Németországi biztonságos, családos utazási ötletek – 3. rész

A jelenlegi helyzetben sem kell lemondanunk a külföldi családi nyaralásokról, például, ha az őszi hajrá előtt kettesben szeretnénk még utazni, feltöltődni. De a gyermekeseknek sem kell lemondani a közös, élményekkel teli utazásokról, így például Németország gyönyörű világvárosainak izgalmas felfedezéséről, mert az általunk ajánlott lehetőségek mind pároknak, mind a családoknak igazán vonzóak, örömteli kikapcsolódást biztosítanak.

Azt viszont bátran állíthatjuk, hogy a kiszámíthatóság az elmúlt hónapokban még inkább felértékelődött. Mi pedig utánajártunk azoknak a német desztinációknak, helyeknek, ahol aktívan tudtok kikapcsolódni, hiszen maximálisan felkészültek a fogadásotokra, mind higiéniai, mint biztonsági szempontokból.

A legjobb szívvel ajánljuk nektek, hogy fedezzétek fel a kiemelkedő alkotásokkal teli, gyönyörű történelmi városokat, hiszen a legszebb látnivalók közé tartoznak, amit az ember és a természet ránk hagyott, így valóban méltán kerültek fel az UNESCO-Világörökség listájára. Az ország 2000 éves történelme jelentős nyomokat hagyott. A lenyűgöző emlékművek, városok, sőt még ipari létesítmények és rendkívüli természeti tájak közül 46-ot nyilvánított Németországban az UNESCO a világörökség részévé.

Fotó: DAM_Bamberg_UNESCO
Fotó: DAM_Koln_Dom, Germany, North Rhine-Westphalia, Cologne – View over Cologne city center with Cologne Cathedral and Hohenzollern bridge over the Rhine river

Az alábbi linken megtaláljátok mindazokat a helyeket, amiket kitűzhettek úticélotokként:

https://www.germany.travel/hu/varosok-es-kultura/unesco-vilagoeroeksegek/unesco-vilagoeroekseg.html

Fotó: DAM_Kassel_Wilhelmshohe_3_UNESCO Welterbe Bergpark Wilhelmshöhe, Aquädukt, Kassel, Hessen, Deutschland

Szászország tartományi fővárosa Drezda barokk köntösben pompázik. Itt aztán rengeteg a felfedezni való – a kultúra szerelmeseinek kihagyhatatlan ez a város!

Fotó: DAM_Dresden_Elbufer

A mesék Németországban valóra válhatnak

A csodák világa csak rátok vár, kastélyok, parkok és kertek csalogatnak romantikus utakra, csodálatos felfedezésekre, ahonnan visszatérve garantált lesz a „mikor térünk vissza újra?”-életérzése.

Felsorolni sem könnyű, mi mindent tervezünk mi is meglátogatni, kezdve Bajorország álomkastélyainál, a Neuschwanstein és Herrenchiemsee kastélynál, vagy a Burghauseni várnál, Münchenben az Angol Kertnél, vagy a Fürst-Pückler- Park Bad Muskau-nál.

Fotó: DAM_München_EnglisherGarten Germany, Bavaria, Munich – English Garden

Minden korszakból és stílusból találunk páratlan felfedeznivalókat az összes német tartományban és régióban. Ti is megtapasztalhatjátok, hogy valóban olyan, mint a mesében, mégis igaz.

Ismerd meg a mesék kastélyait és várait!  Bemutatunk nektek néhány kiemelt kastélyt Németország nyugati részéről.

Fontos tudni, hogy számos kastélyt és kertet privát lakóhelyként és menedékhelyként építettek. Építészetükben a német történelem híres vezetőinek élete és családtörténete tükröződik vissza.

A mai UNESCO-Világörökség, a Muskaui Park létrehozása a „Zöld Herceg“, Pückler-Muskau herceg egyik angliai utazásának köszönhető. A Neuschwansteini kastélyt Bajorország királya, II. Lajos építtette Richard Wagner tiszteletére – a király trónfosztása és tragikus korai halála miatt a kastély befejezetlen maradt. Sok ehhez hasonló történet szövi körül Németország nemesi kastélyait és palotáit.

Egyedülálló a világon: a Wilhelmshöhe-kastély az azonos nevű 240 hektáros hegyi parkkal közösen az észak-hesseni Kassel városában egy egyedülálló összművészeti alkotást képez, amely tökéletes harmóniában egyesíti a kultúrát, a természetet és a kertépítő művészetet. Nemcsak Európa legnagyobb hegyi parkja ez – hanem igazán megérdemelten szintén UNESCO-világörökség is!

Fotó: DAM_Kassel_Wilhelmshohe_2_UNESCO

Látogatásaitok előtt érdemes tájékozódni az általatok kiválasztott kastélyok saját honlapján, ahol meg tudjátok nézni az adott helyszín nyitvatartását is, mert sok helyen előre regisztrálni kell.

Érdekesség: a németországi Utting am Ammersee közelében lévő mezőn hozta létre Beethoven portréját egy bajor család, amivel a zeneszerző születésének 250. évfordulója előtt szeretnének tisztelegni.

A főként napraforgó- és kukoricaföldön létrehozott alakzat nagysága miatt csak madártávlatból látható megfelelően, de a rajzolat labirintusként is működik.

Fotó: DAM_Bonn, Beethoven_2 Beethoven JubilŠums Gesellschaft mbH, Beethoven Bonn; Sonja Werner; Fotografie

Az alábbi, folyamatosan frissített oldalon pedig az egyes tartományok korona helyzetéről/szabályairól is érdeklődhetünk:

https://www.germany.travel/en/ms/dreams-become-reality/dreams-become-reality.html

Érdemes tehát felfedezni a német desztinációkat annak is, aki már azt hiszi, hogy minden tartományát ismeri, hiszen nagyon sok új élmény tartogat és fizikailag és szellemileg is feltöltődve vághatunk neki újra az év hátralévő időszakának.

További információkat az alábbi csatornákon is találtok:

www.facebook.com/nemetorszag.travel

www.instagram/germanytourism

www.twitter.com/germanytourism

www.youtube.com/germanytourism

Forrás és fotók: Német Turisztikai Hivatal (DZT) Magyarországi Képviselete

Promóció

MEGOSZTÁS