Mommy Mia Box: meglepetés anyának és a pindurkáknak

Egyik kedves bloggerünk, Vanessza írását ajánljuk figyelmetekbe. Blogja elindítását az írás szeretete mellett az ihlette, hogy már fiatalon (28 évesen) betöltheti a feleség és a kétgyermekes anyuka fantasztikus szerepét. Igencsak szereti a családos élet mozgalmas napjait, örömeit, nem a csüggedés embere, hanem a mindig megújuló, kreatív, problémamegoldó anyukáé, aki a gyermekeit úgy navigálja, hogy példát is vehetünk róla. Erről Ti is meggyőződhettek írásaiból. Inspiráló személyisége áthatja beszámolóit, és állítja, hogy van élet a családalapítás után is!

Ezúttal a Mommy Mia Box-ot tesztelte, lássuk hát, mit is tartalmaznak a Mamiknak és gyerekeknek szóló igazán meglepi-dobozok:

A Mommy Mia Box megálmodóinak, Katának és Diának jóvoltából hozzánk is megérkeztek a 2017-es, tavaszi kiadású Mini, és Ovis meglepetésdobozok.

Izgatottan vártam megérkezésüket, hiszen a Mommy Mia Boxok összeállításakor, nemcsak a picikre, hanem az anyukákra is gondoltak!

Úgy hiszem,“hiába” vagyunk felnőtt édesanyák, a meglepetésre való izgalmas várakozásból sosem nő ki az emberlánya! Ezzel – azt gondolom- nincsen semmi gond, SŐT ez hozzátartozik a bennünk lakozó gyermekies, játékos lelkülethez, amely még inkább segít, hogy a kisgyerekeinkkel belefeledkezhessünk, a közös játékok kalandos világába.
Szeretném pár mondatba bemutatni, a Mommy Miát, ha valamelyikőtök esetleg még nem ismerné. Két anyuka, Kata és Dia a Mommy Mia brand “szülei”. Tudatosan írok brandet, hiszen a Mommy Mia nem kizárólag az izgalmas megleptés Boxokról szól. Ez az egyik szépsége, de van egy másik is, aminek célja az anyuka közösség létrehozása, építése, megmozgatása. Ez utóbbit, találkozók, nyereményjátékok, blogbejegyzések, Mamatáborok szervezésével erősítik – hiszen, minden anyukának jólesikha új barátságokat, ismerettségeket köthet sorstársaival. (ha a sorsközösség eddig ez nem jutott eszetekbe, akkor hasfájás, vagy fogzás idején tuti eszetekbe fog)

Tehát visszakanyarodva az eredeti gondolatmenethez, izgatottan bontogattuk a dobozokat mind a hárman. A felfedezett kincseket, pedig csillogó szemekkel csodálták a kislányok.

Külön öröm számomra (és azt gonolom, hogy sok anyuka számára szintén), hogy 3 korosztály közül lehet választani, amikor megrendeljük a dobozt. Így “nem nyúlunk mellé”, biztosan a csemeténk korosztályának megfelelő meglepetésekre lelünk a doboz mélyén. Nyilván itt most írhatnék arról, hogy a doboz milyen szép, igényes kivitelezésű, de ez a gyerekeket nem igazán érdekli. Ők a tartalomra röppentek rá – habár pár nap elteltével, maga a Mommy Mia doboz is hasznos járművévé vált a tömérdeknyi szőrösállatnak.

A dobozokban egy kísérő prospektust is találhatunk, amelynek segítségével megismerkedhetünk a meglepetésekkel, tervezőik céljával. Ez a prospektus értékes kuponokat is tartalmaz, továbbá egy kedves rövid mesét.

A Mini és az Ovis dobozban is volt 1-1 Veru egyedi, kisszériás képeslap, amelyeket többféleképpen felhasználhatunk Akár képeslapnak, akár születésnapi köszöntőnek, vagy bekeretezve kedves dekorációnak a gyerekszoba falára.

A Fabulaszappan babaszappanja, és krémdezodorja volt a következő márka, amivel mindkét dobozban megismerkedhettünk. A Fabulaszappan kifejezetten a legkisebbek érzékeny bőréhez lett kitalálva, teljesen természetes anyagokból. Tápláló növényi olajok, vajak, gyógynövénykivonatok felhasználásával megalkotva.

Krémdezodorjára szintén a természetesség jellemző, segít a nedvesség megkötésében, anélkül, hogy elzárná a verejtékmirigyeket. Plusz előnye, hogy nem hagy foltot a ruhákon.

A Mini dobozokban, a fentebb említett termékek mellett megismerkedhettünk a CaoNatur Baby babatestáplóval – hogy a bébikozmetikumoknál maradjuk. Újszülött kórtól használható babatestápolója, allantoin, shea vaj és búzavirág kivonatú tartalmának köszönhetően hidratálja a kisbaba bőrét, feltöltve vízraktárait, és megóvva a külsö környezeti hatásoktól. A testápolás nemcsak télen fontos, amikor a fagy kicsípi a kezecskét, és a pirospozsgás pofit, hanem nyáron is. Főleg, ha a csemeték szeretnek a vízben lubickolni.

Csodaszép designer termékkel találkoztunk a Masnicollection jóvoltából. A pihepuha háromszög sál, nagyon szép színes-csillogós leveles mintával készült. Attól függően, hogy hogyan szeretnénk, viselhetik kendőként, vagy fejpántként a kishercegnőink.

Móna Manó Meséit azonnal elkellett olvasnom, ahogyan észrevették a gyerekek a dobozban. Nagyon szeretik a meséskönyveket, aminek én nagyon örülök! A SzóKiMondóka, pedig igyekszik a mesekönyv olvasást az évszakok, színek, testrészek alapvető fogalmainak megismerésével tanulságosabbá tenni.

Az Ovis dobozban, ugyancsak a SzóKiMondóka gondozásából létrejött, húsvéti színező, és foglalkoztató füzet bújt el. Játékos szókeresőivel, logikai feladataival hangolja rá az óvodás korosztályt, a húsvét ünnepére.

100% pamut, mini törölközővel lepett meg a Monello Baby&More. Ennek, a kompakt méretű törölközőnek, nyáron nagy hasznát vehetjük, a szabadtéri játékok során, hiszen mérete megengedi, hogy könnyedén, bármikor magunkkal vihessük.

A Sorgen Fresser által készített, Gondevő kulcstartóval már a boltokban találkoztam korábban, úgyhogy nem volt ismeretlen számomra. Habár mi máshogyan oldjuk meg az esetleges félelem-szorongás kérdéseket, mulatságos kiegészítőül szolgálhat, akár a hátizsákra felcsiptetve.

Az egyik legnagyobb örömöt: az ultracuki nyuszis gymbag szerezte, ami tökéletesen illeszkedik a minik hátára – természetesen szigorúan úgy, hogy a lehető legtöbb játékkal legyen megtömve.

Köszönjük a Mommy Mia Box “szüleinek”, és mini támogatóinak a meglepetésdobozokat! Egyúttal azt is, hogy ezekkel a Boxokkal nemcsak a kiscsemetéknek, és a szüleiknek járnak a kedvükben, hanem segítséget nyújtanak a magyar tervezőknek is, hogy minél többen megismerkedhessen a munkájukkal, ötleteikkel, és beleszerethessenek azokba.

Ui.: Köszönöm a kézzel írott levelet, olyan ritkánkap az ember ilyesmit!

Forrás: bolvariablog.blogspot.hu

MEGOSZTÁS