Hogyan formáljuk magunkat a téli időszakban?

Az év első hónapjaiban számos motivációt találhatunk, hogy megszabaduljunk a télen felszedett felesleges kilóktól. Egy kis odafigyeléssel, mozgással elérhetjük a régóta vágyott formát. Ebben az időszakban visszatér a rendszer az életünkbe, még inkább koncentrálhatunk saját magunkra, a testi és lelki egészségünkre.

Mudra Ágnes, az Infrasalon tulajdonosa, többszörös magyar és német bajnok, világbajnoki ezüstérmes bodyfitness versenyző szerint a téli időszak remek lehetőség arra, hogy néhány, minimális változtatással elérhetjük, hogy még jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

– A január és február az életmódváltás szempontjából kiemelt időszak. Hogyan vágjunk bele?

– Tökéletes időszak ez arra, hogy változtassunk az eddigi életmódunkon, hisz év végén ünnepeljük az elmúlt esztendő lezárását, ezzel egy időben pedig valami új indulását, születését. Új év, új kezdet, sokak ilyenkor újévi fogadalomként elkezdenek sportolni és egészségesebb életmódot folytatni. Sajnos ez sok esetben nem tart egy-két hónapnál tovább, mert vagy nem megfelelő mozgásformát választottunk, vagy sérülés miatt kényszerülünk hosszabb pihenőre, vagy pedig mert mindent egyszerre akarunk megváltoztatni. Első lépés, hogy olyan mozgásformát válasszunk, ami életkorunknak, egészségi állapotunknak és céljainknak megfelelő, ami tetszik, kedvet érzünk hozzá, és szívesen megyünk majd edzésre, nem kényszerből. Új sportnál érdemes szakértő segítségét kérni, aki megtanít a helyes kivitelezésre, technikára, így elkerülhetőek a sérülések, nem rögzülnek hibásan kivitelezett gyakorlatok, segít a céljainknak megfelelő tervet felállítani. Az étkezésbe szintén apránként csempésszük be a változtatásokat. A drasztikus megvonással csak azt érjük el, hogy hamar elmegy a kedvünk az egésztől. Kezdjük el lecserélni a fehér lisztet, cukrot, mellőzzük az alkoholfogyasztást, az alapanyagokat válogassuk meg. Kerüljük a sok tartósítót, mesterséges színezéket, ízfokozókat tartalmazó dolgokat. Figyeljünk a megfelelő vízfogyasztásra és vitamin bevitelre is!

– Mire ügyeljünk a téli időszakban?

– Mivel ilyenkor sokat kell mellőznünk a napfényt, csökken az emberi szervezetben a D vitamin szintje. Ez azért probléma, mert ez a vitamin szükséges az immunrendszer megfelelő működéséhez, csontjaink és izmaink egészségéhez. Napsütés híján a táplálkozással kell bevinni a szervezetbe, és mivel a D vitamin zsírban oldódó vitamin, így ahhoz, hogy felszívódjon, megfelelő mennyiségű zsírt is muszáj vele együtt fogyasztani. Tökéletes például a lazac, tonhal és a tojás is.

– Mit együnk ilyenkor?

– Télen kicsit nehezebb dolgunk van, mert a zöldség és gyümölcs választék nem olyan széles, de próbáljunk meg ilyenkor is friss árut venni, nem fagyasztott élelmiszereket. Minden évszaknak megvannak a jellegzetes idény zöldségei, gyümölcsei, ilyenkor például a jégcsapretek, grapefruit, banán.

– Hogyan töltsük fel vitaminraktárunkat?

– Próbáljuk meg természetes formában, az étkezéssel bevinni. Az én kedvencem a savanyú káposzta, ami tele van vitaminokkal. Amellett, hogy igazi multivitamin, jótékonyan hat a bélrendszerre is. Fogyaszthatjuk nyersen, főzve, párolva, sokféle módon elkészítve.

– Mit mozogjunk? Milyen szabadtéri sportokat javasolsz?

