Az Egyszülős Központ meghívást kapott az ENSZ-be

Teltházas rendezvényen mutatkozott be az Egyszülős Központ New Yorkban az ENSZ székházában. A világszervezet Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának (CSW – Commission on the Status of Women) kéthetes ülésszakán tartott előadást Nagy Anna, a budapesti Egyszülős Központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetője.

Az Egyszülős Központ bemutatkozása kapcsán az idén először került fókuszba a világszervezetnél az egyedülálló szülők helyzete: a témáról Magyarország az ülésszak második napján rendezett fórumot, amelyen Nagy Anna mellett Dr. Beneda Attila, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Alia El-Yassir, a UN Women – az ENSZ Nemek Közötti Egyenlőséggel és Nők Helyzetbe hozásával foglalkozó szakosított szervezete – Európáért és Közép-Ázsiáért felelős regionális igazgatója, Teresa Omondi-Adeitan, a Női Jogászok Egyesületének kenyai ügyvezető igazgatója és Shreyasi Jha, az UNICEF vezető tanácsadója vett részt.

„Magyarországon ma több mint 500 ezer gyermek nevelkedik egyszülős családban, az Európai Unióban pedig a családok 15 százalékából hiányzik az egyik szülő. Az Egyesült Államokban sem jobb a helyzet, ott több mint 20 millió, az egész világon pedig kb. 320 millió gyerek érintett” – hangsúlyozta Nagy Anna, miért is olyan fontos, hogy az ENSZ-ben és globális szinten beszéljenek a kérdésről.

Az adatok mellett azonban azt is fontosnak tartja, hogy az egyéneknek, az üzleti döntéshozóknak és a civil szervezeteknek is megmutassa, mit tehetnek azért, hogy könnyebb legyen az egyszülős családok helyzete.

„Számomra lényeges, hogy nemcsak a magyar helyzetet, hanem az egyszülős családok témáját is be tudtuk vinni az ENSZ-be, hiszen ez nemcsak hazánkat, hanem az egész világot is egyre jobban érinti.” – tette hozzá az Egyszülős Központ vezetője.

A Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság az ENSZ legnagyobb, nemek közötti egyenlőséget és a nők jogait vizsgáló szervezete, ahol a tagállamok civil szervezetek és nemzetközi szereplők részvételével vitatják meg a szükséges intézkedéseket. A bizottság 63. ülésszakát március 11-22. között tartják meg, melynek középpontjában a társadalmi védőháló szerepe és a nők jogainak előmozdítása áll.

Az előadás után kiállítás nyílt a New York-i magyar Állandó ENSZ Képviseleten, amelyen nemcsak az Egyszülős Központ történetéről kaphatnak információt az érdeklődők, hanem az egyszülős családok helyzetével is megismerkedhetnek.

A március 12-ei bemutatkozó előadás linkje itt érhető el:

Forrás: Sajtóanyag