Anyaság negyven felett: Meddig ketyeghet a biológiai óra?

Vannak extrém esetek, amikor az orvostudomány segítségével akár 50, 60, 70 és nemrég 100 éves nők is szülhetnek. De meddig és hogyan nevelik gyerekeiket az idősebb anyák? Jó ez a gyereknek? Mit mondanak az orvosok? Milyen előnyei és hátrányai lehetnek a későbbre tolódott szülésnek?

Emma Thompson (bal oldalon) 40 éves volt, amikor első gyermekét szülte.

Rekord életkorú anyukák

Egyre több nő dönt úgy, hogy előbb a karrier, utána a gyerekvállalás. Míg 40-50 éve a gyerekek 70 százalékát harminc év alatti édesanyák szülték, mára megfordult ez az arány: az anyák körülbelül 60 százaléka a harmincas éveire vagy még későbbre tolja a gyerekvállalást. Vannak természetesen olyanok is, akik nem önszántukból halasztják a szülést, hanem a körülményekből adódik úgy, hogy csak negyven felett tudnak gyereket vállalni. Idén februárban a 64 éves spanyol Maurícia Ibánez ikreknek adott életet, de Spanyolország legöregebb kismamája eedig nem ő, hanem Carmen Bousada volt, aki 67 éves szintén egy ikerpárt hordott szíve alatt.  Nagy-Britanniában például a suffolki Elizabeth Adeney a rekorder, ő 66 évesen lett édesanya. A világ legöregebb anyja egészen 2016-ig az in­diai Omkari Panwar volt, aki mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően 70 évesen szült. A rekordot tavaly döntötte meg a 101 éves olasz Anatolia Vertadella, akinél illegálisan végeztek el petefészek-beültetést egy törökországi klinikán.

Kép forrása: nava.hu

Magyarországon rendkívül kirívó esetnek számít, ha egy nő 50 év felett szül. Éppen ezért is számított nagy szenzációnak, hogy Fehér Anna színésznő, a Szomszédok című legendás teleregény egykori Almája 53 évesen hozta világra első gyermekét.

 

Hátrányok és kockázatok

Orvosi körökben azonban vitatják a szülés gyakorlatát nyugdíjas korú nők esetében. A mesterséges megtermékenyítés egyik specialistája szerint felelőtlenség 60 év felett szülni.

„Nem arra lett tervezve a testünk, hogy 60 éves kor után szüljünk”– mondta az indexnek korábban egy orvos, aki szerint már csak azért sem, mert valószínű, hogy a gyermek 20 évnél tovább nem számíthat szüleire.

A 40 évesnél idősebb nők terhességeinél tudni kell a magzatok genetikai betegségének többletkockázatáról is. Dr. Papp Zoltán szülész-nőgyógyász professzor szerint elsősorban a számfeletti kromoszóma-rendellenességek gyakoribbak az anyai és az apai életkor előrehaladtával. Az idősebb életkorú nők esetében növekszik az anyai kockázat is, mivel a szövetek nem olyan rugalmasak, mint 20 évvel korábban, a méhizomzat is nehezebben húzódik össze a szülés után. Több a vérzéses szövődmény is  A gyermekágyas időszak is nehezebb, a tejelválasztáss gyakran lassabban indul be. Az életkor növelheti az egészségügyi problémák kockázatát – így például a Down-szindrómáét, a magas vérnyomásét, vagy a cukorbetegségét. Az is kérdéses, hogy mennyit kell várni a teherbeesésre. Henri Leridon francia demográfus számításai szerint egy egészséges nőnek harmincéves korában 75 százalékos esélye van arra, hogy egy év alatt teherbe esik, harmincöt éves korban már csak 66, negyven évesen 44 százalék.

Időablakok és orvosi bravúrok

A szinte fél évszázada praktizáló Petróczi István szülész-nőgyógyász tapasztalatait összegezve nem javasolja a gyerekvállalás túlzott halasztását blogjában:

“46 éve vagyok a pályán, rengeteg nővel beszélgettem ezekről a kérdésekről. Jól gondolja, ez a blog nem a nők becsmérlése, hanem figyelmeztetés a meddőség veszélyére, minden nő anya lehessen, babát puszilgasson. Szemnyitogatás a cél. Azt el kell fogadnia, hogy szülni (az egy Schwarzenegger kivételével) csak nők tudnak. Amikor pályám kezdtem, a nők legkésőbb 20 évesen férjhez mentek, és hamarosan szültek. A PCOS, az endometriózis, a meddőség irtózatos ritkaság volt. Minden családban legalább 4-6 gyerek volt. A havivérzés 14-16 évesen kezdődött, a klimax 60-65 évesen állott be. Én számtalan 49 éves nő szülését vezettem (A császár 1% körül mozgott.)

