Ahol mindenki megtalálja a számítását – Tunéziai körutazáson jártunk

AL KANTAOUI, TUNISIA - AUGUST 29, 2015: The camel riding is the great feeling, esspecially on beach, on August 29 in Al Kantaoui.

Május végén munkatársunk egy hetet töltött Tunéziában, mely kevesebb, mint 2,5 órára van tőlünk, de mégis egy távoli, különös világba, Afrikába kalauzol minket. Utazásunk célja az volt, hogy megmutassa, hogy az ország mennyire sokszínű, és a nyugati színvonalú szállodákon kívül is betekintést nyújtson a kulturális és egyéb színes programokba, valamint milyen is lehet családos szemszögből egy tunéziai körút. Az alábbiakban olvashatjátok élménybeszámolóját.

Korábban még gyerekek nélkül voltam Tunéziában, de ma már elengedhetetlen, hogy három gyerek édesanyjaként más szemmel is figyeljem, hogy milyen családoknak, gyerekeknek szóló lehetőségek is vannak.

Tunézia Észak-Afrikában található, Líbia és Algéria között. Tunézia fővárosa és egyben legnagyobb városa Tunisz, erről is kapta a nevét az ország. Magyarországról közvetlen járattal, mindössze 2,5 óra alatt elérhető gyönyörű homokos tengerpartja. Charter járatok folyamatosan szállítják az utasokat Monastir városába, de Tuniszba is érkezhetünk repülővel.

A mai folyamatosan növekvő árak mellett, még inkább oda kell figyelni, hogy mire költünk.

Jó hír, hogy Tunézia ár-érték arányban remek nyaralást kínál mindenkinek.

Amennyiben családdal utazunk és a pihenés, kikapcsolódás a cél, akkor bármely nagyobb települést nyugodtan választhatjuk. Amennyiben szeretnénk látni ókori érdekességeket, akkor érdemes az ország északi, észak-keleti tengerpartjain lévő városokat választani: Tuniszban, Karthágóban vagy Monastir-ban biztosan nem fogunk csalódni.

Hosszú tengerpartja rengeteg különböző árfekvésű szállást kínál. Homokos, jól kiépített tengerpartok és számos kulturális és családi programlehetőség közül választhatunk.

Repülőnk Monastir városába érkezett.

A beutazáshoz az európai angol nyelvű oltási bizonyítványon felül másra nem volt szükségünk. A repülőgépen kaptunk egy papírt, amit ki kellett töltenünk, majd az útlevél ellenőrzésen az egyik felét elvették, a másik felét pedig magunkkal kellett vinni, ellenőrzés esetén ezt kell bemutatni. A kártyára vigyázzunk, mert kilépésnél le kell adni azokat.

Kísérőink már a reptéren vártak minket, majd kisbusszal mentünk tovább Tuniszba, a fővárosba. Az út körülbelül 2 óra volt. Meglepő, hogy a helyiek nem használnak navigációt, alapvetően jól tájékozódnak. Nagyon sok a körforgalom, illetve az út során vannak lassító bukkanók is, amiket csak egy tábla jelez, így nem könnyű észrevenni őket. A vezetési szokásaik, szabályaik meglehetősen sajátosak, nagyon sokat dudálnak, külső szemmel úgy tűnt, hogy a leghatározottabb jut át először a körforgalmon, a záróvonalat simán átlépik, hogy megelőzzék egy dudaszó mellett a lassabb járművet. Ennek ellenére balesetet egyet sem láttunk, a sajátos vezetés mellett az egyértelműen látszott, hogy nagyon higgadtak, nekik ez teljesen természetes. Az autóbérlést nem javasolnám, rövidebb távra tökéletes a taxi (nem drága), hosszabb utakra inkább vegyük igénybe a szállodákban is megtalálható programszervező csapatokat, vagy helyi járatokat is igénybe lehet venni.

A biztonságra nagyon odafigyelnek, számos rendőr és ellenőrzési pont van, sőt még szállodába belépést megelőzően is ellenőrzik a gépjárművet, tükörrel alá is néznek, illetve a szállodákon belül is van ellenőrző kapu.

Első utunk Tuniszba vezetett, híres része a fallal körülvett Medina

Ez a pezsgő főváros nyűzsgő központja, ahol nem áll meg az élet.

Legjelentősebb épülete a Zitouna mecset. Az emberek nagyon kedvesek, barátságosak és egyáltalán nem erőszakosak. Gyönyörű szőnyegeket árulnak, láthattuk hogyan készítik.

