10 tipp: mit csinálok, két kisgyerekkel az oldalamon

A rossz(abb) idő miatt, mindig valamivel nagyobb fejtörést okoz, hogy mit is csináljunk ilyenkor, hiszen sokkal inkább tűnnek ugyanolyannak a napok, mint amikor jó idő van. Az esetleges monotonítás megtörésére, elsődleges fegyverként használom, hogy menjünk ki a szabadba! Ez legalább (ha nem jobban) van értem, mint a gyerekekért. A friss levegő oldja a stresszt, elvonja a figyelmet, és a gyerekeket kellemesen kiszívja – ami után édes a pihenés (szintén mindannyiunk szempontjából).

Az egyszerű sétánál többel készültem a kislányoknak (és Nektek is), amit most meg is fogok mutatni. A listánkat úgy állítottam össze, hogy egy kétéves, négyéves és még én is jól érezzem magamat közben.

1.Új technikát kipróbálni

A beltéri programjaink egyike, hogy valami teljesen új technikát próbáljunk ki a kézműves foglalkozások során. Mivel az évek során már szinte minden technikába belekóstoltunk, ezért megpróbáltam felturbózni egyet-egyet.


Az egyik új technikánk, az ujjal való festés, amit a lányok most próbáltak olyan módon először, hogy nem össze-vissza, vagy csupán kézlenyomat formájában, hanem egy őszi fa leveleit, és az alatta összegyűlt avart készítettük el.

A másik újdonság – kicsit összetettebb volt -, a szabadban gyűjtött levelekből ragasztottunk. A fehér lapokra ragasztottuk rá a leveleket, majd fantázia szerint lehetett rajzolni. Persze a két lánynak a balerina ötlet tetszett a legjobban, így azok készültek.

Korábban csináltunk levél lenyomatot, úgy, hogy a leveleket lefestettük.
Báránycsaládot pedig úgy, hogy vattapamacsokból gyapjat ragasztottunk papírra, és fejet, lábakat rajzoltunk hozzá. (ezt sajnos nem találom sehol, úgyhogy nem tudtam befotózni, de szerintem el tudjátok képzelni)

2.Sütit sütni


Hogy a beltéri programoknál maradjunk még; mindannyian szeretjük a finomságokat, így nem nehéz a lányokat rávennem egy jó sütemény sütésére.
Szerintem ezt kisfiúkkal is simán meg lehet próbálni, hiszem az, hogy egy fiú ügyes a konyhában sosem hátrány J. Az utóbbi 3-4 hétben csináltunk muffint, almás pitét (sokszor), szilvás pitét mascarpone krémmel, pizza hegyeket, lángost, mini fánkokat. Igen, ezek valóban nem túl diétás fogások, de finomak, élvezetesek elkészíteni (megenni még inkább), és nem muszáj nagy mennyiséget gyártani belőlük.

3.Vegyünk új játékot

A játék vásárlás, majdnem olyan egy anyának, mint a gyerekruha vásárlás. Igen, a gyerekek a legfeleslegesebb dolgokkal is simán eljátszanak, de azért nem rossz néha beújítani kicsit.
Mi most egy doboz Brain Boxot vettünk, amivel a betűket lehet megtanulni. Azért is tetszik, mert a nagylányom a betűket, a kicsi pedig a képeket-szavakat tanulhatja meg, így két legyen ütök egy csapásra.
Kaptak a lányok még 1-1 doboz puzzle-t. Ezt közösen, és egyénileg is lehet játszani. Jó kis agytorna, ráadásul a négyévesem majdnem egyedül rakta ki a 60 darabos kirakósát!

A harmadik újdonság, pedig egy gyurmanyomó teknős, kifejezetten a móka és kacagás kedvéért. Viszont ha legközelebb szőnyeget tervezek venni a kreatív sarok alá, akkor kérlek a lehető legtöbb módon figyelmeztessetek, hogy ne tegyem! (Ugyanitt: ügyes szőnyegtisztitó szakembert keresek)

4.Gesztenye gyűjtés
Na, itt az idő, hogy kimozduljunk a szabadba! Mi, egy jó adag gesztenye szedéssel kezdtük. Ezt a kalandot, egybekötöttük egy mini kirándulással, a 16.kerületi, Erzsébetligeti parkban. Ahol van egy rész, ahová ki vannak írva táblákra fényképekkel, hogy milyen madarak laknak a parkban található fákon.
Néhányukat sikerült is meglesnünk, ami nagyon tetszett a lányoknak.

5.Új játszótér felfedezése

Ez nem csak a gyerekeknek, hanem nekem is öröm volt. Már untam azt a kettőt, ahová általában ellátogatunk. Három újat fel is fedeztünk, amik viszonylag közel vannak hozzánk. Jól esett az újdonság varázsa mindannyiunknak.

6.Állatsimogató

Az állatsimogató egy örök sláger. Egyszerűen megunhatatlan. Ez a terv azonban lehet, hogy átcsúszik tavaszra, nem tudom hogyan alakul az időjárás.
Utolsó állatos élményünk az Éjszakai állatkert volt, ami sajnos nagyon nagy csalódás volt számunkra. Úgyhogy reméljük, hogy minél hamarabb kárpótolhatjuk magunkat érte.

7.Cukrászdázni egy jót

Habár, néha félelmetes elgondolás két kicsi (egyfolytában beszélő, és mocorgó) lánnyal beülni bárhova is,  mégis van, hogy pozitívan csalódunk. Egy pohár tejszínhab, vagy egy finom sütemény csodákra képes, és pár percig le is tudja kötni a gyerekeinket.
Igaz, a fentebb említett sütési maratonok miatt gyakorlatilag felesleges beiktatni egy cukrászdás kört. Mindegy, a listán rajta hagyom, hosszú még az ősz-tél időszak.

8.Kakaózás
Egyik télen sétáltunk úgy a városban, hogy közben rettenetesen finom forrócsokit iszogattunk. Ezt az élményt, a lányainkkal is meg akarom osztani akár egy Csokizó keretein belül, akár egy finom itthoni kakaóval, amit egy termoszban cipelünk magunnkal egyik sétánk alkalmával.

9.Müpa járat
Tudtátok, hogy a Müpában számtalan alkalommal vannak baba/gyerek/ családi programok? Mi a Cifra Palota nevezetű rendezvényen voltunk, ahol mindenféle klassz dolog zajlódik párhuzamosan (bábszínház, diavetítés, ismerkedés a hangszerekkel, színezés, ragasztás…). Érdemes ellátogatnotok, ha még nem voltatok. A részvétel ingyenes, és szuper hétvégi program!

10.Diavetítés
Már annyira régóta szeretnék diavetítőt venni! Talán majd most, sortkerítünk rá?! Ha esetleg mégsem, akkor sincs semmi gond, ugyanis a Pozsonyi utcai Pagonyban rendszeresen szokott lenni diavetítés. Tervben van, hogy egyszer ellátogatunk oda, amíg be nem szerzünk egy sajátot.

Remélem sikerült tippeket adnom, hogy hogyan is lehet eltölteni, és élvezhetővé tenni ezt az időszakot, még akkor is hogyha nem mindig kedvez az idő hozzá.

Forrás: bolvaria.blog.hu

 

MEGOSZTÁS