Ha belegondolok, kisgyerekkorom óta mindig is örömmel kézműveskedtem. Az alkotás öröme számomra igazi ajándék, feltöltődés és teljes kikapcsolódás. Ahogy ma sok helyen hallhatjuk, ilyenkor valóban „flow”-ban vagyok.
De miért is jó alkotni?
Ilyenkor szabadon szárnyalhat a fantáziánk, az agyunk azon részét „dolgoztatjuk”, amelyet sokunk nem feltétlen tud a napi munkája során megtenni. Az alkotási folyamat során semmi máson nem jár az agyunk, csak a ragasztáson, formázáson, a festékek színén, a tevékenységünktől függően. Aztán az alkotás végén létrejövő produktum látványa olyan örömérzetet tud okozni, ami mindig arra sarkall, hogy minél többször lehessen ilyen kreatív élményben részem.
Ha tehetem, rendszeres időközönként részt is veszek különböző workshopokon, ahol megélhetem az alkotás örömét, tanulhatok új technikákat és nem utolsó sorban teljesen kikapcsolódhatok.
Az egyedi workshop magával ragadó világa
A napokban lehetőségem nyílt egy egészen új dimenzióját megélnem a feltöltődésnek: kertet terveztem, miniben. Igazi tündérkertet. Már kislányként is közel állt hozzám a kertészkedés, aztán eljött az az idő is, hogy a saját kertünk tervezése is előtérbe került és lekötötte a figyelmemet.
Kertet tervezni mindig jó: virágokat válogatni, köveket, kavicsokat nézegetni, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb dekorálni, illetve nézelődni, milyen extra díszeket tegyünk még a kertbe. Ezek az izgalmas teendők a Tündérkert készítés workshopon is mind előkerültek.
A Leden szervezésében, egy igazán profi workshop helyszínen, többedmagammal alkottuk meg a magunk egyedi tervezésű tündérkertjét.
A workshop 1,5 órás időtartama során először megkaptuk a kertünk készítéséhez szükséges eszközöket, – természetesen kötényt és kesztyűt is – és iránymutatás mellett haladva építettük meg a „művet”. Kiválasztottuk a kertünkbe tervezett növényeket és segítőkész oktatónk olyan instrukciókkal látott el mindannyiunkat, amelyet be tudtunk építeni a magunk által kreált alkotásba.
Az idő olyan gyorsan elrepült és egyszer csak arra eszméltünk, hogy gyönyörű, egyedi, valóságos mesevilág elevenedett meg mindenki tündérkertjében.
Szívből ajánlom töltődni, alkotni vágyóknak a részvételt és külön bónusz, hogy gyerek(ek)kel is szuper program lehet ez. Mivel közelről láthattam két tündéri kislányt, miként ragadta el őket is az alkotás öröme a kis kertjük építésekor, ez akár egy igazi anya-lánya kikapcsolódós program tud lenni.
Az október 30-i programjaikra tudtok is jelentkezni!
Happy Family/SZL