12 éves kor felett, amikor lecserélődtek a tejfogak és kibújtak a maradandó fogak, érdemes megtanítani gyermekeinket a mindennapos fogápolási módszerekre. Ha tudatossá tesszük a mindennapokban a rendszeres és helyes fogápolást, így nagyon hosszú ideig meg tudjuk tartani a fogaink épségét.
“Örököltem a szüleim rossz fogait, ezért vannak nekem is sajnos ilyen gyenge fogaim.”
Gyakran hallom ezt a kijelentést pácienseinktől. Ez a vélekedés egyrészt nem igaz, másrészt azért is káros, mert így a legtöbben beletörődnek abba, hogy sűrűn van fogászati problémájuk, és nem próbálnak meg tenni ellene. Az is igaz, hogy például a fogak kuszaságát örökölni lehet. Az egymásra csúszó fogak ápolása tényleg nehéz, ezért ilyenkor könnyebben alakul ki szuvasodás vagy más probléma. Ebben az esetben elmondható, hogy az öröklésnek komoly szerepe van abban, hogy sűrűn kell felkeresni a fogászatot. Ám még ez az eset is távol áll attól, hogy azt állíthassuk: a fogszuvasodás örökölhető. A fogszuvasodásért elsősorban a lepedékben, fogkőben megtelepedő és elszaporodó baktériumok a felelősek. Márpedig minden csecsemő steril szájjal születik – vagyis nincs benne idegen baktériumkultúra. Születésünkkor tehát tiszta lappal indulunk!
A helyes fogápolás
Először megmossuk a fogakat
Ha hagyományos fogkefét használunk, körkörös vagy sepregető (a fognyaktól a végekig) mozdulatokkal dolgozzunk. Elektromos fogkefénél fogról fogra járjunk, foganként 4-ig számoljunk el, és utána lépjünk tovább. Ügyeljünk a hátsó fogak külső részére és a fognyaki területekre – tapasztalatunk szerint ezeket vagyunk hajlamosak kevésbé megtisztítani.
Körkörös mozdulatok esetén a fogkefét enyhén az íny felé megdöntve érdemes tartani, mert így nagyon jól megtisztítható a fognyak és az íny találkozása. Ez azért fontos, mert itt indulnak el leghamarabb a káros folyamatok, például a fogkőképződés, valamint itt jutnak be a baktériumok az íny alá – hogy aztán ott számos ártalmas jelenség okozói legyenek.
A fogmosás után jön a fogköztisztítás
A szoros fogsort fogselyemmel, a lazábbat fogköztisztító kefével kell tisztítani. Használatuk nem ördöngösség, és már egészen kicsi gyerekeket is meg lehet rá tanítani.
GUM Easy-Flossers fogselyem
Finom, viaszos fogselyem, ami egy műanyag, villás eszközbe van kifeszítve, hogy könnyebb bevezetést biztosítson a fogközökbe. Praktikus utazás alkalmával is. A csomag 30 db fogselymet és egy műanyag tokot tartalmaz.
Javasolt fogyasztói ára: 1290.-Ft
A nyelvről se feledkezzünk el!
A nyelvet óvatosan sikáljuk le a fogkefével. Némelyik fogkefének van egy kifejezetten erre a célra szolgáló, érdesebb felülete. Ha öklendezésre hajlamos, dolgozzon lassú mozdulatokkal!
TePe GOOD nyelvkaparó
A TePe Good termékcsalád kiváló minőségű, ráadásul környezetbarát! Megújuló nyersanyagokból készülnek, cukornád alapú bioműanyagból, illetve ricinusolajból.
A TePe GOOD nyelvkaparót a kellemetlen lehelet megelőzésére fejlesztették ki. Három soros lamellája segíti a nyelven lévő lepedék eltávolítását. Tökéletes kiegészítő a megfelelő szájhigiénia eléréséhez.
Javasolt fogyasztói ár: 1 499.-Ft
Kúraszerű szájvíz használat
Havonta 5 napig, lehet de nem szükséges az erősebb szájvíz használata mivel elszíneződést okoz. Ha valaki csak szereti frissíteni leheletét a Profimed termékeit jó szívvel ajánlom.
Az alábbi videót is érdemes megnézni a helyes fogmosási technika kapcsán:
Leggyakoribb tévhitek:
Fogkefét be kell vizezni?
Nem kell. A csap alá tartott fogkeféről a vízsugár amúgy is sokszor lemossa a fogkrémet. Ehelyett kezdjük “szárazon” a fogmosást. A nyálunk egykettőre helyettesíti a vizet, és szépen elviszi a fogkrémet mindenhova, ahova kell.
