, a kiránduló-ösvényeken viszont eleve kevesebb az esélye, hogy zsúfoltságba botlanánk. Sajnos ez a nyár nem a tömegrendezvények és a zsúfolt turistacélpontok legjobb nyara lesz, ezt tudomásul kell vennünk.

Mit ehetünk?

Azt egyelőre nem mutatták ki a kutatások, hogy a koronavírus a vendéglátóhelyeken felszolgált vagy a házhoz rendelt étellel is terjedne, de ha lehet, inkább olyan ételt fogyasszunk házon kívül, amit jól átsütöttek és forrón tálalnak. Vagyis a lángosról, a frissen sült halról, a pizzáról, a forró főtt kukoricáról nem kell lemondanunk. A gyümölcsöt, a zöldséget alapos mosás után fogyasszuk el. Az is megoldás, ha a rövidebb kirándulásokra otthon csomagolunk ételt – ilyenkor már csak a kezünk alapos megtisztítására kell ügyelnünk a nyári higiénia jegyében.

Szerzőnk: Csiki Judit, a Zöldsaláta életmódblog (https://zoldsalata.hu) alapító-szerkesztője
Fotók: freepik.com

MEGOSZTÁS