Az utazóbarát fogalom igazi jelentése: a&o Budapest City

Sajtólátogatásunk keretein belül július közepén a budapesti a&o Budapest City Hotelben jártunk, és teszteltük Nektek a Nyugati pályaudvartól és a Dunától mindössze 15 percre található hostel és hotel hibrid non plus ultra szállást, mondhatni egy igazán impozáns ékszerdobozt, Budapest legjobb megközelítésű helyszínén.

Látogatásunkat csak fokozta, hogy a hotel kedves, felkészült, motivált munkatársai kísértek végig minket a helyszínen, akik valóban mindenre gondolnak mind a párok, mind a családos vendégek számára is.

Ahol minden apró részlet tökéletesen összehangolt

Épphogy Erzsébetváros közepére értünk, nagyon hamar megtaláltuk a kívül-belül igencsak impozáns szálloda épületét, amelybe lépve először is a lobby fantasztikusan vidám színvilága tűnt fel számunkra… a sárga-narancs-türkiz-zöld színrobbanás konkrét antidepresszánsként hat, szerintünk még egy megrögzött panaszkodót, fáradt utazót is képes felvidítani.

De nemcsak ezen a téren van minden apró részlet tökéletesen összehangolva:

itt a vendégvárás nem puszta „szlogen”, hanem nagyon is átgondolt, a mindennapok apró részleteire is kiterjedő filozófia

Mindenhol figyelnek arra, hogy a nagybetűs VENDÉGEK tökéletesen érezzék magukat és a pihenés valóban pihenés legyen. Ennek legfőbb „bizonysága”, hogy a szobákba lépve az ablakok, bejárati ajtók nagyon jól hangszigeteltek, így nem gond, ha pl. éjjel a folyosón hazaérkezik a hangosabban beszélő, szintén ott pihenő vendég, vagy a hostel belső udvarán éjjel sokáig beszélgetnek a fiatalok. Sőt, direkt így lett kialakítva a hely, hogy valóban közösségi térként is funkcionáljon, de háborítatlan pihenést biztosítson minden vendégnek.

Megint csak nem szlogen, hanem valóság, hogy elég magunkat hozni, minden más van a hotelben, a recepción minden felmerülő kérdéssel kapcsolatosan, 24 órában segítenek a munkatársak.

Mitől családbarát az a&o? 

Szerkesztőségünk munkatársainak sok gyerekkel való közös programjai és számos családi utazással a hátunk mögött bátran állíthatjuk, hogy egy szálláshely nem a rá kiaggatott jelzőktől, szolgáltatásoktól  lesz családbarát, hanem a hozzáállástól és szívtől, amelyet hozzátesznek mindehhez és amelynek segítségével megalkotható egy olyan tér, mint az a&o Budapest City, amilyet mindenki megérdemelne, ha nyaralásra indul.

Természetesen a szív mellett vannak alapvető tárgyi feltételek, amelyek szerintünk elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy családosként mi is úgy érezzük, nemcsak lakcímet cseréltünk egy rövid időre, hanem tényleg kikapcsolódunk. Melyek ezek?

Jöjjenek a tények és tapasztalatok! 

A 4-6 ágyas családi szobák nem minigarzonok, letisztultak és modernek, nem kell mini légtérben zsúfolódni a vakációnk alatt,  – mert az minden, csak nem pihenés –  hanem kellemesen berendezett, tágasabb szobák állnak a családok rendelkezésére.

A szobákban alapfelszereltség a szuper kényelmes matracú ágy, legyen az duplaágy, vagy emeletes ágy. Nagyon frissen, kipihenten ébredhettünk így ott-tartózkodásunk másnapján is. Mindegyik ágy fejvégénél mobiltöltési lehetőséget találtunk, ami igazán tuti megoldás, ez ma már tényleg alap lehetne minden szálláson! Hogy örülnek neki a tinik, de a szülők is, hiszen a másnapi programokat már online az ágyból tervezhetik, vagy az aznap készült fotókat görgethetik vissza, igazán komfortosan😊

Nagyon örültünk, hogy nagy sebességű Wi-Fi van a szálloda egész területén, ami minden szobában ingyenesen elérhető. A szobák smart tv-vel és hűtő-fűtő klímával felszereltek, minden évszakban kiválóak a pihenésre. A szobákhoz saját szintén modern, letisztult fürdőszoba tartozik zuhanyzóval és WC-vel, hajszárítóval.

Az étteremben külön etetőszékek várják a kisebbeket, ahol a felnőttekhez hasonlóan, svédasztalos rendszerben maguk szedhetnek a reggeli menüsorból.

A programlehetőségek kavalkádja

A programlehetőségeket illetően, a közvetlen közelben számos étterem, kávézó és bár vár felfedezésre. Mi is elugrottunk a Liszt Feren térre, ahol igazi étterem-kavalkád fogadott minket, alig győztünk választani a jobbnál jobb helyek között. Budapest legszebb útjára, az Andrássy útra is kb. 5 perc alatt kiérhetünk, ahol a kis földalattival bejárhatjuk a legvágyottabb helyeket is, akár a kultúra, akár a teljes kikapcsolódás áll aznapi pihenésünk fókuszában. Közel van az Állatkert, a Városliget, a Hősök tere, de a Belváros is, vagy akár egy Hop-on, hop-off-val bejárhatjuk az egész várost idegenvezetéssel egybekötve.

Ez a központi fekvés és a kedvező ár elérhetővé teszi mindenki számára. Valóban nem túlzás azt állítani, hogy a szálloda épülete és Budapest szépségei tökéletesen összeforrnak.

Az épület 4 emeletén 114 modern egy-, két-, vagy többágyas és családi szoba, összesen 412 ággyal áll rendelkezésre.

Ráadásul minden megtalálható, ami segíti a pihenőnapokat: mosoda, csomagmegőrző, vendég konyha, széf és még sok más szolgáltatás áll a családosok részére, pl. e-roller bérlési lehetőség, csocsóasztal, gyereksarok, társasjátékok, így garantált, hogy senki sem fog unatkozni.

Szóval, ha gyerekkel, sőt, különböző életkorú gyerekekkel szeretne az ember Budapesten nyaralni, megismerkedni fővárosunkkal, úgy érdemes kipróbálni az a&o Budapest City-t. ahol mindenki egyformán szívvel-lélekkel végzi a munkáját.

Nem is reméltük, hogy valaha is találunk olyan helyet, ahol semmilyen kompromisszumot nem kell kötnünk a tökéletes, pihentető családi nyaralásunk realizálása érdekében.

Az egykor Magyar Kártyagyárból lett hibrid hotel szuper családi szobákkal és kedvezményekkel vár titeket!

TIPP: Ha pedig most foglalsz a https://www.aohostels.com/en/ oldalon keresztül, akkor 15% kedvezményt kapsz a HAPPYFAMILY kuponkóddal, ami 2021 év végéig érvényes! Ne hagyjátok ki, ez az a hely, ahova érdemes kiruccanni!

További információkat itt találtok, foglaljatok most: https://bit.ly/3y5mS5O