A fogköztisztítást elegendő hetente egyszer-kétszer elvégezni?
Ezzel szemben mindennap szükség van rá! A fogak közé beragadt ételdarabkák, a lepedék ugyanolyan veszélyes a fogak és az íny egészségére, mint a fog felszínén levő maradványok.
Mivel sokan elhanyagolják a fogköztisztítást, a legtöbb szuvasodás éppen a fogközökből indul ki.
A szájvíz helyettesítheti a fogmosást?
A reklámok ezt sugallják, holott ez nem igaz. A szájvíz kellemes leheletet biztosít, ám ez a kellemes érzés nem jelenti azt, hogy valóban tiszták a fogaink. A fogakon képződő lepedéket csak felszínesen mossa le a szájvíz, a fogkefe sörtéivel nem tud versenyre kelni.
A fogmosásnak 2 percig kell tartania?
Nem az idő a fontos, hanem az, hogy minden fog minden felületét megtisztítsuk. Ez úgy 4-5 percig tart.
Rögtön étkezés után kell fogat mosni?
Étkezéskor a száj pH-tartománya eltolódik a savas kémhatás felé. Savas közegben a fogzománc felpuhul és sérülékennyé válik. Ha ilyenkor esünk neki egy fogkefével, még a nem túl kemény sörték is kárt okozhatnak benne. Várjunk inkább jó fél órát, és csak utána mossunk fogat! A száj pH-értéke addigra szépen helyreáll.
Leggyakoribb kérdések:
Kézi fogkefe vagy elektromos fogkefe?
Aki tud helyesen fogat mosni kézi fogkefével és valóban jó a szájhigiénéje, teljesen felesleges plusz 10-20 ezer forintos kiadást tenni egy elektromos fogkeféért. Elektromos fogkefével is lehet rosszul fogat mosni, ha elemes elektromos fogkefénk van, annak nem állandó a forgási ereje mivel folyamatosan merül, így nem tud megfelelően tisztítani. Ha töltős elektromos fogkefénk van, és nem tud vele jól fogat mosni, akár nyaki kopást is tud vele okozni, ott az íny már nem húzódik vissza és érzékenyek lesznek a fogak.
Ha kézi fogkefe vagy elektromos, melyik a jó fogkefe?
Közepes/medium és a lágy/soft sűrű szálú fogkefék megfelelőek ezt leginkább magunk látjuk melyikkel, mennyire sikerül megtisztítani fogainkat. Bármelyik márka megteszi, de jómagam a Profimed fogkeféit javaslom.
Elektromos fogkefe esetén mindenképp töltős fogkefe és nem elemes. Szintén a fej erőssége, mint a kézinél közepes vagy lágy legyen.
Melyik fogkrém a legjobb?
Általános fogmosásokra azokat a komplex fogkrémeket a legjobbak melyek a fogkrém nevében is megtalálhatóak “complex”.
A következő esetekben érdemes egyszerre több típusú fogkrémet használni: fokozott a fogérzékenység (fognyak fokozott érzékenysége és nem szuvasodás okozta fokozott érzékenység), vagy az ínygyulladás terápiájának kiegészítésekor
A gyógyhatású fogkrémek mellett mindenképpen szükséges egy “normál” fogkrémet is használni, mivel csak ezekben van meg a kellő dörzsanyag tartalom, ami eltávolítja a felrakódott étel-, italfestéket a fogfelületről.
Fluoridos fogkrém vagy NEM fluoridos fogkrém?
A fluorid tartalmú fogkrémek jótékony hatással vannak a fog szerkezetének egészséges egyensúlyának fenntartására- természetesen nem túlzott adagban fogyasztva! Az aminfluorid az a ma forgalomban levő leghatékonyabb fluorid vegyület, amely képes a meggyengült zománc stabilitását visszaállítani annak érdekében, hogy a szuvasodásnak hatékonyan ellen tudjon állni. (A zománc-struktúra a savas ételek, italok hatására ugyanúgy meggyengül, mint a tartósan a fogon levő lepedék, plakk hatására.)
Tehát összességében én ajánlani tudom a fluoridos fogkrémeket azzal a kitétellel, hogy az ilyen típusú fogkrém használata nem váltja ki a fogkefe megfelelő technikával történő használatát!
Szerzőnk: B. Anna, Klinikai fogászati higiénikus
Fotók, és termékleírások: www.profimed.hu