Egy kisebb szőnyeg elkészítése akár 3 hónapot is igénybe vehet. Az üzleteken keresztül fel lehet menni a házak tetejére, ahol a gyönyörű kilátáson túl, egy finom házi menta teát is fogyaszthatunk vagy egy helyi kávét a rendkívül hangulatos kávézókban.

Második napon szombaton ellátogattunk Karthágó romjaihoz, ami Tunisz csendes, de drága külvárosa

Jelentős kereskedelmi központ volt, a Földközi-tenger vidékének, talán az egész ókori világnak a központjává vált. Fénykora nem tartott sokáig a római-pun háborúban a várost lerombolták. Huszonöt évvel később Augustus római császár újraépítette, ma ennek a római városnak a romjait csodálhatjuk meg.

Harmadik napon Sidi Bou Said halászfaluba látogattunk, mely festői szépségű, bohém tengerparti külváros

A város rendkívül hangulatos, fehérre meszelt épületek, kovácsoltvas díszlécek és tengerkék fából készült ajtók gyönyörű látványa várja a látogatókat.

Imádtam a város hangulatát, a sétálóutcákat, boltokat, gyönyörű kerámiákat, hangulatos kávézókat. A város központjában található Dar El-Annabi privát múzeum, ahol betekintést nyertünk a helyi házak jellegzetes kialakításába és elrendezésébe. Rövid sétát követően bementünk a Palota Dar Nejma Ezzahra, mely egy szépen felújított régi lakóház.

A ház az arab és a mediterrán zenei központot őrzi, a szalonokban számos egykori hangszert lehet megcsodálni. Gyönyörű a kertje, és csodás a kilátás a tengerre. Délután utunk Hammametbe vezetett, ahol 3 éjszakát töltöttünk.

Negyedik napon Zaghouan faluba utaztunk, megnéztük a Vizek Templomát, mely a város fölötti hegyekben található

Az itt fakadó források ezer éve táplálják Tuniszt, de már Karthágó-hoz is római kori vízvezeték kötötte.

Az ebédünk egy biofarmon volt, ahol a helyi süteménykészítés rejtelmeibe is belekóstolhattunk. Ebéd előtt a környéken quad-oztunk, szuper élmény volt, még szelíd, legelésző lovak mellett is elhaladtunk.

Ötödik napon Hammamet óvárosában, Medinában sétáltunk, volt lehetőségünk fűszereket és csodás kerámiákat vásárolni, majd ittunk finom helyi kávét a kikötőben

Egy rendkívül hangulatos tengerparti étteremben ebédeltünk, ahol nagy meglepetésünkre egy magyar hölgy a tulajdonos. Amikor tudomására jutott látogatásunk, rövidesen megérkezett, hogy személyesen üdvözölhessen minket. A konyha közvetlenül az asztalunk mellett egy látványkonyha volt, szinte előttünk készítették el a fenséges fogásokat.

Hatodik napon Sousse óvárosát fedeztük fel, és megnéztük a mozaik múzeumot

Az ország egyik legnagyobb városa és az egyik legdinamikusabban fejlődő központja. A “Földközi-tenger gyöngye” nevet méltán viseli.

Tengerpartja fehér homokos, kristálytiszta vizű a tenger és impozáns a tengerparti szállodasor. Este Port el Kantaoui kikötőjében sétáltunk, ez volt számomra az egyik legszebb kikötő.

Utolsó napunk hosszú volt, de megért minden fáradtságot

El Jemben található a város legnagyobb és leginkább elhíresült építménye a római kori Colosseum, mely jelenleg az UNESCO Világörökség része, és egyben Afrika legnagyobb építménye.

Délután pedig megnéztük Monasztir városában az első tunéziai elnök, Habib Bourghiba emlékére emelt gyönyörű mauzóleumot.

Utazásunk nagyon tartalmas volt, Tunézia valóban sokszínű, az az ország, ahol mindenki megtalálja a számára érdekes látnivalót. A gyerekeket csúszda parkok és vidámpark is várja, a sport szerelmeseit pedig vitorlázás, búvárkodás vagy a mesés golf pálya.

Nehéz megmondani, hogy melyik helyszín, program volt a kedvencem: Hammamet és Sousse medinái, El Jem amfiteátruma, Karthágó romjai, Sidi Bou Said festői szépségű városa vagy a biofarm, mert mind elvarázsoltak.

Amennyiben kizárólag pihenésre vágyunk, arra is tökéletes választás a tengerpartja, kristálytiszta kék tengere. És a lényeg szívélyes vendégszeretete, ami garancia egy felejthetetlen nyaraláshoz.