Örök kérdés, hogyan csempészhetünk több gyümölcsöt az étrendünkbe, és hogyan helyettesíthetjük a hagyományos nyári édességeket egészségesebb falatokkal. Mutatunk néhány ötletet.
A legegyszerűbb, ha már a család napi folyadékfogyasztását is úgy intézed, hogy legyen benne egy kis vitamin. Egy kancsó csapvizet például remekül feldobhatsz egy kevés gyümölcslével, pár csepp citromlével, és néhány szem vagy kocka idénygyümölccsel, esetleg pár uborkaszelettel. Jégkocka helyett használj fagyasztott szőlőszemeket az italok lehűtésére. Az így készült italok sokkal finomabbak, mint a sima víz, viszont nincsenek tele cukorral, mint a gyári üdítők. Koktélhoz hasonló külsejük miatt pedig a gyerekeket sem kell majd sokáig győzködni, hogy igyanak belőle.
Fagyi reggelire!
A fagyi is egészségesebb, ha gyümölcsből készül. A legegyszerűbb jégnyalókákhoz turmixold le a kedvenc gyümölcsödet (az idénygyümölcsök mellett banánt, kivit is használhatsz), keverj hozzá egy kis mézet, és fagyaszd le a sok helyen kapható jégkrémformában. Ízesítheted zöldfűszerekkel is, az eperhez például nagyon jól megy a bazsalikom, a barackhoz és a meggyhez a menta. Kétféle, eltérő színű gyümölcsöt is összeturmixolhatsz, majd rétegezve töltheted a formába, így még izgalmasabb lesz a jégkrém külseje, és íze is. Ha nagyon extra fagyit szeretnél, a megfagyott jégkrémet mártsd bele olvasztott csokiba, és tedd vissza még egy kicsit a mélyhűtőbe. Fagyasztás előtt durvára vágott étcsokit is keverhetsz a jégkrém alapanyagába.
Ha pedig tejes jégkrémet szeretnél, adj a gyümölcsös masszához tejszínt vagy joghurtot.
A gyümölccsel összeturmixolt joghurtot öntsd muffin-formákba, úgy, hogy a formák körülbelül félig teljenek meg. Szórj rájuk bőven a reggelire fogyasztott müzliből, majd koronázd meg gyümölcsdarabokkal, és tedd az egészet a mélyhűtőbe. Reggelre készen lesz a fagyasztott, gyümölcsös csemege, a kicsik szemében pedig te leszel a legmenőbb szülő, aki azt is hagyja, hogy jégkrémet reggelizzenek.
A gyümölcssalátától a gyümölcsös sütiig
A desszertek klasszikusa a gyümölcssaláta. Próbáld ki az egzotikus párosításokat, például az áfonyát ananásszal, vagy a málnát mangóval. Az ízesítésben is eltérhetsz a szokásoktól: citromlé helyett használj lime-levet az öntethez, és kísérletezz a kerti zöldfűszerekkel, például mentával, levendulával. Ha kedvelitek a szokatlan és pikáns ízeket, akkor akár frissen őrölt rózsaborsot, chilit is szórhatsz a gyümölcsökre. Ha inkább igazi édességet szeretnél belőle kreálni, akkor tegyél a gyümölcssalátára egy gombóc vaníliafagyit (vagy házi készítésű gyümölcsfagyit), tejszínhabot, reszelt étcsokit, olajos magvakat. A grillezésnél pedig egyszerűen tegyél a grillrácsra néhány felezett őszibarackot, és a vacsora végén fogyaszd el némi mézzel és fagyival.
A sütemény is lehet gyümölcsös
A kész leveles tésztából vágj kör vagy négyzet alakú darabokat, béleld ki velük a muffinsütő mélyedéseit, és süsd meg. Az így elkészült kosárkákba tölts gyümölcsös-tejszínes krémet, gyümölcsfagyit, gyümölcsös mascarponét, majd szórd meg az egészet bőségesen gyümölcsdarabokkal. A gyümölcstorta-alapot is megtöltheted gyümölcsös-joghurtos krémmel, vagy egyszerű vaníliapudinggal, amire rengeteg gyümölcsöt szórsz.
De akár goffrit is készíthetsz gyümölcsökkel, mennyei lesz, meglátod!
Szerzőnk: Csiki Judit, a Zöldsaláta életmódblog alapító-szerkesztője
Fotók: freepik.com