Farsangon innen, karácsonyon túl, avagy még mindig van egy doboz toboz

Januárban az ünnepekre már csak néhány szökevény tűlevél emlékeztet a szőnyegen, és általában a karácsonyi dekorációk is dobozban várják az újabb adventet.

Végre pihenés van, lassan belerázódunk a korán fekvős, ünnepmentes hétköznapokba. Jól jön egy kis szusszanás az ünnepi sütés-főzés-díszítés hármasából, és bár igazán várom és imádom a karácsonyt – elég feszesre sikerült a tavalyi „évad”, így jól estek most ezek a nyugis esték.

Gondoltam ezt egészen január második hetéig, mikor váratlanul és igenis orvul felharsant a kreatívkodjunk-már-valamit-anyu csatakiáltás…

Hiába, ha az ember elkapatja a lurkót, és kitűzi a zászlajára, hogy a közös kézműveskedés márpedig fontos, fejlesztően hat és mélyíti a kreativitást, akkor hallgasson, kullogjon be a kreatívos dobozért és gyorsan nézzen körül, mit is lehetne ügyködni.

Mivel igencsak szeretjük a tobozokat, és karácsony előtt elég tetemes mennyiséget gyűjtöttünk különféle formájú és nagyságú tobozokból – kézenfekvő volt, hogy ezzel kezdjünk valamit.

Általánosságba a toboz főként az adventi ünnepkörhöz tartozó dekorációs elemként van nyilvántartva, pedig hihetetlen, mennyi izgalmas dolog készíthető belőle.

Talán emlékeztek még a színes tobozrózsákra, amit ősszel csináltunk a gyerekkel.

Ha kitekintünk, a világháló tele van jobbnál jobb felhasználási módokkal, ami engem megfogott leginkább, az továbbra is a színes virágok készítése, ill. a házilag készült madáreleség gyártása.

Január lévén a madáretetés igencsak aktuális téma, bár az igazán nagy hideg eddig nálunk elkerülte a tollasokat.

Számtalan ötletes madáretetőt találni a neten, a teljesen öko változatoktól a felfüggesztett teáscsészéig, narancshéjtól a muffin-sütőig mindent, végül is a madárkák nem válogatnak, a fő, hogy eleséghez jussanak.

A tobozoknál maradva egy külföldi oldal adta az ötletet a madáretetőtő készítéséhez, remélem nektek is tetszik majd.

A téli madáretetéshez tudnivaló, hogy magas zsír- és olajtartalmú magvakat ajánlatos részükre kihelyezni a többlet energia miatt, ami igencsak fontos, hogy túléljék a hideg hónapokat. Előszeretettel fogyasztják többek között a fekete napraforgómagot, a fehér kölest, a földimogyorót, és – számomra új  információként – a mogyoróvajat. Mivel ez az eleség egyszersmind ragasztóként is szolgálni fog, igazán izgalmas, a madaraknak pedig tápláló eleséget készíthetünk belőle.

A tobozok közül válasszuk ki a legnagyobb, leginkább szétálló pikkelyű tobozokat. Ehhez a legalkalmasabbak a feketefenyő (Pinus nigra) és az erdeifenyő (Pinus sylvestris) tobozai. Mivel hazánkban igen gyakori az előfordulásuk, nem lesz nehéz őket beszerezni.

Kössünk rá spárgából vagy vastagabb szalagból akasztót, majd mogyoróvajjal kenjük be a alaposan pikkelyeket.

Ezután az általunk vásárolt magkeverékbe alaposan forgassuk bele, rányomkodva a magocskákat.

Garantáltan ez a legjobb része a dolognak, természetesen ezt hagyjuk a kölökre.

A kicsit megszikkadt eleségnek próbáljuk szélvédett helyet keresni, hiszen a félénk madarak nehezen szállnak rá egy pörgő-forgó dologra. Helyezzük mindenképpen olyan magasságba, hogy a macskák ne zavarhassák meg a tollasokat.

A toboz eleség hozzávalóit állateledel boltokban tudjuk beszerezni, a vadmadaraknak szánt mogyoróvajat pl.: itt találtam.

Az ötletet adó oldalon találtam egy még egyszerűbb, toboz nélkül is kivitelezhető változatot.

Itt wc papír guriga az alap, erre kerül a mogyoróvaj, majd a magkeverék és átfűzve egy ággal vagy szalaggal már mehet is a kertbe!

Bármelyik ötletet is választjátok, garantáltan örömteli lesz mind a készítőknek, mind a felhasználóknak!

Remélem kedvet csináltam a készítésükhöz, hiszen egyszerű, gyerekekkel is kivitelezhető és mindamellett hasznos ötlet.

Ha szeretnétek még igazán ötletes toboz felhasználási módokat és különféle madáretetőket nézegetni, az ötletet adó oldalakon megtehetitek:

http://www.podelki-rukami-svoimi.ru/kak-sdelat-kormushku-dlya-ptits-svoimi-rukami/

http://www.blogimam.com/2014/12/top-25-interesnyx-i-neobychnyx-podelok-iz-prirodnogo-materiala-shishek/

 

Forrás és fotók:

http://www.podelki-rukami-svoimi.ru/kak-sdelat-kormushku-dlya-ptits-svoimi-rukami/

http://www.blogimam.com/2014/12/top-25-interesnyx-i-neobychnyx-podelok-iz-prirodnogo-materiala-shishek/

 

 

Szerzőnk/fotók: Birta Diána, Happy Family DIY tanácsadó

MEGOSZTÁS