– Télen is választhatunk szabadtéri és beltéri mozgást egyaránt. Ha kimozdulunk, tegyük azt még világosban, mert a természetes fény enyhíti a depressziót. Akik a kifejezetten téli sportokat nem szeretik, ajánlom, próbálják ki a nordic walkingot vagy skandináv gyaloglást. Az egész testet átmozgatja, az izmok 80-90%-a dolgozik a mozgás közben. Így amellett, hogy sok kalóriát le lehet vele dolgozni, növeli az állóképességet, edzi a keringési rendszert, a szívet, az ereket, növeli az izmok teljesítőképességét és rugalmasságát.

– Milyen eszközök, szolgáltatások a leghatásosabbak ilyenkor? Pl. szauna?

– A téli hónapokban egyrészt az immunrendszer erősítésére, betegségek megelőzésére fektessünk nagy hangsúlyt, másrészt keressünk olyan módszereket, amelyekkel csökkenthető vagy elkerülhető a téli depresszió. Az infraszauna nem csak az immunrendszer védekező képességét növeli, hatására a test öngyógyító folyamatai is elindulnak. Gyorsítja az anyagcserét, a vérkeringést, regenerálja sejtjeinket. A fokozott izzadás révén méregteleníti a testet, enyhíti a stressz okozta tüneteket. Beindítja a test zsírbontását, és szuper hatékony módszer a narancsbőr eltüntetésére. Kitűnő immunrendszer stimuláló a vákuum masszázs is, ami bónuszként kiváló módszer fogyáshoz, és hatékonyan segít a narancsbőr eltüntetésében is. Emellett javítja a nyirokáramlást, vérkeringést, oldja az izomgörcsöket, és lazítja az izmokat. A sóterápia szintén a test öngyógyító mechanizmusát indítja be. A különböző megfázásos és légúti betegségek gyógyításának egy természetes módja, emellett asztma és allergia, illetve bőr- és idegrendszeri problémák kezelésére, ízületi problémákra, anyagcserezavarokra is hatékony megoldás lehet. Helyreállítja a szervezet energiaszintjét, javítja a közérzetet, nyugtató, feszültségoldó hatással bír. 2020 egyik legmenőbb fitnesz trendje egy olyan edzésforma, ahol a különböző mozgásokat kombináljuk infra fénnyel és vákuum masszázzsal. Ha az edzést egy sófalakkal körülvett helységben végezzük, elmondhatjuk, hogy a legtöbbet kihoztuk az időnkből, és mindent megtettünk a testi-lelki egészségünk megőrzésért. Nem utolsó sorban kirobbanó formába hozhatjuk magunkat a bikini szezonra.

– Hogyan motiváljuk magunkat ebben a fárasztó időszakban a mozgásra, életmódváltásra?

– Három fontos eleme van az életmódváltásnak, mégpedig döntés, cselekvés és kitartás. A legfontosabb, hogy határozzuk el magunkat, tűzzük ki a célt és az odavezető úton néhány kisebb elérendő célt, így azok elérése mindig ad egy kis sikerélményt és előre lendít minket tovább az úton. Találjuk meg azt a módszert, amivel ezt elérhetjük, de nagyon fontos, hogy olyan legyen, amiben jól érezzük magunkat. Segít az is, ha leírjuk, miért is akarjuk ezt csinálni, és a nehezebb időszakokban elővesszük. Ha hiszünk magunkban és a módszerben és nem utolsó sorban, ha biztosak vagyunk benne, hogy sikerre visz, már nyert ügyünk van. Ezek a motiváció belső tényezői, nélkülük sajnos nem megy. A különböző külső tényezők szuper lökést és segítséget adnak. Vegyük körül magunkat hasonló emberekkel, a közös értékrend és cél miatt húzni fogjuk egymást előre, és válasszunk olyan helyet, ahol nem csak jól érezzük magunkat, de szakértői segítséget is kaphatunk.

További információ: https://infrasalon.hu/

MEGOSZTÁS