Még sosem írtam apukákról, olyan kevés szó esik róluk. Pedig ugyanolyan értékű részei a családnak, mint az édesanyák.
Az apáknak valahogy olyan könnyű…
Ők nem sértődnek meg, hogyha egy más nevelési elvű apukával találkoznak, mint ők.
Nem bánják, hogyha kócos hajjal, borostásan jelenik meg egy apuka a játszón a gyerekével – valószínűleg fel sem tűnik nekik.
Nem nézik meg egymást, hogy ki hízott meg, ki nem.
Nem különösebben sértődnek meg, hogyha valaki jobb babakocsival érkezik, mint ők, azért sem hogyha valakinek a gyereke pufival teletömött szájjal hasít végig a homokozón, átgázolva az összes homokból készült muffinon.
Nem érdekli őket, hogy vajon melyik gyerek tápszeres, melyik nem.
Az sem, hogy ki kap bio gyümölcsből készült pürét, és ki az, aki nem.
Nem foglalkoznak azzal, hogy melyik baba érkezik hordozóban, és melyik babakocsiban. Valószínűleg az sem izgatja őket, hogy ki használ mosipelust és ki nem – ennek talán az-az oka, hogy amennyire lehet elkerülik a pelenkát.
Az apák valahogy olyan könnyen veszik ezeket a kérdéseket
Nem görcsölnek rá, és nem is foglalkoznak vele. Talán feleslegesnek gondolják az ezzel való foglalatosságot, hiszen amikor ránéznek a saját gyermekeikre, a csillogó szempárokra, akkor az éppen elég biztonságérzetet ad nekik – tudják, hogy a számukra legfontosabbak jól vannak. Ha nem is sikerül mindent hibátlanul végrehajtani (hiszen ki az akinek a tökéletesség megy?!), de azért sikerül a gyerekeinket életben tartani, SŐT igyekszünk számukra boldog gyerekkort biztosítani. Ilyen olvasatban pedig minden eltörpül.
De azért mégis van különbség apa és apa között
Hiszen van, aki a térdén lovagoltat, énekel, olvas és mondókázik. És van, aki távolságtartóbb, kevésbé játékos. Vajon mi lehet az oka?
Biztos vagyok benne, hogy beleszámít a szülőségünkbe melyikünk, mit hozott otthonról. De abban is biztos vagyok, hogyha esetleg kevesebbet hoztunk, akkor tudunk rajta változtatni, odafigyeléssel, odaszánással. Szeretettel. Ne kifogásokat keressünk.
A terhesség 40 hete az anyákról, és a babáról szól leginkább. De igyekezzünk bevonni az apukákat is, mindenkit a saját tempójának, vérmérsékletének megfelelően. Néha ez nehéz. Főleg az első picinél. Hiszen mindenkinek sok az újdonság, és a váratlan helyzetek. A váratlan helyzetek, és a váratlan önismereti meglepetések is.
Mégse gondoljuk azt, hogy mi mindent jobban tudunk anyaként, engedjük oda az apukákat is – főleg, ha jókedvvel igyekeznek ők is helytállni ezen az ismeretlen, nyílt terepen, ahol egy egy méter alatti, rettentően hangos egyén osztja ki – sok esetben – a feladatokat.
Tudjátok, én egészen biztos vagyok benne, hogy a nők nagyon erősek, és nagy teherbírásúak! De mennyivel jobb, amikor nem kell egyedül lenni. Nem egy olyan visszajelzést kaptam, ahol az anyuka rabszolgának érzi magát az otthonában. Ennek nem kellene, nem szabadna így lennie. Azok az otthonok, ahol szeretik egymást a felek, ott ez nem igazán következhet be. Hiszen az igazi (!!!) szeretet odafigyelést is jelent.
Odafigyelést egymásra, és ebben az is benne van, hogy tehermentesítjük a másikat. Ez mindenkinek jár. Viszont van, hogy a férfiak nem veszik észre mikor jön el ennek az ideje – hiszen néha mi magunk sem tudjuk. Vannak napok, amikor érzékenyebben vagyunk, és vannak, amikor úgy érezzük szinte mindennel elbírunk. Ha pedig a teherbírásunk határvonalához értünk, csodás hogyha ott van mellettünk a másik felünk, a gyermekeink apja. (Ha pedig nem venné észre magától, akkor oldalba bökhetjük, hogy „na jó, most te jössz!”)
Sokan mondják, hogy mennyire nehéz a szülőség, és sok esetben mennyire nem élvezhető. Kétségkívül vannak hullámvölgyek, de sokkal-sokkal-sokkal több a magaslat, mint a mélység.
Én az egyik legcsodálatosabb dolognak tartom a családot! Nagyon sokat tehetünk az élvezhetőbb, boldogabb szülőségért mi magunk is, közösen végképp.
Fontos, hogy a család legyen hálás azoknak az Anyukáknak, akik szeretettel intézik egész nap a család ügyeit, és szeretetteljes otthont teremtenek.
ÉS legyünk hálásak azoknak az Apáknak, akik szeretettel, teljes emberként részt vesznek a mindennapjainkban. Mert mindkettő ugyanolyan fontos!
Ha jól működik egy család- akárcsak a házasság – akkor a világ legjobb intézménye: semmivel nem helyettesíthető érzelmi biztonságot ad tagjainak a hétköznapok nehézségei közepette.
Szerző: Bolvári Vanessza, aki a bolvariablog.hu alapító-szerkesztője
Fotók: freepik.com