A mai nők 10-12 évesen menstruálnak, 40 évesen nagyon gyakran beáll a klimax. 40 feletti spontán várandósság nagyon ritkán fordul elő. Ma a folyáson kívül a meddőség az egyik leggyakoribb panasz. A mai nők (fogadja el, ez a szomorú valóság) 30 felett nagyon gyakran meddőségi kezeléssel, 35 felett pedig (havi több százezer forintos gyógyszerszámlával) lombikkal lesznek anyává. A lombiknál 100 kísérletből 30 várandósság lesz, de csak 10 baba fog megszületni. (Tudta ezt?) Új női betegségek jelentek meg. Hallott már a korai petefészek elégtelenségről? (A honlapomon a menopauzánál szerepel.) Nekem is van 27 éves klimaxos betegem, 30 éveset pedig  -sajnos- elég sokat láttam. Sajnos, ez nem érzelmi kérdés, hanem szomorú tudományos valóság.

A nőknek van egy időablakuk, amin belül könnyen babát szülhetnek. Ha ebből kifutnak, orvosi bravúrrá válhat a nők csodálatos képessége, az anyaság. Ez a szomorú igazság. A nők sajnos nincsenek tisztában ezzel a veszéllyel, én veszem a bátorságot és figyelmeztetem, óvom őket.

Miért kedvezhet a gyereknek?

Az Aarhus University kutatása szerint a 35 év feletti anyák 7–11 éves korú gyerekeinek kevesebb problémájuk akad a magatartásukkal, szociális és érzelmi készségeikkel. Az idősebb anyukák pszichológiailag érettebben és több élettapasztalattal rendelkeznek, ezért türelmesebbek és például jóval kevesebbet kiabálnak. kiegyensúlyozottabb légkörben nevelik gyereküket, ezért lesz kevesebb gond a gyermekeik viselkedésével.

Nem elhanyagolható annak jelentősége sem, hogy az idősebb anyukák stabilabb egzisztenciális háttérrel rendelkeznek, nem okoz számukra általában már gondot a karrierépítés, mivel azon már jórészt túl vannak. Minél későbbi korban születik az ember, annál jobb körülmények közt élhet – véli több tudós. A Max Planck Institute for Demographic Research (MPIDR) és a London School of Economics közös felmérése szerint egy nő minél később szül, annál jobb körülmények közt nőhet fel a gyermeke. A kutatók arra jutottak, hogy a késleltetett gyermekvállalással született vizsgált gyerekek magasabbak és erősebbek voltak, jobb középiskolába jártak és nagyobb eséllyel végeztek el egyetemet.

Okosabbak lesznek és tovább élnek?

A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatása úgy találta, hogy a 35 éves kornál idősebb édesanyák mentális képessége is javul. A kutatásban, mely során 860 nőt teszteltek megvizsgálták a verbális memóriát, a vizuális észlelést,  koncentráció- és figyelemképességet. Kimutatták, hogy az első babájukat 24 éves koruk után szült nők jobban teljesítettek szinte minden szempontból, mint azok, akik 15 és 24 éves kor között lettek anyák. Az utolsó gyermeküket 35 éves kor után világra hozott nőknek pedig még jobb volt a verbális memóriájuk. Az ösztrogén és a progeszteron hormonok a terhesség alatt jótékony hatással vannak az agyi működésre, különösen idősebb korban.

A kutatás szerint az első gyermeküket később szülő nők életkora hosszabb volt, mint a fiatalabbaké, ennek ellenére mégsem biztattak a kései gyerekvállalásra, egyrészt arra hivatkozva, hogy ekkor az egészségügyi kockázatok magasabbak, másrészt, rámutattak arra, hogy abból is következhetett ez az eredmény, hogy a kutatásban magasabb volt a jobb szociális-gazdasági körülmények között élő nők aránya.

Idő, de mire?

Összességében elmondható, hogy bár a biológia nem úgy tervezi, hogy a nők 40. életév után is szüljenek, az orvostudomány eredményeinek birtokában és jól felkészült szakmai csapattal a háta mögött nyugodtan vállalhatnak terhességet az érettebb korú nők is. Mi a biológiai előírásokat felül tudjuk írni, a párokat ne az életkoruk, hanem egymáshoz való viszonyuk, életkörülményeik és vágyaik irányítsák akkor, amikor a legszebb dologra, a gyermekáldásra vállalkoznak. – nyilatkozta Dr. Papp Zoltán szülész-nőgyógyász professzor.

Szendi Gábor pszichológus, A nő felemelkedése és tündöklése című könyvében azt írja, hogy a gyerek ma már döntés és nem termékenység kérdése. Fontos azonban arra is figyelni a idő kalkulálásakor, hogy nem elég a gyermeket megszülni, de fel is kell nevelni, amihez kell az idő. A mai gyerekek akár 20 de a mamahotel előnyeit élvezők akár 30 évig számítanak szüleik támogatására. Mindezt figyelembe véve legalább ennyi ideig kell a szülőnek is munkaképesnek lennie még.

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, látogass vissza újra, illetve nézz be a happyfamily.blog.hu oldalra, ahol számos más szuper írást találsz vagy a Facebook-oldalunkra  is! Klassz családos képeinket pedig az Instán és a Pinteresten tesszük közre.

Forrás: happyfamily.blog.hu, szerzőnk: Bereczki Enikő

MEGOSZTÁS