Nem érdemes a négy fal között maradni ősszel sem. Amikor csak tehetjük, kiránduljunk a színpompás őszbe, annyira hívogató az aranyfényű napsugár, az ezerszínű fák látványa és a lábunk alatt zörgő száraz avar hangja. Tudtátok, hogy boldogsághormonok rejtőznek az őszi avarban? Nézzétek csak a gyerekeket, milyen önfeledt örömmel tudnak játszani a lehullott levelek közt! Közben, Ti felnőttek, érezzétek meg az avar illatát, túrjatok bele jó alaposan és szagoljátok meg ezt a páratlanul gazdag illatot, ami a japán sinrin yoku – erdőfürdő – kutatók szerint is gyógyító hatású.
Még számtalan érvet tudunk felsorakoztatni az őszi kirándulások mellett, ilyen az életfontosságú D-vitamin gyűjtése az őszi napfényben, a relaxáció a hétköznapi stressz után, a szabad mozgás öröme, a gyerekekkel töltött közös idő élménye. Már egy-egy délutáni kirándulás vagy hétvégi egynapos kimozdulás is csodát tesz, fogadjátok el az őszi természet hívását Budapesten is, hiszen sok-sok izgalmas családi kirándulóhely közül válogathattok.
Kicsikkel vagy babakocsival becélozhatjátok az arborétumokat, parkokat és a Margitszigetet, a nagyobbakkal pedig már a hegymászás, erdőjárás és szurdokséta is bevállalható.
Íme néhány ötlet az őszi természet felfedezésére Budapesten
Hármashatárhegy
A Hármashatárhegy számtalan látnivalóval vár kicsiket és nagyokat: erdei játszóterek, a régi Árpád kilátó és a modern Guckler Károly kilátópont, a Jane Goodall-tanösvény, a Vörös-kővár, a Gercse kápolna, a siklóernyősök látványa megannyi élményt ígér.
Budai Arborétum
A Móricz Zsigmond körtértől 5 perces sétával megközelíthető arborétum az őszi időszakban 8.00 – 16.00 óra között várja a látogatókat. A 19. század végén alapított botanikus kert tematizált kertekkel és tanösvényekkel ejti csodálatba a természet szerelmeseit. A „Legszebb lombú és termésű fák, cserjék és évelők tanösvénye” például az ősz összes káprázatos színét felvonultatja, de az ország egyik leggazdagabb arborétumában közel kétezer fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt találunk.
https://budaiarboretum.uni-mate.hu/home
Remete szurdok
Leggyorsabban Budapest-Máriaremete kegytemplomától a kéktúra útvonalán juthatunk el a közel 5 km hosszú szurdokba, ami 1974 óta természetvédelmi terület. A völgyön keresztülvezető, kövekkel, kisebb-nagyobb sziklákkal tarkított erdei út, tanösvény mellett az Ördög-árok patak folyik. A könnyű terepnek köszönhetően kiváló úti cél családi kirándulásokhoz, ugyanakkor igen gazdag földtani, természeti értékekben. Közel húsz, karsztvizek által formált barlang és üreg rejlik itt, köztük a Remete-barlang, amely bronzkori, vaskori és római kori régészeti leleteiről híres.
https://kirandulastippek.hu/budapest/remete-szurdok-mariaremete
Ördögorom
A közel 10 hektáros védett terület a Farkasréti temető felől közelíthetitek meg. Több helyen van kialakított pihenő hely, illetve kilátó, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező tájra, városra. Ezen a viszonylag kis kiterjedésű területen a magyar flóra csaknem egyharmada megtalálható, de a különleges növényvilágon kívül geológiai ritkaságokkal is találkozhatunk.
https://enbudapestem.hu/2021/04/ordog-orom-tura/
Gellérthegy
Gellérthegy is rengeteg érdekességgel szolgál és akár egy egész napot is eltölthet itt a család. A Duna felőli oldalon lépcsősoron mehetünk fel a vízesés mentén egészen a Citadelláig, ahonnan szintén fantasztikus a panoráma, majd a másik oldalon egy hatalmas játszótéren csúszdázhatnak a gyerekek. Az ősfás parkban lesétálhatunk egészen a Gellért térig, ahol a hegy oldalában megcsodálhatjuk a Sziklatemplomot.
Róka-hegy
A mészkőhegy belsejében védett természeti területen fedezhetjük fel az ősz hangulatát. Számos védett növény és állat található meg a kőfejtőben és környékén. A környék geológiájáról sokat árulkodnak az impozáns felszíni formák és szikla alakzatok.
https://kirandulastippek.hu/budapest/roka-hegyi-kobanya
Ilyenkor ősszel különösen is érvényes a természetközeli kirándulásokra vonatkozó szabály: nem baj, ha ismerős helyre mész vissza újra és újra, hiszen a természet folyton változik! Nemcsak a levelek színe fordul sárgába, pirosba vagy rozsdába, de a madarak és mókusok viselkedése is megváltozik. Nincs két egyforma nap, sosem egyforma két séta. Gyűjtsétek bátran az őszi élményeket!
Szerzőnk: Mészáros Marianna, világutazó- és erdőjáró blogger, a családi kirándulások és utazások szakértője